Connect with us

Magyarország

KULTURÁLIS BARÁTSÁG: Szerb igény, hogy Nikola Tesla szobrot kapjon Budapesten, és 12 elveszettnek hitt magyar film sorsa

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere kétoldalú filmipari, filmművészeti és audiovizuális együttműködési megállapodást írt alá Budapesten Maja Gojković szerb kulturális miniszterrel, aki egyúttal a szerb kormány egyik alelnöke is. A szerb miniszter úgy fogalmazott, hogy példaképként tekintenek Magyarországra a filmipar területén, és számos közös alkotás jöhetne létre közös történelmükből. Egyúttal szóba került az is, hogy a magyar fővárosban szobrot állítanak Nikola Teslának, akit három ország, Szerbia, Horvátország és az Egyesült Államok is magáénak tart.

Megfilmesítik a közös múltat

Kásler Miklós vendégével megbeszélést folytatott arról is, hogy január 13-án kezdődnek Újvidéken az Európa Kulturális Fővárosa elnevezésű programsorozat 2022-es rendezvényei.


Maja Gojković a kérdésben megköszönte a magyar támogatást, és jelezte, hogy Szerbia is hasonló hozzáállást tanúsít a magyar városok pályázatai esetében. Gojkovićnak azért szívügye Újvidék, mert ő maga is a város szülöttje, gazdag és ellentmondásos politikai pályafutása során 2004 és 2008 között volt polgármester is a vajdasági székvárosban.

A szerb politikus úgy fogalmazott, hogy az örökségvédelem területén nagy mértékben számítunk a magyar tapasztalatokra, és felvetette, hogy az intenzív kulturális együttműködés a Vajdaságtól és Belgrádtól délre fekvő területekre is kiterjedjen, amennyiben ezt a járványhelyzet megengedi.


Maja Gojković a Szerb Radikális Párt egyik alapítója, először főtitkári, majd a végrehajtó tanács alelnöki posztot töltötte be, végül a párt alelnöke volt. Radikális politikusként üdvözölte a boszniai Szerb Köztársaság hadseregének gyors akcióját, amely – megfogalmazása szerint – felszabadította a „szerb Srebrenicát, és „felszámolta a muszlim terror egyik legjelentősebb gócpontját”. A miloševići időkben is volt miniszter és kormányalelnök, majd jogi végzetsége és pártszimpátiája révén Vojislav Šešelj csetnikvajda jogi tanácsadója a volt Jugoszláviával foglalkozó nemzetközi büntetőtörvényszék előtt.


A filmiparral kapcsolatban Maja Gojković hangsúlyozta: példaképként tekintenek Magyarországra, és hozzátette, hogy számos közös alkotás jöhetne létre közös történelmükből.

– A szerb filmintézet a közelmúltban tizenkét elveszettnek hitt magyar filmet fedezett fel, ezeket jelenleg másoljuk, és hamarosan Magyarország rendelkezésére bocsátjuk

– mondta a szerb miniszter miután aláírták a magyar-szerb filmipari együttműködési megállapodást.

A hazai pálya előnyét élvező Kásler Miklós arról beszélt, hogy a szerb és magyar kultúra, valamint a történelem több ponton kapcsolódik, „ezek megismertetése mindkét nép számára lényeges”.

A magyar tárcavezető kiemelte, hogy szó volt az előadóművészeti kapcsolatokról, a színházak, a könnyű- és a komolyzene terén tevékenykedők együttműködéséről. Kifejtette, hogy lehetőség nyílik a Vajdaságban található műemlékek, régi kúriák, köztük a középkori aracsi pusztatemplom helyreállítására.

– Beszéltünk arról, miként tudjuk ápolni Magyarországon a szerb kultúra emlékeit, az egyházi épületeket. Belgrád és Zimony között felavattuk Hunyadi János mellszobrát, és szerb igény, hogy Budapesten állítsunk szobrot Nikola Tesla világhírű tudósnak

– sorolta Kásler Miklós, megemlékezve a szerb feltaláról, akit a fent említett három ország is magáénak tart, Magyarország erre nem formált igényt.

Nikola Tesla Budapesten lett feltaláló

Nikola Tesla 1881-82 folyamán katonatiszt nagybátya, Paja Mandić, illetve Puskás Tivadar közbenjárásával a budapesti telefonközpontban is dolgozott Puskás Ferenc és Szigeti Antal mérnökökkel.

De nem ilyen állásról álmodott: szakmai fejlődés helyett először csak kulimunka és kis pénz jutott neki a Központi Távíró Hivatalban.

Fizetéséből nehezen tartotta el magát, miközben naponta csupán pár órát aludt egészségi állapota is leromlott, de jót tettek neki a városligeti séták barátja és segítője, Szigety Antal társaságában. Tesla így vallott a váltóáramú motor működésének alapjainak feltalálásáról:

– Minden nap tornásztunk és én rohamosan erősödtem. A szellemem is mintha erősebbé lett volna, és ha gondolataim arra a tárgyra fordultak, amely leginkább érdekelt, magam is csodálkoztam, mennyire bízom a sikerben. Egy alkalommal, amelyre most is élénken emlékszem, a Városligetben sétáltunk. Én verseket szavaltam, — akkoriban nagyon szerettem a verseket. Könyv nélkül tudtam egész verseket, és el tudtam mondani szórul-szóra. Így voltam Geothe Faustjával. Ebből szavaltam egy passzust. Egyszerre mintha villám lobbant volna fel bennem. Egy pillanat alatt lerajzoltam a homokba azokat a diagrammokat, melyek lényegét teszik 1888-diki alapvető találmányomnak

– írta Tesla visszaemlékezésében, majd így folytatta:

– Az eszme rendszerint nyersen és tökéletlenül mutatkozik először az ember előtt. Születése, növekedése és fejlődése normális és természetes. Máskép állott a dolog az én találmányommal. Egy pillanat alatt tudatossá vált bennem… A hatás, amelyet ez a felfedezés rám tett, leírhatatlan. A képzelődésem egyenértékű volt a realitással. Véghezvittem, amire vállalkoztam, és már láttam a gazdagságot és hírnevet, amely rám vár. De mindennél fontosabb rám nézve az, hogy feltaláló vagyok. Mindig ez szerettem volna az lenni. Archimedes volt az ideálom.

Teslának van/volt egy szobra Budapesten. A mellszobrot a Belgrádi Rádió ajándékaként 2002-ben a Magyar Rádió központi épületében, a Pagodában állították fel.

Az avatás óta a szobrot az épületen belül más helyre, az egyik hátsó folyosóra, a stúdiók bejárata közelébe helyezték át.

A mellszobor Drinka Radovanović szobrász munkája, és egyik másolata a Belgrádban elhelyezett eredeti alkotásnak.

A cikk szerzőjének nincs tudomása arról, hogy de ki tudja, hogy most hol van, illetve mi lesz a sorsa a Magyar Rádió Bródy Sándor utcai / Pollack Mihály téri épületeinek elbontása után.

Viszont furcsa lenne, ha az új Tesla-szobrot nem a Várorligetben állítanák fel, amit az elmondottakon kívül az is indokolhat, hogy a közelben van a szerb nagykövetség.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország6 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság6 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia2 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró3 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Horvátországban van egy két cementgyár, amely szemétégetőként is működik. A tervek szerint a komoračnoi Holcimban égetnék el a gospići hulladékot, ha ezt a tiltakozók esetleg nem akadályozzák meg
Horvátország1 nap telt el azóta

Szemétégető erőművek: Horvátország négy létesítményt tervez
A szemétből energia lehet, de a horvát hulladékpolitika körül leginkább az indulatok szabadultak el

A Rybart, vagyis Mihail Zvincsukot és társait egy tivati szállodánál kapták lencsevégre (Forrás: Vijesti)
Montenegró4 nap telt el azóta

A Rybar fennakadt a montenegrói hálón
A montenegrói titkosszolgálat öt oroszt kapcsolt le, miközben Moszkva már fogolycserét emleget

Haladó körökben Raša Nedeljkov, a CRTA választásmegfigyelő szervezet programigazgatója sajtótájékoztatón ismertette a szerbiai választásokkal kapcsolatos megállapításokat
Szerbia4 nap telt el azóta

A független választási megfigyelő Vučićék legnagyobb ellensége?
A hatalom a független választási megfigyelőket támadja, a CRTA pedig tovább számolja a szabálytalanságokat

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap