Szerbia
FOKOZOTT ÉRDEKLŐDÉS: Blinken nem hagyja elhalni a koszovói-szerbiai párbeszédet, és minden egyéb

Anthony Blinken amerikai külügyminiszter telefonon beszélt Aleksandar Vučić szerb elnökkel és Albin Kurti koszovói miniszterelnökkel, hogy lelket leheljen az elhalófélben lévő koszovói-szerbiai párbeszédbe. A State Department közleménye szerint Blinken hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok támogatja az EU által vezetett párbeszédet, és mindkettőjüknek megköszönte Ukrajnának nyújtott segítséget, amelyen nyilván nem a háború kimenetele múlik.
A szerb elnökkel folytatott beszélgetés során az amerikai külügyminiszter hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok támogatja az EU égisze alatt zajló koszovói-szerbiai párbeszédet, és a „konstruktív szerepvállalás” folytatására szólított fel Vučićot a béke és a stabilitás biztosítása érdekében az egész régióban.
Blinken egyúttal megköszönte a szerb államfőnek, hogy Szerbia támogatja Ukrajna területi integritását, és megvitatta a Szerbia jövőbeli energiabiztonságának biztosítására irányuló közös erőfeszítéseket. Az államtitkár gratulált Szerbiának az új washingtoni szerb nagykövetség megnyitásához is, amely egyébként a Fehér Ház szomszédságában van. A Szerbia által idén februárban vásárolt új épületet Marko Đurić szerb nagykövet Gabriel Escobar balkáni különmegbízottal közösen nyitotta meg.
Az amerikai külügyminiszter a Twitteren azt írta, hogy „produktív” telefonbeszélgetést folytatott a szerb elnökkel, amely során megvitatták a „kétoldalú partnerség fontosságát, és Szerbia folyamatos elkötelezettségét az európai integráció, valamint a regionális béke és stabilitás mellett”.
Blinken az ügyben a koszovói miniszterelnökkel is beszélt, akinek köszönetet mondott az Ukrajnának „időben nyújtott és megingathatatlan támogatásáért”, valamint az afgánok befogadásáért az „Üdvözölet a szövetségeseknek” hadművelet részeként.
Az amerikai külügyminiszter azt írta az említett közösségi portálon, hogy Kurtival szintén megvitatta a „kétoldalú partnerség fontosságát”, és ugyancsak szót ejtett Koszovó erőfeszítéseiről, amelyeket az európai és euroatlanti integrációért tesz. Blinken diplomatikusan megjegyezte, hogy ez a beszélgetés is „jó volt”.
Ugyanez a beszélgetés Albin Kurti szempontjából már kapott egy jelzőt, és „nagyon jónak” minősült. A koszovói miniszterelnök ugyancsak a Twitteren számolt be arról, hogy tájékoztatta az amerikai külügyminisztert a Koszovó esetében történt „előrelépésekről”, és beszélt vele Koszovó és Szerbia kapcsolatáról, valamint arról is, hogy intenzívebbé kell tenni a párbeszédet a két fél között egy, a kölcsönös elismerésre összpontosító, jogilag kötelező érvényű megállapodás érdekében, vagyis tegyük hozzá, a régi lemez forog!
A két telefonos beszélgetést megelőző amerikai külügyi szóvivői bejelentés szerint Blinken azt tervezte, hogy „mindkét ország felé közvetíti Ukrajna támogatásának fontosságát”, és arra kéri őket, hogy álljanak ki Ukrajna mellett „az orosz agresszió fényében”.
Aleksandar Vučić hivatala azt közölte, hogy a Blinkennel folytatott telefonbeszélgetésnek három kiemelt témája volt, az egyik Koszovó kérdése, valamint az amerikai kormányzat törekvése, hogy mielőbb megoldást találjanak erre a problémára. A beszélgetés során szóba került Szerbia kapcsolata az Orosz Föderációval, valamint az energiaforrások diverzifikálása is.
Blinken tájékoztatta Vučić a Pristinával való gyors megegyezés szükségességéről, Vučić pedig ismertette Szerbia ezzel kapcsolatos álláspontját, ami nyilván nem egyezik meg Washington elképzeléseivel, de erre a közlemény már nem tért ki, „at all”.
Itt jegyzendő meg, ami sehol nem került kidomborításra a szerbiai sajtóban, és talán máshol sem, hogy az amerikai külügyminiszterrel folytatott telefonos beszélgetés előtt a szerb elnök az orosz nagykövettel tárgyalt, esetleg talán egyeztetett is, de ha ez így is volt, aligha közlik, vagy ismerik el. Az viszont biztos, hogy az orosz álláspont ismeretében beszélt Blinkennel.
A szerb elnöki hivatal szerint Vučić a kétoldalú együttműködés témakörét vitatta meg Alekszandr Bocan- Harcsenkóval, és véleményt cseréltek a geopolitikai helyzetről is, és még az is lehet, hogy ez nem függetleníthető az ENSZ-szavazásoktól.
A szerb elnök és az orosz nagykövet természetesen szót ejtett a koszovói helyzetről, de tárgyaltak regionális kérdésekről is.
Hivatalos közlés szerint ebből az alkalomból Vučić elnök megismételte, hogy Szerbia továbbra is elkötelezett a béke és az együttműködés politikája mellett, amely a nyitott kérdések megoldásának egyetlen módja.
A szerb államfő egyúttal vagy százmilliomodik alkalommal köszönetet mondott Oroszországnak a Szerbia területi integritásának és szuverenitásának támogatásáért. Vučić emellett reményét fejezte ki, hogy a legrövidebb időn belül tartós béke jön létre Európában.
A sok diplomáciai lózungból az derül ki, hogy mindkét nagyhatalom, ha Oroszországot is annak lehet tekinteni, erősen, sőt egyre erősebben foglalkozik a térséggel, és az uniós „kishatalom” is bele-beleszól a témába, most éppen egy országjelentés formájában, amiről esetleg egy következő cikk szólhat. Az már csak azért is érdekes lenne, mert Szerbiának 60%-ról sikerült 40%-ra levinnie a szerb külpolitika összehangoltságát az Európai Unióval.

Szerbia
A Koszovóval kapcsolatos hírek csöpögtetése és a nehezen érzékelhető elmozdulások

Ha ég a ház, akkor jönnek a tűzoltók, akik legfeljebb a lángokat képesek megfékezni, a keletkezett károk elhárítása azonban a ház lakóira marad. Körülbelül ezt a szerepet tölti be az amerikai Gabriel Escobar és az uniós Miroslav Lajčák által alkotott duó, amely leginkább az esti órákban szeret találkozni a koszovói miniszterelnökkel és a szerb elnökkel, addigra a közvélemény figyelme lankad, másnap pedig már kit érdekel, hogy mi történt tegnap. Így könnyebb az információk csöpögtetése.
Soha nem találkozó párhuzamok
A szerb és a koszovói albán politikai elit párhuzamos pályán mozog, így szinte csak a végtelenben találkoznak, ezt érzékelhetik a nyugati közvetítők is, akik ikszedik alkalommal tárgyaltak Albin Kurti koszovói miniszterelnökkel és Aleksandar Vučić szerb elnökkel.
A belgrádi Vreme honlapja megjegyzi, hogy az amerikai-európai duó Pristinában megbeszélést folytatott a koszovói miniszterelnökkel, az ottani államfővel, és találkozott az ellenzékkel, valamint a helyi szerbek képviselőivel is, bár az utóbbi „nemigen volt kommunikálva”, így a Vreme figyelme is elsiklott felette.
Szerbiában ugyanakkor – az eddigi hírek szerint – a közvetítők csak Aleksandar Vučić szerb elnökkel ültek le tárgyalni, amiben van némi ráció, mert semmi értelme a saját véleménnyel nem rendelkező Ana Brnabić miniszterelnökkel fárasztani magukat, a szerbiai ellenzék befolyása pedig a koszovói eseményekre a nulla felé konvergál, így ők sem nagyon számítanak „értelmezhető partnernek”.
Legfeljebb a szélsőjobb és annak orosz lerakata küldheti oda a verőlegényeket, mint Zvečan esetében, ha erre megérik a pillanat, amely a szerb elnök számára politikailag is kiaknázható. Ekkor a belgrádi vezetés úgy tesz, mintha semmit sem venne észre, vagy éppen maga ad jelt az indulásra.
A konstruktív szerepben tetszelgő Vučić az amerikai és az európai közvetítőkkel folytatott megbeszélést követően a szerb oldal tömjénezésének közepette azt üzente az Instagramon, hogy itt az ideje, hogy Pristina „végre eleget tegyen tíz évvel ezelőtt vállalt kötelezettségeinek”, ami mindenekelőtt a Szerb Községek (Önkormányzatok) Közösségének megalakítására vonatkozik egy akkori brüsszeli megállapodás értelmében”.
Tehát nem akárhogyan, és nem egy új megközelítés mentén, hanem úgy, ahogy az a 2013-ban kötött megállapodásban szerepel, amit a jelenlegi pristinai vezetés – Albin Kurtival az élen – egyértelműen elutasít.
Kurti legfeljebb egy olyan szerb önkormányzati szövetséget lenne hajlandó elfogadni, amely bizonyos értelemben civilszervezetként működne, és semmiféle végrehajtói joggal nem rendelkezne.
Az amerikai álláspont valahol félúton lehet, mert az Egyesült Államok korábban úgy fogalmazott, hogy ők sem támogatnák olyan képződmény létrejöttét, mint amilyen a boszniai Szerb Köztársaság, amivel áttételesen elismerték, hogy a daytoni szerződésben is voltak baklövések.
Pristinában rossz a vétel
A jelek szerint Pristina és Washington nincs egy hullámhosszon, és láthatóan vannak vételi zavarok azzal kapcsolatban, amit Washingtonból sugároznak Koszovó irányába, Amerika ugyanis nem tudja elfogadni, hogy a partnerség ellenére washingtoni szempontból nem kívánt döntések szülessenek.
A hétfő esti pristinai találkozót követően a két közvetítő nyilatkozott ugyan az újságíróknak, az viszont már csak valamikor kedden délután derült ki, hogy az Egyesült Államok két napos ultimátumot adott az amerikai követelések végrehajtására, de ez koránt sem jelenti azt, hogy csütörtökön arra ébredünk, hogy Koszovóban kitört a „pax Americana”.
A közvetítők azt kérték a koszovói miniszterelnöktől, hogy vonja ki a különleges rendőri erőket az önkormányzati épületekből Zvečanban, Leposavićban és Zubin Potokban, a megválasztott „3%-os polgármesterek” pedig valamilyen más lokációról dolgozzanak az új önkormányzati választásokig.
A koszovói miniszterelnök ezt korábban egyértelműen visszautasította, szerinte ugyanis nem Zoom-polgármesterekről van szó, hogy „home office” jellegű tevékenységet folytassanak, bár véleményünk szerint a 3%-os támogatottság még erre sem nagyon hatalmazza fel őket.
Az amerikaiak azt szeretnék, hogy a koszovói miniszterelnök minél előbb új önkormányzati választásokat írjon ki, amivel szemben szintén vannak „ellenkövetelések”, mint például a szerb szélsőségesek távozása, vagy a demokratikus rend helyreállítása, arról nem is beszélve, hogy a koszovói szerbek is feltételekhez kötik a részvételüket az újabb önkormányzati választásokon.
A közvetítők azt is követelték, hogy a koszovói albán vezetés térjen vissza a párbeszédhez, és amerikai részről megjegyezték, hogy Washington kitart a koszovói albánok mellett, de nem feltétlenül kíván olyan személyt támogatni, akiben nincs meg az együttműködési készség.
Amerika ezzel Kurti értésére adta, hogy képes különbséget tenni a koszovói nép és a pristinai vezetés között, egyúttal azt is tudatta vele, hogy a barátságnak ára van, és a koszovói vezetésnek többé-kevésbé, inkább többé, mint kevésbé, azt kell tennie, amit az Egyesült Államok diktál.
Ez Koszovó esetében még csak-csak elérhető, Szerbia vonatkozásában azonban jóval nehezebben valósítható meg.
A szerbiai elnök a találkozóval kapcsolatban közzétett Instagram-bejegyzésében nem szólt arról, hogy a „következő önkormányzati választási kísérleten” részt vesznek-e a koszovói szerbek, amire minden bizonnyal szükség lenne, hogy végre legitim, és nem csak legális képviselet jöjjön létre.
Miroslav Lajčák uniós közvetítő ugyan megjegyezte, hogy a szerbeknek részt kell venniük a választásokon, de nem ő az, aki ezt elrendelheti nekik, hanem Aleksandar Vučić, aki viszont bármikor elháríthatja a felelőséget, mondván, hogy nincs befolyása a koszovói szerbek felett, és erről nekik kell dönteniük.
Egy ilyen kijelentés persze „olcsó játék hülye gyerekeknek”, de időhúzásra mindenképpen jó, főleg a jelenlegi zavaros helyzetben, amikor a Balkánon mindenki mindenféle befolyás alatt áll, bár a koszovói állításokkal szemben Escobar amerikai részről nem hiszi, hogy a konfliktust Oroszország szervezi, arról viszont meg van győződve, hogy Moszkva örül a jelenlegi fejleményeknek.
-
Koszovó6 nap telt el azóta
KOSZOVÓI ELNÖK: Szerbiának nincs helye az európai nemzetek között, plusz 1 kecske
-
Szerb Köztársaság3 nap telt el azóta
Dodik Moszkvába utazgat, mégis kap pénzt az Európai Uniótól
-
English2 nap telt el azóta
Dodik travels to Moscow, yet receives money from the European Union
-
Szlovákia6 nap telt el azóta
GLOBSEC 2023: Szlovák biztonságpolitikai fesztivál, amelyre az egész világ odafigyelt