Connect with us

Szlovénia

MOST VAGY SOHA: Demonstrálók Szlovéniában, Janša hívei a balhét a szélsőbalra kenik, de valóban ők a bűnösök?

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

123800080 2788786281442203 684
A cikk meghallgatása

Szlovénia eddig a “béke” szigete volt a forrongó Balkánon, ha igaz, egészen november 5-ig. Nos, ennek most vége, miután megjelent az Anonymus, vagyis egy magát ennek nevező csoport. Egyelőre nem világos, hogy a csütörtöki demonstrációkat valójában ki szervezte, bár az utcákon kiragasztott plakátokon az előbb említett csoport szólított fel tüntetésre azzal a jelszóval, hogy “elég volt, nem engedünk, nem viccelünk”. És nem vicceltek, Ljubljana központja valóságos csatatérré változott, a rendőrök pedig nyolc év után először, ismét elővették a vízágyúkat.

A csütörtök nem péntek, avagy a totális háború

– Az érvényben lévő rendeletetek alapján Szlovéniában gyülekezési tilalom van hatályban, ezért gyűléseket vagy hasonló rendezvényeket nem engedélyezünk. Mint bejelentettük, figyelemmel kísérjük az érvényben lévő rendeletek betartását, és felépünk az intézkedéseket megszegőkkel szemben, a parlament és a kormány épülete körüli mozgás pedig korlátozott lesz

– közölte a ljubljanai rendőrség egy nappal a ljubljanai nagygyűléssel előtt.

A megmozdulást az Anonymus Slovenija elnevezésű csoport hirdette meg, amely a V mint Vérbosszú (V for Vendetta) című filmben először használt, és azóta igencsak elterjedt maszk mögé bújt.

A ljubljanai rendőrség tehát a közösségi médiában észlelt felhívásokra reagált, amelyek csütörtök délutánra (november 5.) tüntetést hirdettek Ljubljana központjába, és ezzel kapcsolatban bejelentések érkeztek röpcédulák terjesztéséről is.

Mindeközben a ljubljanai és a szlovéniai Antifa mozgalom, amely a “Halál a janšizmusra, szabadságot a népnek!” szlogennel küzd a kormány ellen már évek óta, elhatárolódott a demonstrációtól, azt hangoztatva, hogy a “csütörtök, nem péntek”, amikor az Antifa mozgolódik a kormány ellen.

A ljubljanai rendőrkapitányság a megmozdulással kapcsolatban arra figyelmeztetett, hogy a rendőrség ellenőrzi az érvényben lévő rendeletek betartását a fertőző betegségek terjedésének megakadályozása érdekében, és jogsértések esetén megfelelő lépéseket tesz.

A hatóságok ennek alapján korlátozni kívánták az emberek mozgását a parlament és a kormány épületének közelében, ami nem igazából sikerült.

Az Anonymus októberben tűnt fel Szlovéniában, a november 5-i megmozdulással pedig jelezni kívánta jelenlétét, ráadásul nem is figyelmeztetést adott ki, hanem azonnal totális háborút hirdetett a kormány ellen.

– Időbe telt, és elnézést kérünk, hogy nem tudtunk hamarabb megérkezni, de most itt vagyunk, és elhozzuk az új világrendet Szlovéniába. Megvédjük az ártatlan szlovén embereket, és leleplezzük a veszélyeseket!!!

– jelentette be az Anonímus Slovenija elnevezésű a csoport a Twitteren közzétett állásfoglalásában.

Aki megdob utcakővel, dobd vissza vízágyúval

Ezzel kapcsolatban – nyilván a fent említett okok miatt – nincs konkrét állásfoglalás a sajtóban, valójában senki sem tudja, hogy mi volt a november 5-i tüntetések valódi célja.

Egyes jelentések szerint a zavargások a koronavírussal kapcsolatban hozott kormányintézkedések ellen robbantak ki, viszont az események túlmutatnak ezen, főleg ha figyelembe vesszük, hogy a “rejtőzködő szervezők” nem egy konkrét intézkedés, hanem éppenséggel a kormány ellen kívánnak harcolni.

A szlovén rendőrség szerint mintegy 500 ember gyűlt össze a csütörtök esti tüntetésen Ljubljanában, köztük bűnözők és futballhuligánok, akik aligha keverhetők össze a “szép lelkű Antifa” népséggel, a balkáni szurkolói csoportok ugyanis nem tűrnek meg “baloldali vadhajtásokat” a soraikban.

A korántsem békés demonstrálók pirotechnikai eszközökkel és utcakövekkel dobálták meg a rendőröket, akik vízágyúval válaszoltak, az újkeletű “aki megdob utcakővel, dobd vissza vízágyúval” szlogen alapján.

– A tüntetők, a szabálysértők Ljubljana különböző részein gyűltek össze, és újabb csoportokat hoztak létre, majd támadni kezdték a rendőröket

– magyarázta el a helyzetet csütörtök esti nyilatkozatában Stanislav Vrečar, a ljubljanai rendőrség igazgatója, aki szerint a demonstrálok nem tüntetni érkeztek, hanem a rendőrséggel akartak összecsapni.

Megjegyzendő, hogy kísérői gyűrűjében ugyan, de megjelent a helyszínen a belügyminiszter is, ami hasonló esetekben más országokban ritkán fordul elő.

A média egy része is hibás

Aleš Hojs szlovén belügyminiszter az eseményekkel kapcsolatban azt mondta, hogy három embert tartóztattak le, és rengeteg felvett anyag van, így például arról is, hogy “huligánok egy csoportja” megtámadta a lovasrendőröket és a különleges egységek tagjait.

Aleš Hojs annak a várakozásának adott hangot, hogy büntetőeljárás indul mindazokkal szemben, akik megtámadták a rendőrséget, és részt vettek a járvány miatt betiltott összejövetelen, egy olyan napon, amikor a COVID-19 következtében 30 ember halt meg Szlovéniában.

A szlovén belügyér egyúttal firtatta a média felelősségét is, szerinte ugyanis a rendbontásokért és rendőri sérülésekért hibás a médiának az a része is, amely a kormány és a kormányintézkedések ellen kampányol. Mindazonáltal újságírók őrizetbe vételéről nem érkeztek hírek.

Az eseményekkel kapcsolatban megszólalt Janez Janša miniszterelnök is, aki valamikor réges-régen maga is kormány- és rendszerellenes újságíróként kezdte pályafutását a Mladina (Ifjúság) című hetilapnál, ami miatt börtönbe is dugták.

Janez Janša miniszterelnök a Twitteren reagált a ljubljanai zavargásokra, kijelentve, hogy a fizikai erőszak és a rendőrök elleni támadások mindig bűncselekményt jelentenek, és ezért az elkövetőket felelősségre vonják.

A szlovén miniszterelnökhöz közeli média azt állítja, hogy a huligánok támadásait az “antifa” egyesületek, azaz a szélsőbaloldali csoportok szervezték, ami nem biztos, hogy igaz, mert gondoljunk csak arra, hogy a csütörtök, nem péntek – mint azt már fentebb kifejtettük.

A BALK Hírlevele


Meteorológia



B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Szlovákia

Oroszország

Kína

Európai Unió

IN ENGLISH

Egy hét legjava