A hétvégi erdőtüzet követően a horvát tűzoltók még kedden is a helyszínen voltak, hogy figyeljék a veszélyeztettet területeket, mert imitt-amott még füstölt a kiégett erdő. A...
A következő cikk rövid rezüméje, hogy egy pofonért három hónap börtön jár: másodfokon ugyanis ennyi letöltendőre ítélték Dragan Lukač volt boszniai szerb belügyminisztert. A boszniai Szerb...
Kiáll Aleksandar Vulin mellett a Drinántúl, a boszniai Szerb Köztársaságban több plakátot helyeztek el a megszankcionált BIA vezető támogatására. Ilyen plakátok jelentek meg a Szarajevótól 10...
Míg Recep Tayyip Erdoğan török államfő bombasztikus bejelentésekkel nyűgözte le a nyugati közvéleményt a vilniusi NATO-csúcs kapcsán – azaz vállalta, hogy támogatja a svéd csatlakozást, illetve...
A NATO Ukrajna melletti elköteleződését megerősítő vilniusi csúcs előtt Volodomir Zelenszkij ukrán elnök Bulgáriába látogatott. Ugyan nem volt annyira sikeres, mint törökországi utazása, ahonnan hadifoglyokkal térhetett...
Milorad Dodik a boszniai Szerb Köztársaság elnöke az elmúlt 72 órában teljesen felborította az egyébként is ingatag boszniai politikai stabilitást. A legfőbb boszniai szerb vezető élesen...
Bár a 2024-es parlamenti választások Horvátországban már egy jó ideje lefutottnak tűnnek, egy régióra szakosodott „intézménynek”, mint a mi BALK-unk, időnként mégis illik a horvátországi belpolitikai...
A tél közepén, 2018 december 15-én helyezték le a palicsi aquapark és wellness-központ alapkövét. A helyiek azóta, csaknem öt éve, ezt a beruházást is a soha...
Miután Szerbia csütörtökön letartóztatott vagy elrabolt három koszovói rendőrt, az Egyesült Államok felszólította Koszovót és Szerbiát a feszültség azonnali csillapítására, és követelte, hogy Belgrád feltétel nélkül...
Legutóbb pozitív, most viszont negatív értelemben dőlt meg a részvételi rekord a montenegrói választásokon, amelyeken ezúttal a legalacsonyabb részvételi arányt mérték az ország függetlenségének 2006-os kikiáltása...
Ha ég a ház, akkor jönnek a tűzoltók, akik legfeljebb a lángokat képesek megfékezni, a keletkezett károk elhárítása azonban a ház lakóira marad. Körülbelül ezt a...
A szerbek kétharmada elutasít bárminemű összecsapást Koszovóval, ez derül ki a belgrádi Demostat közvéleménykutató intézet legújabb felméréséből, amely alapján a szerbiai kormány az élet öt fontos...
Vlagyimir Putyin orosz államfő a Kremlben fogadta Milorad Dodikot a boszniai Szerb Köztársaság elnökét. A két vezető közti egyeztetés számos témát érintett, azonban ezekről csak Dodik...
Kiriákosz Micotákisz jelenlegi miniszterelnök jobbközép pártja, az Új Demokrácia (ND) a szavazatok 40,8 százalékát szerezte meg a hétvégi görög parlamenti választásokon, így 146 fővel a legnagyobb...
Sinan Oğan, a török államfőválasztás harmadik legtöbb szavazatot, 5,3 százalékot kapó jelöltje – aki emiatt már nem indulhatott a hétvégén tartandó második fordulóban, ahova csak a...
Elöljáróban röviden csak annyit, hogy Horvátországban néhány helyen még mindig nagy az árvízveszély, de legalább elállt az eső. A Horvát Hidrometeorológiai Intézet véleménye szerint hasonló helyzet...
Biztosítékot kell cserélni a Szarajevóba látogató Várhelyi Olivérnél is, de nem Borjana Krišto, hanem Milorad Dodik miatt. Az uniós bővítési biztos dicsérte a Krišto által vezetett...
Rumen Radev bolgár államfő kormányalakítási megbízást adott Marija Gabrielnek, az április másodikai parlamenti választáson legjobban szerepelt párt, a GERB képviselőjének. A többi parlamenti párt nincs lenyűgözve...
Minden valamennyit is magára adó politikus első dolga az, hogy beszerezzen magának egy tévét, de nem „szobai” értelemben, hanem befolyásolási céllal. A belgrádi ellenzéki tüntetések éppen...