Szlovénia eddig a „béke” szigete volt a forrongó Balkánon, ha igaz, egészen november 5-ig. Nos, ennek most vége, miután megjelent az Anonymus, vagyis egy magát ennek...
Mobil hadikórházat telepítene 2023-ban Maliba Szlovénia, és ebben Magyarország közreműködését is kérte – jelentette be a szlovén védelmi miniszter Budapesten. Matej Tonin azt mondta: Szlovénia biztosítaná...
A bécsi merényletet egy második generációs bevándorló Kujtim Fejzulai követte el. A szülei érkeztek Ausztriába, és ő már ott született. A család az észak-macedóniai Tetovo környékéről...
A bulgáriai kormányellenes tüntetések szervezőinek egyik csoportja, a „mérgező trió” közölte, hogy „egyéb ellenállási formákra” állnak át. Döntésüket a COVID-19 járványra hivatkozva hozták meg, megjegyezve, hogy...
Aki ezt a nem túl biztonságos sportot briliáns módon űzni tudta echte „balkáni módra”, filmrendező volt. Goran Paskaljevićnek hívták, és most – mondhatni, ugye, az idő...
A horvát miniszterelnök a CNBC televíziónak nyilatkozva a nyáron azt mondta, hogy a vírus elleni küzdelemben az első félidőt sikerült megnyerni. A jelenlegi járványhelyzet arra utal,...
„Balkános napja” volt a magyar külügyminiszternek, aki előbb a koszovói külügyminiszterasszonyt fogadta, majd Belgrádba utazott. A magyar külgazdasági és külügyminiszter a koszovói külügyminiszterrel tartott közös sajtótájékoztatón...
Szerbiában napi ezer felett jár a koronavírussal újonnan megfertőződött személyek száma, és naponta mintegy öt-hat ember hal meg a betegség következtében. A helyzet romlása miatt a...
A belgrádi Novosti négy nappal ezelőtt megszellőztette, hogy Szergej Lavrov lemondta horvátországi látogatását, ám akkor hivatalosan nem reagált senki az értesülésre. A szerb napilap/hírportál akkor azt...
Három hete tart a szájkaraté a horvát államfő és a horvát miniszterelnök között, ami előtte történt, az csak bemelegítés volt. Jóformán minden a Janaf-botrány kirobbanásával kezdődött,...
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke legutóbb közvetlenül a választások után találkozott Aleksandar Vučić szerb elnökkel, és azt követően kijelentette, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség...
A sajtón keresztül gyalázza egymást a horvát elnök és a horvát kormányfő. Az utóbbi két-három sajtótájékoztató legnagyobb része azzal telt el, hogy Andrej Plenković és Zoran...
Mint azt a BALK is hírül adta, a nyáron Horvátországban kiemelt témának számított a bajor Meggle korporáció bejelentése, hogy az év végével bezárólag felszámolja eszéki tejüzemét,...
Vlagyimir Putyin orosz elnök októberben Belgrádba látogat, vagy talán mégsem? Putyin elnök állítólag a látogatás lemondásával büntetné meg a szerb elnököt azért, mert az amerikaiakkal kokettál....
A Balkánon „muzikális népek” élnek, akik rögtön táncra perdülnek, ha megszólal a harmonika, guszlával dicsérik a hősöket, és rockzenével gyűlölik vagy szeretik egymást. A Balkán keleti...
Reggel nem sokkal nyolc óra után Zágrábban rálőttek a kormány épülete előtt posztoló rendőrre. A támadó egy sorozatot adott le a kalasnyikovából, amelynek négy lövedéke találta...
Az eset tíz nappal ezelőtt történt, de a szerb sajtó csak mostanában számolt be róla. Szerbiában már nem csak a maffiózok veszik saját kezükbe a törvényt,...
Gordana Jankulovszka volt macedón belügyminiszter már az idrizovói börtönben van, ahol megkezdte négyéves börtönbüntetésének a letöltését – adta hírül a Makfax szkopjei hírügynökség az ország belügyminisztériumára...
A mintegy 7 milliós Bulgária lakosságának körülbelül 80 százaléka ruszofil a szociológiai tanulmányok szerint – állította szófiai sajtónyilatkozatában Nikolaj Manilov, a bulgáriai Ruszofilek elnevezésű mozgalom Országos...