Gazdaság
FAGYIGYÁR: Eladó a Ledo, amelyet Hófehérke tett híressé
Eladóvá vált Horvátország legnagyobb fagyasztottélelmiszereket gyártó cége a Ledo. Az egész Balkánon jelenlévő vállalt értéke 600 millió euró, és egészen a közelmúltig az Agrokor konszern részét képezte.
Hófehérkével “kokettált”
A Ledo története 1958-ban kezdődött Zágrábban, amikor a helyi tejgyárban megalkották az ország első pálcikás jégkrémét a “Snjeguljicat” (Hófehérke). A tejcsarnok hűsítő édességeket gyártó részlege ekkor különvált és elindult, hogy meghódítsa a régiót.
A vállalat vezetői hamar felismerték, hogy működésüket nem alapozhatják egy szezonális termékre, ezért a rendelkezésükre álló komoly hűtéstechnikával belevágtak az élelmiszerek mélyhűtésébe.
Kezdetben tengeri halakat fagyasztottak, hogy azokat ily módon eljuttassák a volt Jugoszlávia minden pontjára, később pedig megkezdték a tészta- és süteményfélék, valamint a gyümölcs- és zöldségfélék fagyasztását is.
Természetesen a fagylaltgyártásról sem mondtak le, folyamatosan fejlődtek ebben a szektorban is.
Az 1990-es évek elején a vállalatot privatizálták, így került a később hírhedté vált mamutcég, az Agrokor tulajdonába.
A Ledo sikeresen átállt a piacgazdaságra és sikeresen megtartotta piaci pozícióit Horvátországban, ahol a mai napig a belföldi piac 75%-át birtokolja.
A kétezres évek elejétől a Ledo folyamatos terjeszkedésbe kezdett, ennek során megjelent a régió több országának piacán is.
A terjeszkedés Bosznia- Hercegovina felé volt a legsikeresebb, ott szinte monopolhelyzetbe került, napjainkban több mint 80%-os piaci részaránnyal, de hasonló sikert könyvelhet el a cég Montenegróban is.
A magyar piacon 2004-ben jelentek meg a jegesmedve logóval ellátott első termékek, miután a Ledo 20 millió euróért felvásárolta a Baldauf-fagylaltgyárat.
Mára a Ledo a magyar piac harmadik legnagyobb fagyasztott áru beszállítója.
A cég legutóbbi nagy dobása a legnagyobb szerb konkurens, a Frikom felvásárlása volt, amelyért a horvátok közel 100 millió eurót fizettek.
A Frikom bekebelezésével a Ledo domináns márkává vált Szerbiában és az általa uralt Észak- Macedón piacon is, ám stratégiai okokból a vállalat a tulajdonosváltás után is megtartotta régi nevét.
Voltak buktatók is
Az évek során a Ledo az Agrokor egyik legerősebb vállalatává nőte ki magát, ám a konszern bedőlése a Ledót is a mélybe rántotta.
A fizetésképtelenné vált anyavállalat agóniája során az Agrokor 2019 áprilisában a Fortenova vagyonkezelő csoporthoz került, amelynek vezetése most úgy döntött, hogy megválik egyik legsikeresebb tulajdonától.
A döntés mögött az áll, hogy e módon szeretnék kifizetni a felhalmozott adósságokat és megmenteni a birodalom többi részét.
A sikeres cégek közül azért is a Ledo kerül eladásra, mert ez a cég tagozódott be legkevésbé az egykori anyavállalat szorosan egymásra épülő rendszerébe. Nem utolsó szempont az sem, hogy méretéhez képest ez a cég rendelkezik a legkevesebb alkalmazottal Horvátországban.
Fontos az is, hogy jól működő vállaltról van szó, ezért a potenciális vevő számára nem jelent túl nagy kockázatot az üzlet, így a várakozások alapján jó áron eladható.
Az évtized üzlete
A Ledo rendkívül kiterjedt értékesítési hálózattal rendelkezik, termékeit több mint 100 000 helyen árusítják Európa szerte. Horvát lapjelentések szerint piaci értéke éppen ezért 500 és 600 millió euró közé tehető.
A Fortenova a nyár végén értesítette a potenciális vásárlókat, amelyek közül hárman is érdeklődnek a Ledo iránt.[quads id=2]
A legkomolyabb érdeklődő a norvég Orkla ASA, amelynek már régóta szeretne terjeszkedni a Balkánon, de hasonlóan eltökéltséggel érdeklődik az Iglo jogutódjának számító, brit érdekeltségbe tartozó Nomad Foods is, amely a Ledo termékeivel bővíthetné a kínálatát.
A harmadik érdeklődő a cseh-szlovák hátterű Emma Capital- J&T Private Equity Group befektetési alap, amely már évek óta jelen van Horvátországban, és a bekebelezés helyett a Ledo további fejlesztését tervezi.
Az említett három érdeklődő a következő hetekben komolyabb betekintést nyerhet a Ledo pénzügyeibe, ami után ajánlatot tesznek a vállalat megvásárlására.
Bárhogy is lesz, annyi biztos, hogy a sokat emlegetett potenciális belföldi vásárlók, mint például a Podravka, hoppon maradtak, mivel nem rendelkeznek elegendő tőkével.
Gazdaság
DOBOZOLNAK: Csomagot hozott a posta, avagy a villámgyors növekedés titka
Az egyébként is robbanásszerűen növekvő e-commerce, azaz internetes kereskedelem, a koronavírus járvány közepette csúcsra pörgött. Az új aranyláz esetében megismétlődnek a régi történetek: nem az gazdagodott meg legjobban, aki aranyat talált, hanem az aki a bányászoknak a felszerelést, élelmet biztosította. Meg persze, a whiskyt, és a jobb sorsra érdemes, ősi mesterséget űző hölgyeket, de ez más lapra tartozik.
Szemesnek áll a dobozolás
A zágrábi székhelyű Modepack cég egyike a sikertörténet nagy nyerteseinek, öt éves fennállása alatt sikerült 32 ország piacán megvetni a lábát, partnerei között olyan óriások is vannak, mint az Amazon, H&M, Vans, Adidas, DHL, DPD, Loomis és az antwerpeni gyémánttőzsde (Antwerpen World Diamond Centre).
A Modepack egyike a világ vezető cégeinek a logisztikai szállításhoz szükséges minőségi csomagolóanyagok gyártása terén, s a hangsúlyt az e-kereskedelemre és futárkézbesítésekre, valamint a pénz és értéktárgyak szállításánál nélkülözhetetlen dobozokra fekteti.
Jure Širić a cég igazgató-tulajdonosa a Poslovni dnevniknek (Üzleti napilap) adott interjújában elmondta, hogy a céget 5 évvel ezelőtt azzal a megfontolással alapította, hogy az e-kereskedelem belátható időn belül mindennapi dolog lesz, ám erre sokkal előbb sor került, mint bárki gondolta volna.
Širić egyébként a vállalkozók második nemzedékébe tartozik, családja a bosznia-hercegovinai Weltplast reciklálással és csomagolóanyag-gyártással foglalkozó cég tulajdonosa, és mielőtt saját vállalkozásba kezdett volna, a cég európai piacokkal foglalkozó eladási osztályát vezette.
– Valami újat szerettem volna megpróbálni és minden arra utal, hogy igazam volt
– állapította meg Širić, és hozzátette, hogy a koronavírus-járvány, amely lebénította a gazdaság egy részét, cégének nem várt, robbanásszerű fejlődést hozott. Az üzlet látványos növekedése folytán a Modepack már 2020-ban a kapacitások megduplázása mellett döntött.
Októberben kezdődik a cég új Velika Gorica-i gyárának építése, egyik fontosabb üzletfele, a Horvát Posta csomagelosztó rendszerének közvetlen közelében. A projekt mintegy 50 millió kunába kerül (kicsit kevesebb mint 7 millió euró), és ebből 1 millió euró az EU-s alapokból származik.
Az új üzemben eleinte három gyártósor üzemel, de a végső kapacitása 14 gyártósor, amelyeket fokozatosan építenek a kereslet növekedésével összhangban.
A jelek szerint keresletben nem lesz hiány. 2020-ban a cég bevétele 50 millió kuna (kb. 7 millió euró) volt, azaz 60%-kal nagyobb mint 2019-ben, míg idén további 20 százalékos növekedést várnak, közel 8 millió eurós bevétellel.
Az új üzem befejezése után a bevétel várhatóan eléri a 20 millió eurót.
Az e-kereskedelem 200 százalékkal nőtt
– Az e-kereskedelem világszerte villámgyorsan növekedett, már a koronavírus járvány előtt is
– mondta Širić, s hozzátette, hogy a növekedés 2019-ben 21 százalékot tett ki világszinten.
A tavalyi adatok azt mutatják, hogy a fejlett e-kereskedelemmel rendelkező országok erőteljes fejlődést produkáltak, ám ez százalékosan nem volt annyira látványos, mint a felfutó/fejlődő országokban tapasztalható. Horvátországban például a növekvés 200 százalék volt.
Širić a továbbiakban elmondta, hogy a rendelkezésre álló adatok szerint az e-kereskedelem az EU szintjén tavaly 31 százalékkal volt nagyobb, mint egy évvel korábban.
A zágrábi cég a legkisebb a kontinens négy e-kereskedelemre specializált csomagolóanyag-gyártó cégének, és ugyanúgy csúcstechnológiával rendelkezik, mint a többiek.
Ennek tükrében nem meglepő, hogy évi 200 millió darabos termelésének 92%-át exportálja.
Miután a Modepacknál a bérek jelentősen meghaladják a horvát átlagot, nincs gondjuk a munkaerővel. A tulajdonos elmondása szerint tavaly 2539 jelentkező volt a 12 meghirdetett új állásra.
-
Szerbia6 nap telt el azóta
Vučić etnikai tisztogatásról beszélt, Moszkva szerint Koszovó potenciális veszélyt jelent
-
B A Balkanac3 nap telt el azóta
Felröhögünk a dolgok állásán (Kontrapunkt ’23)
-
Szerbia2 nap telt el azóta
Vajon mire figyelmeztetett Vučić a Presevo-völggyel kapcsolatban?
-
Koszovó5 nap telt el azóta
A koszovói eseményeket követően mindenki gyászol, még Szerbia is