Úgy tűnik, hogy véget ér a fosszilis tüzelőanyagok kiaknázásának korszaka. A világ olaj- és földgázkészleteiről rendelkezésünkre álló adatok szerint valószínűsíthető, hogy ezek az energiaforrások körülbelül 2070-ig...
Magyarkanizsa önkormányzata a migránsokat egy hónapja őrző-védő szolgálattal ellenőrzi a község területéhez tartozó Horgoson és Martonoson. A faluőrök 24 órában vannak jelen mindkét határmenti településen, ahol...
A szerbiai sajtó december elején azt vizionálta, hogy Szerbiában a hónap közepén, vagyis ezekben a napokban megkezdődik a koronavírus elleni oltás, miután a Pfizer és a...
A Vajdasági Baráti Egyesület tavaly 2,23 millió forintot gyűjtött össze, és ezzel támogatta a nagykikindai, szajáni, kisoroszi, szentmihályi és ürményházai óvodákat és iskolákat! A mostani pandémiás...
A lehető legrosszabb kompromisszumot sikerült megkötni Magyarországgal és Lengyelországgal – állapította meg Soros György a Project Syndicate című véleményportálon megjelent cikkében. Az amerikai üzletember szerint magának...
Korábban már írtunk arról, hogy a labdarúgással kapcsolatos infrastruktúra Horvátországban többnyire katasztrofális állapotban van. A „düledező stadionok országában” mégis akad egy kivétel, mégpedig Eszéken, ahol magyar...
A BALK nemrégiben írt arról, hogy a szerb adóhivatal megsarcolná a külföldre dolgozó szerbiai állampolgárokat, akik jövedelmük után nem fizettek adót. Az Interneten Dolgozók Egyesülete ugyanakkor...
Mint ezt Tim Maughan kanadai-brit újságíró és író állítja, hogy világunk végérvényesen elérkezett a fejlődésének arra a fokára, hogy ezt az egyén képtelen felfogni és megérteni....
A román és a magyar határ mentén lévő szerbiai falvakban az élet általában igencsak lassú és monoton. Különösen igaz ez a téli időszakra, amikor korán sötétedik,...
A horvát portálok, napilapok, illetve a nagyközönség nem mindennapi eseten derül: a horvát rendőrség rablás vádjával hat olasz állampolgárt, köztük két olasz rendőrt és egy csendőrt...
Horvátország az elkövetkező 10 évben, azaz 2020 és 2030 között mintegy 4,5 milliárd eurót költ a vasutak fejlesztésre. A pénz javarésze uniós alapokból származik, vagyis az...
Szíriai, valamint más közel-keleti és afrikai származású migránsok gyűjtést kezdtek több szerbiai beteg gyerek gyógykezelésének támogatására – tudta meg a CNN-hez közeli N1 televízió szerbiai csatornája....
Eladóvá vált Horvátország legnagyobb fagyasztottélelmiszereket gyártó cége a Ledo. Az egész Balkánon jelenlévő vállalt értéke 600 millió euró, és egészen a közelmúltig az Agrokor konszern részét...
Sürgős találkozót kért nemrégiben az Interneten Dolgozók Egyesülete a szerb kormánytól. A külföldre dolgozó szerbiai állampolgárok elsősorban az adóellenőrzések és a végrehajtási eljárások elnapolását sürgetik mindaddig,...
A magyarok után (Eszék) a kolumbiaiak is bevásárolták magukat a horvát labdarúgásba. Željko Burić, šibeniki polgármester és Eduardo Fernando Zapata Sierra, a Football Smart International Kft....
Montenegró még a múlt évszázadban is tradicionálisan férfiközpontú társadalom volt. Egyes hagyományok továbbra is élnek, de a nyugati civilizáció „betetet a lábát” a fekete hegyek országába...
Horvátország első úszó tároló és gázfejtő hajója, az LNG Croatia útnak indult a rijekai Viktor Lenac hajógyárból, hogy felvegye a próbaüzemeléshez szükséges cseppfolyósítást gázt. Közben Magyarországon...
Az Egyesült Államok hathatós segítségével, Horvátország új katonai kibernetikai-biztonsági Operatív Központot hoz létre Zágrábban. Bár az ezzel kapcsolatos szerződést még a múlt hónapban írták alá, a...
Pénteken hét európai ország csatlakozott az EU-hoz a Belarusz elleni szankcióihoz, amely nem tagja az Európai Uniónak. – A balkáni régióhoz tartozó Albánia, Montenegró és Észak-...