Ismét indul az elnöki posztért Aleksandar Vučić szerb államfő, aki 2017 óta tölti be a tisztséget. Erről döntött a Szerb Haladó Párt (SNS) vezetése vasárnapi ülésén....
A gyanútlan szerb tévénéző vagy az internet népe nem kerülhette el, hogy a szerb köztársasági elnök ma ünnepelte a születésnapját, igaz nem családi körben, hanem „nemzeti...
Belgrádi sajtójelentések szerint öngyilkos lett, és nem baleset következtében hunyt el Szerbia portugáliai nagykövete. Oliver Antić haláláról a napokban számolt be a szerbiai és nem csak...
A szerbiai városokban évek óta dívik az őrület, amely szerint a városközpontban vagy valamilyen nevezetes helyen hatalmas betűkkel és egy szivecskével fejezik ki a hatalmon &...
A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Vajdasági (Újvidéki) Televízió egyik szerb nyelvű műsorában elmondta, hogy már tizenöt éve küzd a történelemből származó tanulságok levonásáért, és a...
Újvidéken megemlékeztek a nyolcvan évvel ezelőtti mészárlásról, amelyet a szerb médiában általában „megszálló erőként” aposztrofált magyar hadsereg hajtott végre a többségében ártatlan szerb és zsidó lakosság...
Szerbiában népszavazást tartottak, amelyen az ország lakossága arról döntött, hogy támogatja a Szerb Köztársaság alaptörvényének módosítását, ami kizárólag az igazságszolgáltatásra vonatkozik. Többször írtunk már arról, például...
A szerb rendőrség és az ottani titkosszolgálat szerint megalapozott a gyanúja annak, hogy a Kolubara bányamedencében dolgozók egy része szervezett szabotázst folytat, ami az egész ország...
Szerb nacionalistának vallotta magát a belgrádi kormány vezetője egy rezsimhű hírportál YouTube csatornájának adott interjújában. Ana Brnabić erről Vladimir Đukanovićnak nyilatkozott, aki amellett, hogy a Szerb...
Boris Tadić, aki 2004 és 2012 között volt Szerbia elnöke, nem zárta ki, hogy ismét harcba szállna az elnöki posztért a jelenlegi államfő Aleksandar Vučić ellen....
A loznicai önkormányzat sürgősségi eljárással teljesítette a szerb államfő kívánságát, és egyhangúlag megszavazta, hogy mégse legyen lítiumbánya Szerbiában. Ezt akár fordulatnak is nevezhetnénk, bár ez csak...
Az Egyesült Államok szerdán szankciókat vezetett be több tucat személy és csoport ellen, a lista mintegy tíz koszovói szerb „üzletember” nevét tartalmazza, és felsorolja azokat a...
A BALK-on többször is emlegettük a belgrádi kormányzat egyes tagjainak nem éppen dicső múltját, az újságírói korrektség ugyanakkor megköveteli, hogy kitérjünk az ellenzék köpönyegforgató magatartására is....
Szerbiában fokozódik a helyzet és a káosz. Szinte folyamatossá váltak az Ökológiai Felkelés + lelkes önkéntesek + még valakik által szervezett kormányellenes megmozdulások, amelyeknek a résztvevői...
Szombaton délután Belgrád több pontján és Szerbia jónéhány városában, például Újvidéken, Kragujevácban, Szabácson (Šabac) szerveztek tüntetéseket a népszavazásról szóló jogszabály és a kisajátításról szóló törvény módosítása...
A vezető szerb ellenzéki pártok bejelentették, hogy részt vesznek a választásokon, bár nem tartják tiszteségesnek a választási feltételeket. Ehhez a tömörüléshez csatlakozott a Vajdasági Magyarok Demokratikus...
Ivica Dačić, a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) elnöke kijelentette, hogy a szocialisták ismételten Aleksandar Vučićot támogatják, ha indul a következő elnökválasztáson. A szocialista vezető azt sem...
Egy hónappal az után, hogy Gabriel Escobar átvette Matthew Palmertől az USA nyugat-balkáni ügyekben illetékes különképviselői posztját, kinevezték az idő előtt távozó belgrádi amerikai nagykövet, Anthony...
Dijana Hrkalovićot hivatalosan azért vették őrizetbe, mert 2017-ben eltüntette a bizonyítékokat, vagy segítette a bizonyítékok eltüntetését egy gyilkossági ügyben, amit a szerb elnök is megerősített legutóbbi...