A szerb elnök szerint Koszovó elnöke, Vjosa Osmani New Yorkban úgy jutott be az ENSZ székházába, mintha turista lenne, amihez egy másik ország belépőkártyáját használta. Belgrád...
A miniszter cáfolta azokat a spekulációkat, amelyek szerint az európai integráció folyamata megtörhet a keleti kapcsolatok erősödése miatt, ezzel kapcsolatban megemlítette, hogy a párbeszéd és az...
Az osztrák külügyminiszter saját szavai szerint arról biztosította szerb kollégáját, Đurić urat, hogy a szerb nép továbbra is számíthat Ausztriára mint barátra és támogatóra a teljes...
Nem is olyan régen még napokig tartott az anyázás a két ország között akár egy-két rossz szó, vagy megfogalmazás miatt, főleg akkor, amikor Ivica Dačić volt...
Körülbelül egy hónappal ezelőtt jelentették be, hogy Miroslav Lajčák ősztől már nem közvetít Szerbia és Koszovó között, mert "az európai diplomaták nagy rotációjának részeként új megbízatást...
Ez az utóbbi idők leginkább oroszbarát kormánya, az orosz kapcsolatok terén jeleskedett természetesen a Putyint Újvidék díszpolgárának fogadó Vučević is, de még inkább Aleksandar Vulin és...
Miloš Vučević lesz Szerbia új miniszterelnöke. A Nagyfarkas tehát ismét a Kisfarkast választotta, és ezzel tovább erősödik a volt radikálisok befolyása a szerbiai vezetésben, a szerb...
Marko Đurić, who previously served as an ambassador in the United States and formerly led the Kosovo government office, has returned to Serbia. For years, he...
Égető szükség lenne rá, hogy Szerbia egy igazi külügyminisztert kapjon a külföldi vendégeknek nótázgató Ivica Dačić, vagy a tesze-tosza Nikola Selaković helyett, de a miniszterelnöki poszt...
Erre a kérdésre keresi a választ a szerbiai ellenzéki Danas hírportál, amely nyilván szívesen látna egy ilyen fordulatot, viszont nem szokott alaptalanul találgatni. A lapnak több...
Ebben a cikkben arra teszünk kísérletet, hogy felvázoljuk a szerb és orosz narratíva közeledését. A szerb elnök még a bécsi osztrák-magyar-szerb „migránstalálkozó” előtt felvetette, hogy Koszovó...
A szerb elnök egy csütörtöki tévéműsorban kijelentette (nem bejelentette), hogy május 27-től nem lesz a Szerb Haladó Párt elnöke. Aleksandar Vučić arról beszélt, hogy pártja május...
Anthony Blinken amerikai külügyminiszter telefonon beszélt Aleksandar Vučić szerb elnökkel és Albin Kurti koszovói miniszterelnökkel, hogy lelket leheljen az elhalófélben lévő koszovói-szerbiai párbeszédbe. A State Department...
Az albániai sajtóban a napokban megjelent egy dokumentum, amelyet állítólag a német és a francia kancellári, illetve elnöki megbízott adott át, illetve adott volna át a...
Szerbiában erősítenek a Koszovóval kapcsolatos fejlemények közepette. Mivel „sem Szerbiának, sem a hülyeségnek nincs határa” Koszovót illetően, akár még röhögőgörcsöt, vagy esetleg epilepsziát is kaphatnánk, ha...
A „szerbiai haladók” videót rögzítettek, amelyben kifejezik azt az óhajukat, hogy Aleksandar Vučić maradjon továbbra is a párt élén. A szerb elnök több alkalommal is az...
Szerbiában még csak most kezdődtek meg a kormányalakítási tárgyalások az április 3-i választásokat követően, miután ötödik nekifutásra sikerült probléma nélkül lezárni a szavazást egy dél-szerbiai körzetben,...
Az Újvidéki Rádió Libegő c. kulturális heti műsorán ügyködők egybehangzó véleménye szerint a 2021 művésze kétségkívül a belgrádi születésű, világhírű művésznő, Marina Abramović, akit ez év...
Orbán Viktor magyar miniszterelnök érthető okokból igyekszik jó viszonyt ápolni Aleksandar Vučić szerb államfővel, Magyarország egyik fontos szomszédjának első emberével. Kevésbé érthető módon ugyancsak látványosan barátkozik...