Oroszország
MÉDIAHÁBORÚ, AVAGY A POLITIKAI LUFIGYÁRTÁS: Az orosz nagykövet cáfol egy belgrádi lapot, de ki helyettesíti Putyint?
Vlagyimir Putyin orosz elnök októberben Belgrádba látogat, vagy talán mégsem? Putyin elnök állítólag a látogatás lemondásával büntetné meg a szerb elnököt azért, mert az amerikaiakkal kokettál. Ez a vita tárgya a szerbiai ellenzéki és a kormánypárti sajtóban. A vitába beszállt az orosz nagykövet is, ám a lényeg ekkor még nem derült ki. A szerb elnök azonban az esti órákra átvágta a “putyini csomót”, hogy mindenki nyugodtam mehessen aludni.
Mit írt az ellenzéki sajtó?
A Danas belgrádi, ellenzéki napilap meg nem nevezett, nem hivatalos diplomáciai körökre hivatkozva azt írta, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök októberben (egészen pontosan október 20-án) nem látogat Belgrádba, amint azt Aleksandar Vučić szerb elnök az elmúlt hetekben több alkalommal is jelezte.
A belgrádi lap forrása szerint a Kreml nem közölte, hogy Putyin miért gondolta meg magát, és mondta le tervezett belgrádi látogatását.
A meg nem nevezett forrás azonban rámutatott arra, hogy az oroszoknak biztosan nem tetszik Szerbia közeledése az Egyesült Államokhoz, ami különösen a Belgrád és Pristina közötti gazdasági kapcsolatok normalizálásáról szóló megállapodás aláírásával vált nyilvánvalóvá.
– A Szerbia és Koszovó által a Fehér Házban aláírt megállapodás újabb fordulópontnak számít abban az “állandó tendenciában”, amely Oroszország balkáni befolyásának elvesztésével jár, és ez irritálja a Kremlt
– vélte a diplomáciai körökből származó forrás, aki elhallgatja a nevét.
A Danas emlékeztetett arra, hogy Aleksandar Vučić júniusban, az orosz elnökkel tartott moszkvai találkozó után kijelentette: Putyin megerősítette neki, hogy októberben Szerbiába látogat.
Vučić rámutatott, hogy ez “pompás esemény” lesz, aminek alkalmával “felszentelik a Szent Száva templomot”.
Az ellenzéki Danas a hír közzétételével nyilván azt akarta bizonyítani, hogy nem minden papsajt, és van, ami nem úgy megy, ahogy azt a kormányzat, illetve az azt irányító Aleksandar Vučić elképzeli.
Nem mellékes körülmény, hogy a hír egy perccel este kilenc óra előtt jelent meg, amikor az ügyben érintett illetékesek jószerivel már alszanak, vagy nem éppen hírek olvasgatásával foglalkoznak.
Nem úgy, mint a baráti sajtó, amely annyira serény volt, hogy már az eredeti hír megjelenése előtt három perccel átvette a hírt, természetesen a forrás megjelölésével.
Mit írt a kormánypárti sajtó
A kormánypárti Novosti ugyanakkor arról számolt be olvasóinak, hogy Alekszandr Bocan- Harcsenko orosz nagykövet cáfolta a Danas írását.
– Hihetetlen a “Danasban” megjelent állítás, amely szerint Putyin elnök “felmondott” Aleksandar Vučić szerb elnöknek. Ennek semmi köze nincs a valósághoz, vagyis teljes és felelőtlen kitaláció
– írta az orosz nagykövet a Twitteren.
Az “otkazao” akár szójáték is lehet, tárgyas esetben a szó azt jelenti, hogy “lemondta a látogatást”, tárgy nélkül azonban felmondásként fordítható, és az idézőjel is erre az értelmezésre utalhat.
További szemantikai fejtegetés helyett inkább nézzük a nagykövet másik üzentét.
– Az orosz és a szerb elnök folyamatos és tartalmas kapcsolatban van, és mindig koordinálják egymás között a lépéseiket. Amikor eljön az ideje, mindent hivatalosan nyilvánosságra kerül.
Az idő kérdése ebben az esetben is fontos, a Novosti szerb kormánypárti napilap 15 perccel az orosz nagykövet bejegyzését követően már vette is adást, vagyis mintha valaki rá lenne állítva arra, hogy az orosz nagykövet Twitter-oldalát figyelje.
Véletlenek azonban nincsenek, azt viszont nem tudtuk meg egyértelműen, hogy az orosz elnök október 20-án ellátogat-e Belgrádba, de ez is hamarosan kiderül.
De végül minden kiderült
A belgrádi Novosti az esti órákra megfejtette a rejtélyt, amely szerint mindenkinek igaza van: az orosz elnök valóban nem látogat októberben Belgrádba, de nem azért, amiért az ellenzéki sajtó merte remélni.
Vagyis ezúttal nem sikerült éket verni Putyin és Vučić közé, legalábbis erre lehet következtetni a szerb elnök nyilatkozatából.
– Ami Putyin elnök urat illeti, többször beszéltem vele, és alig várja, hogy Szerbiába jöjjön
– mondta a szerb elnök.
Ez eddig rendben is van, de akkor miért nem jön, mert szemantikai értelemben a fenti mondat kimondatlanul is ezt sugallja.
– De tudják, amikor 15 ezer ember betegszik meg, és háromszáz hal meg (naponta), azóta nem láttam, hogy bárhova is ment volna. Ezért továbbra is várjuk az azzal kapcsolatos döntését, hogy mikor keresi fel hazánkat
– nyilatkozta a szerb elnök, aki azzal igyekezett kiábrándítani az ellenzéki sajtót, hogy a dolgok jelenlegi állása szerint az orosz elnök helyett Szergej Lavrov külügyminiszter érkezik a szerb fővárosba.
Akárhogy is vesszük, ez sem semmi. Amerikai elnök és amerikai külügyminiszter mostanában nemigen járt a szerb fővárosban, pedig az utóbbi nemrégiben arrafelé bóklászott.
Szerbia
Vučić a KFOR-t kéri az északi területekre, a Quinta szerint nagyon veszélyes a helyzet
Aleksandar Vučić szerb elnök találkozott a Quinta-országok – az Amerikai Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország és Németország – nagyköveteivel, valamint az Európai Unió küldöttségének vezetőjével. A találkozót követően a szerb elnök alig írt valamit az Instagramon, az amerikai nagykövet a többiek nevében is nyilatkozva ugyanakkor úgy vélte, hogy nagyon veszélyes a helyzet Koszovóban.
Vučić a KFOR-t kéri
Vučić az Instagramon azt írta, hogy a Szerbia számára egyik legnehezebb pillanatban “volt egy fontos beszélgetése a Quinta képviselőivel”.
Ehhez még hozzátette, hogy megismételte Szerbia álláspontját a legutóbbi koszovói (és metóhiai) eseményekkel kapcsolatban, és kérte, hogy “Kurti rendőrsége” helyett a KFOR gondoskodjon minden biztonsági kérdésről Észak-Koszovóban.
Vučić kérdés formájában felvetette azt is, hogy a koszovói rendőrség miért utasította el, hogy az EULEX részt vegyen abban a műveletben, amelyet Koszovó északi részén hajtottak végre a koszovói albán rendőrök.
A szerb elnök “farkasszemet nézett” a fotósnak háttal lévő amerikai nagykövettel (Forrás: szerb elnöki Instagram)
Szerb nemzeti amnézia
Christopher Hill amerikai nagykövet a szerb elnökkel folytatott megbeszélést követően kijelentette, hogy a Quinta nagykövetei szerint nagyon veszélyes a helyzet Koszovó északi részén, és további erőfeszítésekre lesz szükség a kiváltó okok megtalálásához.
Hill tragikus eseménynek nevezte, ami történt, és hozzátette, hogy mindenkinek el kell ítélnie a koszovói rendőrség egyik tagjának meggyilkolását. Megjegyezte, hogy természetesen mindig sajnálják az emberéleteket, viszont nem szabad elfeledni, hogy folytatni kell a politikai folyamatot.
Az amerikai nagykövet úgy fogalmazott, hogy a következő napokban, hetekben erősíteni kell a diplomáciai tevékenységet. Egyúttal elmondta azt is, hogy a jelenlegi európai válságot, valamint a különleges biztonsági és politikai helyzetet illetően fontos beszélni arról, hogy Szerbia hol szeretne lenni.
Hill úgy fogalmazott, hogy Szerbiának magának kell döntenie az útjáról, de annak a véleményének adott hangot, hogy a jólét nem keletről jön, mert az az útvonal folyamatosan javítás alatt áll, és a kérdés az, hogy Oroszország mikor tudja visszaszerezni azt a szerepet, amellyel hozzájárul a civilizációhoz.
Kapcsolódó cikk
Vučić etnikai tisztogatásról beszélt, Moszkva szerint Koszovó potenciális veszélyt jelent
A nagykövet úgy vélte, hogy sok ember megérti, hogy Szerbiának nincs más választása, minthogy a Nyugat részévé váljon, merthogy katonai értelemben a semlegesség drága, a független országoknak maguknak kell finanszírozniuk a védelmüket, mert számukra nem létezik a kollektív segítség elve.
Az amerikai nagykövet kijelentette, hogy mindazzal, amit elmondott nem arra szeretne utalni, és nem osztja azokat a véleményeket, hogy Szerbiának el kell felejtenie a múlt keserű tapasztalatait, és nemzeti amnéziát kell tartania.
Hill hozzátette, hogy Oroszország megbízhatatlan beszállító, és nem sok eladható fegyverrel rendelkezik, pedig az ukrajnai háború előtt sokan azt hitték, hogy az orosz a második legerősebb hadsereg a világon.
Az amerikai nagykövet kijelentette, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök úgy gondolta, hogy meggyengítheti és megoszthatja a NATO-t, és hogy a NATO eltűnhet, mint a Szovjetunió, amihez hozzátette, hogy amikor Svédország is csatlakozik, akkor éppen az ellenkezője következik be, és újra kell fogalmazni a NATO-szövetség határairól szóló földrajzi adatokat.
-
Koszovó3 nap telt el azóta
Lelőttek egy rendőrt Koszovóban, akár magyar katonák élete is veszélybe kerülhet
-
Románia6 nap telt el azóta
KÖLCSÖNÖS ZSAROLÁS: Ausztria nyomná a gázt, Románia behúzta a féket
-
Montenegró5 nap telt el azóta
Szerbiai állampolgárok ásták az alagutat Montenegróban, 19 fegyver tűnt el
-
English5 nap telt el azóta
Turkish companies bypass the Western sanctions, USA tappes their head