A cikk meghallgatása

Az albániai sajtóban a napokban megjelent egy dokumentum, amelyet állítólag a német és a francia kancellári, illetve elnöki megbízott adott át, illetve adott volna át a minap a koszovói miniszterelnöknek & a szerb államfőnek, és amely a koszovói válság békés megoldására tesz 13 javaslatot, valójában azonban csak egyet tizenhárom pontra szétszedve. A múlt szombat/vasárnap óta New Yorkban tartózkodó szerb államfő szerdai beszédére készül, amelyet az ENSZ közgyűlése előtt mond majd el, így nem tudott most az újabb javaslatokkal foglalkozni, meg különben is már “fáj a feje az egésztől”.

Pride helyett dzsoggingolás

Szombaton azt tapasztaltuk, hogy Aleksandar Vučić valamilyen okból kifolyólag nem volt a fedélzeten a melegfelvonulás idején, a parádét ezért Ana Brnabić miniszterelnök vezényelte le eléggé népmesei módon, miszerint volt is LMBT-séta, meg nem is volt, de ezt ne rójuk fel neki, a szerb miniszterelnök nem a magyar mese- és mondavilágon nevelkedett.

Tény viszont, hogy Vučić szombaton úgy tűnt el a jobb fenéken, mintha nem is ő lenne a kapitány, hogy aztán amerikai idő szerint másnap reggel az Instagramon tegyen közzé egy fényképet, amelyen Marko Đurić szerbiai nagykövet társaságában látható a Times Square-n, eléggé sportos kiadásban.

– Marko, nagy sportoló, a kora reggeli órákban eligazítja (brieffeli) idősebb barátját, mielőtt az fárasztó és fontos megbeszéléseken venne részt New York-ban

– írta a fényképhez fűzött kommentárjában a szerb elnök, aki tehát egy kis amerikai dzsoggingolás miatt testálta át Brnabićra a “testhezálló feladatot”, pedig annak is voltak némi teendői, merthogy ő képviselte Szerbiát II. Erzsébet volt brit uralkodó londoni gyászszertartásán, és hétfőn, nem pedig szerdán.

Mondani sem kell, hogy több, mint 22 ezren kedvelték Vučić sportos bejegyzést az Istagramon, ahol azonban – talán most először – disszonáns hangokat is tetten lehetett érni, már nem csak a csápolók éltették a “szerb nép büszkeségét”, ahogy egy Vučić-fan tisztelte meg a szerb elnököt.

Többen is kifejezték nemtetszésüket amiatt, hogy a szerb elnök a Pride előtti utolsó pillanatban lépett le, egy bátor férfiú pedig feltette azt az elnöki szempontból kényelmetlen kérdést, miszerint a szerb nép vajon mivel érdemelte ki, hogy megint elárulják, ki tudja hányadik alkalommal? A bejegyzés 43 lájkot kapott, ebből is látszik, hogy a hozzászóló nincs egyedül a véleményével.

A francia-német rendezési terv

Ezt követően derült ki, hogy Németország és Franciaország miben fondorkodik, és nemrégiben miért menesztett közvetítőket gyors hirtelenséggel előbb Pristinába, majd Belgrádba. A két ország az tervezi, hogy jövőre, a Koszovó és Szerbia között folyó párbeszédet miniszterelnöki szintre emelő brüsszeli megállapodás 10. évfordulóján új szakaszt nyit a Belgrád és Pristina közötti párbeszédben. Erről az Albanian Post számolt be, amely közzétette az ezzel kapcsoltban készült eléggé vázlatos tervet.

Az új keretrendszer állítólag azt követően került kidolgozásra, hogy Emmanuel Macron francia elnök és Olaf Scholz német kancellár kinevezte a maga megbízottját a Szerbia és Koszovó között folyó tárgyalások felgyorsítására.

A három és fél oldalas terv tíz évre szóló víziót kínál, és 13 pontban sorolja fel a teendőket, amelyeket három fejezetbe csoportosít, gyakorlatilag felvázolja annak a menetét, hogy miként kellene zajlania a rendezésnek, és hogy miként lehetne megoldást találni a “két állam” viszonyának normalizálására.

Az első pont kiemeli, hogy “2023 közepéig el kell érni a kapcsolatok érdemi normalizálását”, a második pont pedig azt tárgyalja, hogy Koszovó és Szerbia két különálló “jogi és politikai realitás”, amelyeket a párbeszédben részt vevő valamennyi félnek el kell ismernie.

– Minden félnek, tehát Pristinának (Koszovónak), Belgrádnak (Szerbiának) és Brüsszelnek (vagyis az EU-nak, ami az összes EU-tagállamot jelenti, beleértve a vonakodókat is)

– olvasható a dokumentumban, amely azt is igyekszik tisztázni, hogy Szerbia nem tekintheti magát késznek az uniós csatlakozásra a Koszovóval fenntartott politikai, jogi és diplomáciai kapcsolatok teljes normalizálása nélkül.

A dokumentum itt azonban tesz némi engedményt, tekintettel arra, hogy Szerbia EU-csatlakozása még messze van, ezért ebben a szakaszban, vagyis most még, Szerbiának nem kell (jogilag) elismernie Koszovót.

A negyedik pont azt mondja ki, hogy az elismerés helyett Szerbiának egyelőre külön “politikai és jogi valóságként” kell elfogadnia Koszovó létezését, majd három pontra bontva elmagyarázza azt is, hogy mit jelent a függetlenség elfogadása.

– Koszovónak és Szerbiának teljesen normalizálnia kell a kapcsolatait, lehetővé téve az emberek és az áruk kétoldalú mozgását

– áll a második fejezet első pontjában, amihez tartozik az a figyelmeztetés, hogy a kapcsolatok normalizálódásának tükröződnie kell a valóságban is.

Az Albanian Post meg nem nevezett forrásai szerint Németország és Franciaország ragaszkodik ehhez a ponthoz, miután “ez a két hatalmas állam, amely Európai Unió pillére, harmonizálta a Nyugat- Balkánnal kapcsolatos politikáját”.

Franciaország támogatja Németországot az úgynevezett berlini folyamat újjáélesztésében és sikerre vitelében, Németország viszont határozottan kiáll Franciaország mellett a nyugat-balkáni “óvatos terjeszkedési politika” végrehajtásában.

Ezért Franciaország és Németország világossá tette Koszovó és Szerbia számára, hogy 2022-ben minél több gyakorlati megállapodást szeretnének látni a két fél részéről, amelyek lehetővé teszik a berlini folyamat sikeres újraélesztését.

A második fejezet harmadik pontja azt mondja ki, hogy “Koszovó külön politikai és jogi valóságként történő elfogadásával összhangban Szerbiának passzív álláspontot kell tanúsítania, és többé nem ellenezheti Koszovó tagságát a nemzetközi szervezetekben”. A dokumentum szerint Szerbia irányában “konkrét és nagyon erőteljes kérés”, hogy ne gátolja aktívan a koszovói felvételét az említett szervezetekbe. Itt csak mellékesen jegyezzük meg, hogy Vučić szerdán a koszovói tagság ellen fog szónokolni az ENSZ-ben, és többé-kevésbé a Koszovó ellenes nemzetközi kampányt szolgálhatja Ivica Dačić visszaemelése is a szerb kormányba.

De térjünk vissza a dokumentumhoz, amelyben itt érünk el ahhoz a ponthoz, miszerint Koszovó függetlenségét elismeri az öt uniós tagállam, amely ezt eddig elutasította, ez pedig lehetővé teszi az Európai Unió számára, hogy a hat nyugat-balkáni állam tagságát egyetlen blokként kezelje.

A dokumentum taglalja azt is, hogy Koszovó ENSZ-tagsága attól függ, hogy Oroszország vétózik-e a Biztonsági Tanácsban. Koszovó nemzetközi szervezetekbe történő betagosodása így több fázison mehet keresztül, amíg az EU és az USA nem oldja meg a problémáit Oroszországgal.

Koszovó számára az első lépés, hogy az Európa Tanács tagja legyen. A második szakasz Koszovó felvétele az Interpolba és az UNESCO-ba. A harmadik a NATO-csatlakozási tárgyalások megkezdése és az EU-tagság kérelmezése, majd végül a negyedik szakasz: az ENSZ-tagság megszerzése.

A dokumentum elmagyarázza azt is, hogy mit nyer Szerbia és Koszovó, ha aláírja a megállapodást, és milyen következményekkel jár, ha nem jön létre az egyezmény.

Ami Koszovót illeti, öt EU-tagország elismerését szerezheti meg, ami megnyitja előtte a NATO- és az EU-tagság perspektíváját, Szerbia pedig jelentős pénzügyi és gazdasági segítségben részesül, és ezáltal a térség vezető gazdasági és politikai országává avanzsál.

A dokumentum azt is feltárja, hogy mivel jár a terv elutasítása Belgrád részéről. Ez “gazdasági és pénzügyi elszigetelődéshez” vezet, ami miatt elpártol tőle az az öt uniós ország is, amely egyelőre nem ismeri el Koszovó függetlenségét. A szerzők itt megjegyzik, hogy az EU – a végkifejlettől függetlenül – egységes álláspontot fog képviselni. Ezért Szerbia abba a helyzetbe kerül, hogy ellenkezés esetén elveszíti az olyannyira szükséges gazdasági és politikai támogatást, valamint a tőle elpártoló öt uniós ország szimpátiáját.

Az Albanian Post forrásai megerősítik, hogy ha Szerbia nem hajlandó hivatalosan elismerni Koszovó függetlenségét, nagyon nehéz lesz megállapodásra jutni Koszovóval a Szerb Községek Közösségéről (ZSO), amely által a koszovói szerbek nagyobb fokú autonómiához jutnának.

Megértjük, hogy fáj a feje

Aki eljutott idáig, az biztosan megérti, hogy a szerb elnöknek miért fáj a feje. A szerb kormánypárti médiának azt nyilatkozta, hogy át sem vette a francia-német kezdeményezést.

– Hallottam már ahhoz hasonlókat, amit itt ötletként leírtak, és elég tapasztalt vagyok, ezért tudom, hogy nem kell átvennem egy ilyen papírt

– jelentette ki a New York-i dzsoggingolás után a szerb államfő, aki következő mondatával végképp egyértelművé tette, hogy mit akar, és milyen irányba szeretné vezetni Szerbiát – és itt bosszulja meg magát, hogy a kilencvenes évek “idejétmúlt” politikusai vezetik az országot.

– Esély sincs arra, hogy beengedjük Koszovót az ENSZ-be. Fáj ettől az egésztől a fejem, és ezért nem vettem át azt a papírt

– mondta Vučić, aki szerdai beszédét várhatóan arra építi, hogy Koszovó nem lehet az ENSZ-tagja, az oroszok pedig – mint ahogy azt Bocan- Harcsenko orosz nagykövet megígérte – támogatják a szerb álláspontot.

Mivel a francia-német dokumentumban konkrét számokat nem tartalmaz, ezért azt sem lehet kizárni, hogy van az a pénzt, ami esetleg jobb belátásra bírja a szerb vezetést, csak legyen, aki utána győzi az egész hacacárét finanszírozni.

A Pride-ról szóló egyik cikkünkben megjegyeztük, hogy a melegfelvonulás megtartása volt Vučić első nagy veresége, és hogy megtört, vagy legalábbis összezavarodott a szerb elnök a ránehezedő nyugati nyomás alatt.

Hozzátettük ugyanakkor, hogy abban az esetben könnyebb volt engedni, mert a Pride vonatkozásában nem az volt a tét, hogy télen meleg lesz-e a szerbiai lakásokban, kérdés azonban, hogy mi történik akkor, ha folytatódik a nyugati nyomás Vučićra, és bekövetkezik a szerb elnök második, vagy esetleg harmadik veresége.

Arra most végképp nehéz választ adni, hogy miként fog viselkedni a sebzett vad, merthogy megkezdődött a szerb elnök levadászása.

Ennek a hosszú cikknek a végén ne tévesszük szem elől, hogy Aleksandar Vučić nincs könnyű helyzetben, de az is lehet, hogy kilátástalan helyzetben van, az amerikai nagykövet, Christopher Hill személyében ugyanis tapasztalt ellenféllel került szembe, ráadásul régóta ismerik egymást, Hill mindent tud Vučićról harminc évre visszamenőleg, vele nem lehet bújócskát játszani. És Vučićnak ettől fáj igazán a feje.