SZÜLETÉSNAP: Új Tito a szerbek közt

A cikk meghallgatása

A gyanútlan szerb tévénéző vagy az internet népe nem kerülhette el, hogy a szerb köztársasági elnök ma ünnepelte a születésnapját, igaz nem családi körben, hanem “nemzeti körben”, mert ma is féktelen vágyat érzett arra, hogy a hírek róla – lehetőleg csakis róla – szóljanak. Így aztán gyerekekkel találkozott, telefonos megbeszéléseket folytatott például a török elnökkel is, televízióban szerepelt, vagyis nem éppen szombati vagy születésnapi üzemmódban működött.

A politikusnak nincs születésnapja

A kommunista/szocialista Jugoszláviában az ország apraja & nagyja minden május 25-én megünnepelte Tito elnök születésnapját, ami olyan volt, mintegy elhúzódó olimpiai készülődés, heteken keresztül járta az országot a staféta, amellyel végül valaki befutott az egyik belgrádi stadionba, hogy Jugoszlávia atyjának szimbolikusan átadjon húszmillió jókívánságot.

Ilyenkor még azok is úgy csináltak, hogy szeretik Titót, akik nem szerették, mert mást nemigen tehettek. Leszámítva azokat, akik éppen Goli otok szigetén törték a követ vagy börtönökben raboskodtak, mert megpróbáltak mást tenni.

Ezek az idők mintha visszaköszönnének, mert a szombati nap Szerbiában arról szólt, hogy az elnöknek születésnapja van, pedig úgy csinál, mint ha nem lenne, viszont a lelke mélyén örül, hogy van neki, mert hát egy elnöknek is meg kell születnie valamikor, hogy az legyen belőle, ami lett, de ha más lett volna, akkor is lenne neki születésnapja. És így tovább.

Kínában korábban kel a nap, ezért arrafelé előbb ünneplik a “Szerbelnök” születésnapját, így hát az első köszöntő Pekingből érkezett, Hszi Csin-ping küldte, mert ő még tiszteli a régi hagyományokat, és mert ő is megszületett valamikor.

– Kína és Szerbia osztozik jóban és rosszban, ezért megerősítjük acélos barátságunkat

– valami ilyesmit tartalmazott az “aczélos” kínai elnöki köszöntő, tele egyéb idejétmúlt diplomáciai blablával.

A helyzet súlyosbodik

Erre csak úgy legyint, aki már élt ilyet, a helyzet azonban már délelőtt kezdett egyre gyanúsabbá válni, amikor egy újabb hír vágta pofán azt, aki felment az Alo! baráti hírportálra, vagy bekapcsolta valamelyik kormánypárti televíziót.

Szerbia népe ugyanis arról értesülhetett, hogy a Szerb Haladó Párt köszöntötte születésnapja alkalmából Aleksandar Vučićot, a párt és az ország elnökét.

Ez 11 óra körül volt, akkor még lehetett abban reménykedni, hogy a “Szerbelnök” ebédre majdcsak hazamegy, és a születésnap további részét családja körében tölti el.

De nem ment haza, vagy ha hazament, akkor nem maradt otthon. Mert gyerekekkel találkozott, szerb gyerekekkel, a “szerb világ” minden tájáról, akik természetesen felköszöntötték őt születésnapja alkalmából.

Nagyon szép gesztus, ha egy szerb köztársasági találkozót hoz össze a szerbiai és Szerbián kívül élő gyerekek között, hogy megismerjék egymást, és felébredjen lelkükben a nemzeti együvé tartozás érzése, ám ha egy ilyen regionális találkozó fináléja éppen a köztársasági elnök szeletésnapjára esik, az arra utal, hogy valahol megbicsaklott az egyéni és társadalmi értékrend.

– Számomra ez a legszebb ajándék

– írta az Instagramra feltett videóhoz a “Szerbelnök”, aki ezzel reagált a hozzá intézett “őszinte gyermeki köszöntőre”, amely akár őszinte is lehetett volna, ha nem előre megírt szövegből olvassák/olvastatják fel.

A nap azonban ezzel nem ért véget, mert a “Szerbelnök” este bevonult egy stúdióba, ahol elég álszent módon beszélt arról, hogy őt nem érdekli a születésnap, mert előtte magasztosabb célok lebegnek, és igazából magának semmit sem kívánt a jeles nap alkalmából.

– Semmilyen kívánságom nincs azon kívül, hogy ezek a vonatok, amelyek mostanában közlekednek ne gázoljanak el bennünket, hogy Szerbia sikeres legyen, és hogy a gyerekeim életben maradjanak és egészségesek legyenek

– mondta a “Szerbelnök”, aki tehát nem önmagának, valamelyest inkább a gyerekeinek, de leginkább a nemzetnek él, aztán az megítélés kérdése, hogy ez rendjén van-e így. Megjegyzendő, hogy ezúttal egy vasúti példával kerülte meg, hogy nevén nevezze a háborút.

Egy dolog azonban érdekelne, hogy miután a kínai elnök köszöntötte őt a messzi távolból, vajon másik barátja megtette-e ugyanezt a közelebbi távolból, és ha háborús gondjai közepette netalán megetette, akkor az miért nem kapott megfelelő publicitást a szerb elnöki Instagram-oldalon, ahonnan már egyenes út vezet a baráti médiába és a halhatatlanságba. Szpaszíba!