Connect with us

Horvátország

LATIN-AMERIKAI FOCI: A Šibenik F.C. Kolumbia büszkesége

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

A magyarok után (Eszék) a kolumbiaiak is bevásárolták magukat a horvát labdarúgásba. Željko Burić, šibeniki polgármester és Eduardo Fernando Zapata Sierra, a Football Smart International Kft. képviselője a múlt héten aláírta a százezer euró értékű adásvételi szerződést, és ezzel véget ért a Šibenik F.C. privatizációs története.

Olcsón vették

Bár első pillantásra ez nagyon kevés pénz egy focicsapatért, a kolumbiai befektetőknek ennél jóval nagyobb kiadást jelent, mert a csapat finanszírozásán kívül vállalniuk kellett a stadion karbantartási és működtetési költségeit, valamint át kellett venniük Šibenik ifjúsági edzőtáborát is, amelyben 300 gyerek kergeti a labdát 12 edző felügyelete alatt.


Eduardo Fernando Zapata Sierra szavai szerint a kolumbiai befektetők csoportja már régebb óta szeretett volna európai csapatot vásárolni.

Eleinte egy spanyol másod- vagy harmadosztályú csapat megvásárlását fontolgatták. E mellett szólt a spanyol labdarúgás nemzetközi tekintélye, valamint a közös nyelv, de amikor tudomásukra jutott, hogy Horvátországban olcsón vásárolhatnak meg egy első osztályban futballozó csapatot, lecsaptak a lehetőségre.

Elképzeléseik szerint a Šibenikből „fejlesztőcsapatot” csinálnak, ahol a tehetséges fiatal horvát játékosok mellett dél-amerikai, zömükben kolumbiai tehetségeket is szerepeltetnek, hátha a látottak megnyerik a nagy európai csapatok tehetségkutatóinak tetszését, és sok pénzt keresnek az átigazolásokon.

– Azt szeretnénk, hogy a Šibenik F.C. az ilyen jellegzetességeiről legyen ismert, és ezzel váljon vonzóvá az ifjú játékosoknak Horvátországban, Európában, de világszerte is

– jelentette ki Zapata Sierra a Sportske novostinak.

Megerősödött a horvát bajnokság

Francisco Cardona, a befektető csoport egyik fő részvényese, aki szintén jelen volt a szerződés aláírásakor, némileg bővebben tárta fel a klub jövőjét illető elképzeléseket.

– A klubot magasabb szintre kívánjuk emelni. Az első tizenegyben már most is szuper tehetséges játékosok vannak, és ugyanez vonatkozik az U-17 kategóriájú fiatalokra is. Az első felállást máris megerősítettük azokon a pozíciókon, amelyek véleményünk szerint nem voltak megfelelő módon lefedve

– mondta Cardona, aki ezzel arra utalt, hogy gyakorlatilag már a csapat átvállalásának napján három fiatal kolumbiai játékos érkezett Šibenikbe a kolumbiai bajnokcsapatból, az América de Caliból.

Ezek Juan Camilo Mesa (1998) középhátvéd, a kolumbiai U-23 válogatott tagja, Juan Diego Nieva (1999), védekező középpályás, a kolumbiai U-20 válogatott tagja és Yeferson Contreras Villamizar (1999) balszélső.

Ezzel a horvát nemzeti bajnokság jóval érdekesebb lesz, mert az utóbbi néhány évben a Dinamo Zágráb nyomasztó fölényét hozó horvát NB1 jelentősen felerősödött.

A spliti Hajduk, a Rijeka és az Eszék mellé felzárkózott a Gorica és az újonc Šibenik is.

Ha ehhez hozzátesszük, hogy a sereghajtók, a pulai Istra és a Varasd ellen sem lehet előre elkönyvelni a pontokat, akkor megállapíthatjuk, hogy Horvátországban erős bajnokság „bontogatja szárnyait”, ami könnyen további befektetőket vonzhat be.

Tavaly a kínaiak érdeklődtek a Gorica iránt, de ugyanakkor a Varasd is külföldi befektetők felkutatásán gondolkodik.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország7 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság7 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia3 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró3 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Horvátországban van egy két cementgyár, amely szemétégetőként is működik. A tervek szerint a komoračnoi Holcimban égetnék el a gospići hulladékot, ha ezt a tiltakozók esetleg nem akadályozzák meg
Horvátország2 nap telt el azóta

Szemétégető erőművek: Horvátország négy létesítményt tervez
A szemétből energia lehet, de a horvát hulladékpolitika körül leginkább az indulatok szabadultak el

Haladó körökben Raša Nedeljkov, a CRTA választásmegfigyelő szervezet programigazgatója sajtótájékoztatón ismertette a szerbiai választásokkal kapcsolatos megállapításokat
Szerbia4 nap telt el azóta

A független választási megfigyelő Vučićék legnagyobb ellensége?
A hatalom a független választási megfigyelőket támadja, a CRTA pedig tovább számolja a szabálytalanságokat

A Rybart, vagyis Mihail Zvincsukot és társait egy tivati szállodánál kapták lencsevégre (Forrás: Vijesti)
Montenegró5 nap telt el azóta

A Rybar fennakadt a montenegrói hálón
A montenegrói titkosszolgálat öt oroszt kapcsolt le, miközben Moszkva már fogolycserét emleget

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap