Az Európai Unió 2021. évi országjelentésében újfent elmarasztalta Bosznia- Hercegovinát, hogy választási rendszere nem felel meg az Emberi Jogok Európai Egyezményében foglaltaknak, ami a tagjelölti státus...
Ivica Dačić szerb parlamenti elnök népszavazást írt ki január 16-ra, amivel módosíthatják az alkotmányt, ez pedig lehetővé teszi, hogy megváltoztassák a bírák és az ügyészek megválasztásának...
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere kétoldalú filmipari, filmművészeti és audiovizuális együttműködési megállapodást írt alá Budapesten Maja Gojković szerb kulturális miniszterrel, aki egyúttal a szerb kormány...
Az Európai Unió sürgeti Bosznia- Hercegovina egymással rivalizáló vezetőit, hogy folytassák a párbeszédet, mert különben az ország jelentős összegektől esik el. Várhelyi Olivér bővítésért és szomszédságpolitikáért...
A címben szereplő nyakatekert megfogalmazás arra vonatkozik, hogy a három tagú elnökségből ketten, Šefik Džaferović, a bosnyákok képviselője és Željko Komšić, a bosnyák szavazatokkal megválasztott horvát...
Bosznia- Hercegovina és a NATO szervezete több évtizedes közös múltat tudhat magáénak. Optimális esetben egy szuverén állam és egy jelentős érdekérvényesítő képességgel bíró nemzetközi szervezet közti...
Milorad Dodik boszniai szerb elnök lázas diplomáciai tevékenységet folytat, szombaton a magyar miniszterelnökkel, vasárnap pedig a szlovén kormányfővel tartott megbeszélést. A BALK a hétvégén azt írta,...
Orbán Viktor magyar miniszterelnök mindössze négy órás látogatást tett Banja Lukában, ahol a bosznia-hercegovinai háromtagú elnökség szerb tagjával, Milorad Dodikkal tárgyalt. A találkozón konstatálták, hogy a...
2021. november 2-án Christian Schmidt főképviselő benyújtotta az ENSZ Biztonsági Tanácsának a Bosznia- Hercegovina helyzetével kapcsolatos jelentését. A dokumentum szerint Bosznia- Hercegovina jelenleg a délszláv háború...
Orbán Viktor magyar miniszterelnök hivatalos látogatásra utazik Bosznia- Hercegovinába, és november 6-án, szombaton Banja Lukában tartózkodik – jelentette a bosznai szerb média Milorad Dodik bosznia-hercegovinai elnökségi...
Megoszlanak a vélemények arról, hogy mennyire hatékony a különféle közösségi oldalakon a felhasználókra öntött álhírtömeg, azaz a „fake news”. Azt viszont a balkáni fejlemények is mutatják,...
Szerbia és Koszovó húsz éve „birkózik” az egymás okleveleinek elismerésének kérdésében, aminek általában az érintettek isszák meg a levét, így például a Preševo völgyében élő albánok....
Bosznia- Hercegovina nem lőporoshordó, hanem legalább egy szekér lőporoshordó. A korábbi napokban a hektikus hangulatú boszniai belpolitikai események egyik fontos mozzanata volt a Sifet Podžić védelmi...
Amikor júliusban Valentin Inzko, távozó bosznia-bercegovinai EU-főképviselő betiltotta a népirtás elutasításával és a háborús bűnösök dicsőítésével kapcsolatos megnyilvánulásokat, nyilván meg sem fordult a fejében, hogy mekkora...
Bosznia- Hercegovina a nyugat-balkáni térség többi államához hasonlóan a földgáz szükségletét import forrásból kényszerül kielégíteni. Az ország energia biztonsága szempontjából komoly problémát jelent, hogy jelenleg kizárólag...
„Sedma sila” (a hetedik erő): így nevezik Szerbiában az újságírók hadát. Hogy miért éppen hetedik, azt ugyanúgy nehéz kideríteni, mint azt is, hogy az angolok miért...
A szerb elnök kijelentette, hogy aggodalommal tölti el a szerbek bántalmazása Koszovóban. A budapesti munkalátogatáson tartózkodó Aleksandar Vučić azokra a szerb médiajelentésekre reagált, amelyek szerint a...
Szeptember 15-ét tették meg tavaly a nemzeti egység napjává Szerbiában, s az idén is tízezer számra lengtek a határokon túlnyúló testvériséget jelképező vörös-kék-fehér lobogók mindenhol, ahol...
A szerb rendőrség migránsokkal teli buszt állított meg a Novi Pazar–Raška útszakaszon. A buszon 68 illegális bevándorló tartózkodott. A szerbiai IndeksOnline hírportál beszámolója szerint az autóbuszt...