Szerbia
FÉNYÍRÁS: A szerb nemzeti öntudat burjánzása Szabadka bejáratánál

A szerbiai városokban évek óta dívik az őrület, amely szerint a városközpontban vagy valamilyen nevezetes helyen hatalmas betűkkel és egy szivecskével fejezik ki a hatalmon & pozícióban lévő akárkik vonzódásukat az általuk irányított városok iránt. Persze, ez nem szerb specialitás – „egy hülye százat csinál” – Szabadkán azonban sikerült túlfejleszteni a projektet, mert a város egyik ki/bejárattánál hatalmas betűkkel – cirill és latin írással – fénylő felirat jelent meg. A betűk méretéről könnyű képet alkotni, ha összevetjük a feliratot a mellette elhaladó autóval.
Kis román utánzat
Az ismeretlen megrendelő annyira buzgó volt, hogy a betűket szerb nemzeti színekbe öltöztette – mondjuk a miheztartás végett. Én két felirattal találkoztam, egy latin betűssel is, ugyanilyen szépen kiszínezve.
Amikor először megláttam, hirtelenjében nem is tudtam, hogy mi történt, netalán Szerbia egyesült Romániával, ott szokás mindent nemzeti színűre festeni a zászlórúdtól a szemeteskukáig.
Néha-néha Magyarországon is érezhetők hasonló törekvések, de remélhetőleg ez a betegség nem gyűrűzik be, mivel a nemzeti szimbólumokat nem kellene mindenáron megalázni.
A szerb buzgóságra meglepő gyorsasággal reagált Pásztor István a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke is, aki maga is látta a feliratokat, erről a Szabad Magyar Szónak nyilatkozott is.
– Sokan megkerestek, meg hát én is látom, mert járkál az ember, minden irányba, hogy nincs az országban talán egyetlen egy olyan város sem, ahol annyi nemzeti szimbólum van kirakva az utcákon, tereken, körforgalmakban, mint Szabadkán
– mondta Pásztor, aki nem igazán értette, hogy minek ez, mi a szándék, mi az üzenet, meg ki üzen kinek. Ezért legfelsőbb szinten kért intézkedett a feliratok eltávolítása érdekében, szerinte valaki ugyanis elveszítette az egyensúlyérzékét.
Pásztor kérése Vučićhoz
A VMSZ elnöke ezzel kapcsolatban a legmagasabb szinten intézkedett, vagyis Aleksandar Vučićhoz fordult, amikor találkozott a szerb köztársasági elnökkel. Mellékesen szólva a szerb kormányközeli Informer úgy számolt be a légyottról, hogy a „két barát nagy és fontos projektekről” beszélgetett. Az Informer persze, olyan kicsinységekre nem tért ki, mint a szabadkai világító feliratok.
– Arra kértem a köztársasági elnököt, hogy ne értse félre, amiről beszélek, és hál’ Istennek, nem értette félre: arra kértem, hogy teremtsük meg a nemzeti szimbólumok számára, amit a kivételesség jelent. Ha azt ezer helyre kirakják, akkor annak kopik a súlya. Különösen nem elfogadható a számomra, hogy az út mellett, fényszignálokkal kidíszített, különböző kiírásokon jelenik meg
– jelentette ki a találkozót követően Pásztor, aki „nem gondolja, hogy ez összeegyeztethető lehet azzal, amit ez a város képvisel, ami vonzerő tud lenni, és amit a szabadkaiak elfogadnak, függetlenül attól, hogy milyen nemzetiségűek”.
– Minek alapján dönti el valaki, hogy a cirillnek és a latin szerbnek helye van, a magyarnak meg a bunyevácnak nincsen? Ha meg mindet be akarnánk tartani, akkor erdőt kellene a táblákból építeni. Ezért a legjobb megoldás, ha ezeket szépen lebontják, arrébb rakják, tudjuk, hogy hol vagyunk, kik vagyunk, hova tartozunk, nem gondolom, hogy ezt a zászlók tengerével kell erősíteni
— mondta határozottan Pásztor, miután véleményében központi megerősítést is kapott.
A VMSZ saját listán indul
A Vajdasági Magyar Szövetség formálisan nem válik a Szerb Haladó Párt fiókszervezetévé, Pásztor ugyanis közölte, hogy pártja önálló listával, önálló név alatt indul a választásokon azt remélve, hogy aránylag magas legitimitást fog újra kivívni.
– Az eddigi tapasztalatok arra jogosítanak fel bennünket, hogy azt állítsuk: ez a legjobb politizálási mód, és a legjobb politizálási lehetőség az érdekérvényesítés szempontjából
– nyilatkozta Pásztor, aki már korábban beszélt arról, hogy a VMSZ Vučićot támogatja, ha az indul az elnöki posztért, amit szinte mindenki bizotsra vesz.
A VMSZ elnöke abban is bízik, hogy a VMSZ a választásokat követően a parlamenti többségnek és a végrehajtó hatalomnak is része tud maradni, ami persze, kimondatlanul is azt jelenti, hogy Pásztor biztos a Szerb Haladó Párt választási győzelmében, és erre számítva tette le a garast a társutas politizálás folytatása mellett.
A nyilatkozatot másképp nem nagyon lehet értelmezni, mert Szerbiában aligha van ellenzéki párt, amely leülne a VMSZ-szel tárgyalni, ha netalán valami csoda folytán az ellenzék nyerné a választásokat, miközben azonban azt is látni kell, hogy egyre nagyobb cirkusz az országban a külföldi támogatást élvező zöld és egyéb pártok & szervezetek rendezésében.
A szerb köztársasági elnök a találkozóról az Instagramon beszámolva azt írta, hogy büszke a Pásztorral fenntartott baráti kapcsolatára.
Vučić azt is (tollba)mondta, hogy Szerbia és a Vajdaság számára nagy és fontos projektekről is beszéltek, beleértve ebbe a Palicsi tóba történő óriási beruházásokat, ami minden bizonnyal a palicsi aquapark kiépítésének folytatását is jelenti, nem mintha „vonzerő tekintetében” erre lenne a legnagyobb szüksége egy szecessziós múlttal megáldott fürdővárosnak – de ezt nem biztos, hogy mindenki megérti.
A hab a tortán a vučići megnyilatkozás zárómondata, amely szerint „a szerb-magyar barátság és partnerség az alapja jelenlegi sikereinknek, de a jövőbeli fejlődésnek is” – és ez álljon itt a miheztartás végett.

Szerbia
Ha a buszvezető eltéved, akkor az utasok igazítják útba Belgrádban

Belgrádban nem a GPS, hanem az utasok segítik ki a buszvezetőket. A káoszhoz nem csak az ellenzéki és kormánypárti tüntetők járulnak hozzá, hanem a polgármesteri hivatal is, amely felmondta az együttműködést a városi közlekedésben használt szoftvereket gyártó török Kentkart céggel. Ezt követően elég kalandossá vált a buszozás Belgrádban, ahol több, mint húsz külföldi sofőrt is alkalmaznak.
Ki a sofőr a buszon?
A szerződés felmondását követően a Kentkart leszerelte a jegykezelő készülékeket, így az utasok jó része – akik korábban nem váltottak bérletet – akár ingyen is utazhatnak a belgrádi buszokon.

A bajt még tetézi, hogy a török cég működtette a buszvezetők számára készített szoftvereket is, amelynek segítségével a sofőr kritikus és kevésbé kritikus szituációkban tájékozódott, miután azok speciális, GPS jellegű navigációs programot is tartalmaztak, amely az útlezárások esetén alternatív útvonalat kínált fel a buszvezetőnek.
Olyan készülékekről van szó, mint amilyen a mellékelt képen is látható. Ezeknek a készülékeknek a leszerelését követően könnyen bajba kerülhettek azok a sofőrök, akik nem ismerik a várost, ilyenekből pedig egyre több.

Az utasokat a helyi virágárus így tájékoztatja az 52-es, 53-as és 56-os busz útvonalának módosulásáról (Forrás: Twitter)
Belgrádban a városi közlekedési vállalat (GSP) külső szolgáltatóknak szervezte ki a buszvezetői tevékenység egy részét, ezek a vállalkozások pedig Srí Lankából vagy Indiából érkező munkaerőt alkalmaznak, mert olcsóbb, és mert a szerbek is külföldön keresik a boldogulást, nem pedig a „tejjel-mézzel folydogáló szerbiai Kánaánban.
A mindinkább szaporodó tüntetések – kormánypártiak vagy ellenzékiek, ebben az esetben teljesen mindegy – csak tetézik a problémákat, mert módosítani kell egyes járatok útvonalát.
A külföldről érkezett sofőrök a saját járatuk vonalát ugyan ismerik, de ha kerülőútra kényszerülnek, akkor gyakran eltévednek.
Eddig segítették őket Kentkart által üzemeltetetett készüléket, de miután azokat leszerelték, így támasz nélkül maradtak.
Csak nemrég jöttek
A világháló szerbek által lakott részén terjedni kezdett egy videó, amelyen jól látható, hogy az egyik utas igazítja útba a sofőrt, és mondja meg neki, hogy hol álljon meg, vagy hogy hol forduljon jobbra.
A belgrádi stadionoknál (Crvena Zvezda, Partizan), vagyis az Autokomandánál közlekedő 48-as járatnak valami okból kifolyólag módosult az útvonala, és az egyik utas Instagram-bejegyzése szerint még mindig a városban kerengenének, ha egy másik utas nem igazítja útba a külföldi sofőrt.
Miután a magánvállalkozók tavaly ősszel hoztak be buszvezetőket Srí Lankából, így a sofőrtől aligha várható el, hogy az egész város a fejében legyen, így egy útvonalmódosítás esetén – szó szerint – el van veszve.
Ivan Banković, a belgrádi buszvezetők szakszervezetének egyik illetékese ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott az N1 televíziónak, hogy ez nem az első ilyen eset, és nem is az utolsó.

Kapcsolódó cikk
SZERB MÉDIABLÖFF: Hány szerb legyen egy autóban, avagy feljegyzések egy hisztéria margójára
Banković szerint a közlekedési vállalatnál nincsenek külföldi buszvezetők, viszont a magánvállalkozók legalább huszonötöt alkalmaznak.
A káoszgyáros Aleksandar Šapić, belgrádi polgármester azt ígérte, hogy május 30-ára elkészül az új jegykezelő applikáció, a járatellenőrző szoftvert pedig június végéig üzembe helyezik.
A szakszervezeti vezető ezzel kapcsolatban arra figyelmeztetett, hogy ilyen rövid idő alatt nem lehet elkészíteni egy komoly szoftvert, szerinte arra még több hónapig kell várni.
Addig pedig maradnak az autóbuszos kalandozások Belgrádban.
-
Koszovó5 nap telt el azóta
KOSZOVÓI ELNÖK: Szerbiának nincs helye az európai nemzetek között, plusz 1 kecske
-
Szerb Köztársaság2 nap telt el azóta
Dodik Moszkvába utazgat, mégis kap pénzt az Európai Uniótól
-
English7 nap telt el azóta
HYPOCRITICAL PROTEST: 52 Serbian and 41 KFOR soldiers injured in Kosovo, including Hungarians
-
Szlovákia5 nap telt el azóta
GLOBSEC 2023: Szlovák biztonságpolitikai fesztivál, amelyre az egész világ odafigyelt