Szerbia
PÁSZTOR A KORMÁNYRÓL: Az államtitkári posztok többet jelentenek, mint egy miniszteri tisztség
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke legutóbb közvetlenül a választások után találkozott Aleksandar Vučić szerb elnökkel, és azt követően kijelentette, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség és a Szerb Haladó Párt a következő időszakban országos, tartományi és önkormányzati szinten is “partner lesz”. Ez azóta sem változott, a most megtarott Pásztor- Vučić találkozót követően pedig a jelek szerint még inkább megerősítést nyert. A szerb sajtó ennek ellenére háromtagú kormánykoalícióról beszél, és ebbe nem számítja bele a VMSZ-t, minden bizonnyal azért, mert a magyar párt miniszteri szinten nem képviselteti magát a kormányban. Változott viszont, hogy a nyári találkozón csak a szerb elnök nem viselt maszkot, most viszont már a VMSZ elnöke sem.
Működik a partnerség
Erről beszélt a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke az Aleksandar Vučić szerb államfővel folytatott találkozót követően, már Palicson.
– Hálás vagyok a Szerb Haladó Párt elnökének, mert újból tanúbizonyságát tette, hogy érti a szándékunkat, érti az igényeinket, és ebben partner kíván lenni. Ez a partnerség kölcsönös, mert ennek az országnak a felemelkedése a mi érdekünk is, és úgy akarjuk az országnak a felemelkedését, hogy abban mi, magyarok, egyénileg is, és közösségileg is, boldogulni tudjunk, és meg tudjunk maradni.
Pásztor István szerint a jelenlegei helyzetben különösen fontos a szerbek és a magyarok együttélése.
– Bolond időket élünk, nemcsak a vírus miatt, hanem mind amiatt, ami itt, Európában történik. Azt gondolom, hogy nemcsak itt, Szerbiában, hanem úgy egyáltalán, a magyarok és a szerbek egymásra vannak utalva, partnerkapcsolatot kell, hogy építsenek, hogy erősítsék Európa azon részének az érdekeit, amelynek mi a polgárai vagyunk.
Pásztor már a nyáron jelezte, hogy “a Vajdasági Magyar Szövetség része lesz Belgrádban a parlamenti többségnek”, és részt vállal a végrehajtó hatalomban, sok minisztériumban államtitkári szinten, de miniszteri posztra nem tart igényt.
Erre van magyarázat
A Szerb Haladó Párt az ellenzéki bojkott miatt annyira túlnyerte magát, hogy különös kegynek számít, ha bárki másnak miniszteri posztot biztosít.
Az eddigi hírek szerint az új szerb kormányban egy szocialista és egy SPAS-os (Szerbiai Hazafias Szövetség) miniszter lesz, az összes többi minisztert a Szerb haladó Párt nevezi meg.
A lehetőség – vagyis a miniszterei poszt megszerzése – a VMSZ számára is adott volt.
– Ennek a dolognak a részemről van egy politikai logikája, mégpedig az, hogy ha miniszterünk lett volna a kormányban, akkor az ő tevékenysége jelentette volna a VMSZ számára a politikai prioritást, hogy az ő sikerességét segítsük elő.
A VMSZ elnökének véleménye szerint ez azonban kevesebb a számos fronton zajló tevékenységnél, ami a sok államtitkár, a számos helyi önkormányzat és a tartományi érdekérvényesítés körüli munkát segíti elő.
– Ilyen szempontból azt hiszem, hogy az államtitkári tisztségek többet jelentenek, mint egy miniszteri tisztség. Lehet, hogy nem annyira látványos, és melldöngetésre felhatalmazó tevékenységről van szó, ám eredményességének tekintetében előre mutatóbb, és jobb.
Pásztor István nyilatkozatában ismételten megerősítette, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség hosszabb távon kíván együttműködni a Szerb Haladó Párttal.
Szerbia
Szerb védelmi miniszter: ha Vučić elrendeli, akkor a szerb hadsereg bemegy Koszovóba
A szerb elnök eleget tett az amerikai külügyminiszter kérésének, és visszavonta a szerb hadsereget a koszovói határról. Ezzel kapcsolatban Aleksandar Vučić a Financial Timesnak úgy nyilatkozott, hogy a szerb katonaság nem lépi át Koszovó adminisztratív vonalait, miután a határ szó a szerb terminológiában ismeretlen fogalom Koszovó vonatkozásában. Ugyanakkor az is világos, hogy a háború vagy béke kérdése egyetlen embertől függ, miután a szerb védelmi miniszter hétfőn (október 2-án) kijelentette, hogy ha Vučić elnök elrendeli, a hadsereg bemegy Koszovóba. Miután a szerb elnök a hadsereg főparancsnoka, ez akár elő is fordulhat, bár Vučić egyelőre a legradikálisabb nyilatkozataiban is kizárta ezt a lehetőséget, így verbálisan mindenképpen a béke híve.
Profi és sikeres behatolás!
Miloš Vučević védelmi miniszter belgrádi sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy ha a szerb fegyveres erők parancsot kapnak Vučić elnöktől, hogy belépjenek Koszovóba, ezt hatékonyan, profi módon és sikeresen meg fogják tenni.
A védelmi miniszter itt fontosnak tartotta megjegyezni, hogy Koszovó Szerbia része, és a szerb hadsereg ennek szellemében hajtaná végre a parancsot.
Vučević arról is beszélt, hogy mielőtt ez megtörténne, a hadműveletet előre bejelentenék a KFOR parancsnokságának, miután nagyon jó az együttműködés a szerb hadsereg és a nemzetközi békeerők között.
Kapcsolódó cikk
Ugyanez a Vučević néhány nappal ezelőtt a szerbiai állami televízió (RTS) stúdiójában még kiábrándultságát fejezte ki a KFOR-ral kapcsolatban, amely akkori nyilatkozata szerint félreállt a banjskai események során, és megengedte a “jól felsorakozott albán rendőröknek”, hogy vadásszanak a szerbekre.
A szerb védelmi miniszter most úgy fogalmazott, hogy a Szerbia és a KFOR közötti együttműködés a kölcsönös tiszteleten alapul, és megfelelő keretek között zajlik, szerinte ezek tagadhatatlan tények!
Vučević megjegyezte: Szerbia fontosnak tartja, hogy a KFOR minél jelentősebb szerepet játsszon Koszovóban (és Metóhiában), különösen azokon a területeken, ahol nagy számban élnek szerbek, és a szerb hadsereg is úgy véli, hogy a KFOR jelenléte javítaná a szerb nép helyzetét és biztonságát az északi területeken.
Felesleges aggodalmak
Milan Mojsilović szerb vezérkari főnök ugyanezen a sajtóértekezleten utalt azokra az amerikai megnyilatkozásokra, amelyek aggasztónak tartják a szerb hadsereg tevékenységét a koszovói közigazgatási vonal (nem határátkelők) közelében.
Mojsilović ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy a hadsereg a főparancsnok (Vučić) utasításával összhangban a teljes harckészültség bevezetése nem történt meg, csak az egységek fokozott jelenlétét és bevonását rendelték el a szárazföldi biztonsági övezetben és az adminisztratív (közigazgatási) vonal mentén.
A vezérkari főnök ezzel megerősítette a szerb elnök egy héttel ezelőtt tett nyilatkozatát, miszerint fokozták a rendszeres napi tevékenységet, ami hatékonyabb kiképzést, hadműveletet, katonai mozgást és több lőgyakorlatot jelent.
A védelmi miniszter és a vezérkari főnök együtt tartott sajtótájékoztatót (Forrás: Nova, Tanjug)
Mojsilović most szintén úgy fogalmazott, hogy a biztonsági válság kirobbanása után a szerb hadsereg fokozta jelenlétét a szárazföldi biztonsági övezetben – bár az nem világos, hogy ebbe beleértette-e az öt kilométeres ütköző zónát is – így a banjskai lövöldözés másnapján 8350 szerb katona sorakozott fel a szárazföldi biztonsági övezet az adminisztratív vonal biztosítására.
A vezérkari főnök szavai szerint ez jóval kevesebb annál, mint amennyi katonát a teljes harckészültség alkalmával korábban mozgósítottak, akkor a szerb hadsereg létszáma a koszovói határnál elérte a tizennégyezret.
Ehhez még hozzátette, hogy 37 éves katonai múlttal a háta mögött úgy véli, hogy ekkora haderő sem elegendő egy olyan komplikált feladat végrehajtására, mint a Koszovóba történő behatolás.
Mojsilović sértőnek minősítette és elutasította azokat a vádakat is, hogy a banjskai támadást végrehajtó “terroristákat” a Babmezőkön (Pasuljanske livade) lévő gyakorlótéren képezték ki.
A szerb vezérkari főnök arról tájékoztatta az újságírókat, hogy a katonai nyilvántartások szerint Milan Radoičić nem vett részt a Babmezőkön történő kiképzésen, ahol egyébként a tartalékosok felkészítése folyik a honvédelmi törvény szempontjait szem előtt tartva.
Mojsilović megjegyezte, hogy miután Radoičić egyetlen kiképzésen sem vett részt a Babmezőkön, így egyetlen golyót, és egy gránátot sem lőtt ki, bár a korábbi években néhány alkalommal valóban kapott behívót, de nem reagált rájuk.
-
B A Balkanac4 nap telt el azóta
Felröhögünk a dolgok állásán (Kontrapunkt ’23)
-
Szerbia3 nap telt el azóta
Vajon mire figyelmeztetett Vučić a Presevo-völggyel kapcsolatban?
-
Koszovó6 nap telt el azóta
A koszovói eseményeket követően mindenki gyászol, még Szerbia is
-
Szerbia3 nap telt el azóta
Jézus sírjánál imádkozott a legfőbb szerb titkosszolga, miközben Koszovóban dúl a válság