A harmadik jelölt Erdoğan mellé állt: eldőlt a török elnökválasztás?

A cikk meghallgatása

Sinan Oğan, a török államfőválasztás harmadik legtöbb szavazatot, 5,3 százalékot kapó jelöltje – aki emiatt már nem indulhatott a hétvégén tartandó második fordulóban, ahova csak a két legtöbb szavazatot szerző juthatott be – bejelentette, hogy Recep Tayyip Erdoğant támogatja a második fordulóban. A bejelentés némi feszültséget szült az őt támogató nacionalista, menekültellenes ATA koalícióban, amelyből az egyik kispárt már jelezte, hogy Erdoğan kihívója, Kemal Kılıçdaroğlu mellett tette le a voksát, miközben a nemrég alapított Győzelem Párt (Zafer Partisi) régi motoros vezetője, Ümit Özdağ ezekben az órákban osztja meg döntését a közvéleménnyel.

Döntő lesz a harmadik szava?

A harmadik államfőjelölt nyilatkozata ezáltal biztosan véget vet azon reményeknek, miszerint sikerül ezzel az ötszázalékos táborral kiegészülve, egy még nagyobb ellenzéki összefogással legyőzni május 28-án Erdoğant.

Persze könnyen lehet, hogy akkor sem lett volna változás, ha Oğan a jelenlegi elnök kihívója mellett teszi le a voksát, mivel Erdoğan az első fordulóban is jól szerepelt, Oğan szavazótábora pedig egyáltalán nem egy jól szervezett tömb.

A május 14-i elnök- és parlamenti választáson Recep Tayyip Erdoğan a szavazatok 49,5 százalékát tudta megszerezni, miközben pártja és a vele szövetséges kisebb pártok által létrehozott jobboldali, konzervatív Népi Szövetség (Çumhur İttifakı) megőrizte parlamenti többségét.

Megvan, hogy kit támogat Sinan Oğan (Forrás: Twitter, Recep Tayyip Erdoğan)

Az előzetes közvéleménykutatások jellemzően a kihívó hatpárti koalíció (Nemzeti Szövetség, azaz Millet İttifakı) és a kurd-baloldali formáció a Népek Demokratikus Pártja (HDP), valamint a más baloldali pártok Munka és Szabadság Szövetsége (Emekve Özgürlük İttifakı) által támogatott Kemal Kılıçdaroğlu győzelmét, vagy legalábbis Erdoğannál jobb eredményét mutatták, s a parlamentben is a kormánykoalíció vereségét jövendölték.

Mint az eredmények mutatják, nem így történt – Kılıçdaroğlu a szavazatok közel 45 százalékát szerezte meg, Sinan Oğan 5,3 százalékot, a napokkal a megmérettetés előtt visszalépő Muharrem İnce is kapott pár százezer szavazatot, Erdoğan pedig magabiztosan győzött, noha nem sikerült az első fordulóban szükséges 50 százalék fölötti szavazatarányt produkálnia.

Ráadásul az őt támogató pártkoalíció is jól szerepelt, veszített ugyan néhány képviselői helyet, de megőrizte a stabil többségét, a hatszáz fős parlamentből 323 mandátumot a jobbközép konzervatív koalíció birtokol.

A választás kapcsán három kérdés merül fel:

• A rossz gazdasági helyzet ellenére miért nem veszített Erdoğan?
• Az ellenzéki összefogás miért nem szerepelt jól?
• Mi lesz az elnökválasztás utolsó fordulójának a várható eredménye?

A tavaly 85 százalékos hivatalos infláció tükrében sokan gondolták úgy, főleg ellenzéki oldalon, hogy a romló gazdasági helyzetben a lakosság jelentős része kiábrándul a már húsz éve hatalmon lévő vezetőből.

A választások viszont azt bizonyították, hogy miközben a lakosság egyik fele úgy látja, hogy Erdoğan tehet a jelenlegi helyzetről, a másik úgy, hogy csak ő tehet ellene.

A hatalmon lévő államfő kétség kívül nagy kampányhajrában sikeresen mozgósított: a konzervatív-nacionalista törésvonalak mentén sikerült a legtöbb szavazatot megszereznie.

Kılıçdaroğlu a testőrök, a fotósok és a nép között (Forrás: Twitter, Kemal Kılıçdaroğlu)

Ezt nagy osztogatással (ingyen gáz és béremelések), a nemzeti nagyság hirdetésével (hadiipari és járműipari sikerek, energiaellátás) és a hatpárti koalíció jelöltjének összemosása a Kurdisztáni Munkáspárttal, a PKK-val (ami annak volt betudható, hogy a Népek Demokratikus Pártja (HDP) beállt Kılıçdaroğlu mögé, s ez tálcán kínálta ezt a narratívát), ami sok embert eltántorított attól, hogy mégis a baloldali jelöltre szavazzon.

Erdoğan jól szerepelt, azonban saját pártjának támogatottsága egyértelműen zsugorodóban van, s noha 35 százalékos szavazataránnyal továbbra is a legnagyobb frakciót adja majd a parlamentben, közel 30 mandátumot és 7 százalékpontot veszített a támogatottságából.

A szavazók, úgy tűnik, az Igazság és Fejlődés Pártját büntették a vezető helyett; a török centrális erőtér zsugorodása miatt láthatóan a jobbközép koalíció kisebb pártokat volt kénytelen verbuválni, ahogy a baloldal is tette – az biztos, hogy az utóbbi évtizedek legszínesebb török parlamentjét láthatjuk.

Az AKP-val szövetséges nemzeti radikális párt, a Nemzeti Mozgalom Pártja tíz százalékot gyűjtött, Erdoğan koalíciójának további tagja, a Yeniden Refah párt bejutott a parlamentbe, közel három százalékkal, ahogy a kurd iszlamisták is frakciót alakíthatnak majd – ők az AKP listájáról szereztek mandátumot.

Néha 2 + 2 mégsem négy

A 2018-as választáson a hatpárti koalícióból három párt önálló jelöltet indított: akkor a Köztársasági Néppárt Muharrem İncét, a Jó Párt a jelenlegi elnökét, Meral Akşenert, a kis iszlamista párt, a Boldogságpárt szintén vezetőjét, Temel Karamollaoğlut indította, míg a koalíción kívüli, a jelenlegi baloldali jelöltet támogató kurd párt Selahattin Demirtaşt (aki, ahogy most, már akkor is börtönben ült).

A négy vezető 2018-ban összesen 47 százalékot szerzett, ami alapján várható volt, hogy amennyiben sikerül jól mozgósítaniuk – plusz az Erdoğan pártjából kilépő két neves politikus – az néhány százalékpontot elvisz az elnök szavazói köréből, akkor, ha nem is könnyen, de behúzható az államfőválasztás (arról nem is beszélve, hogy sikerült néhány további marginális párt támogatását is megnyerniük).

Ahogy már említettük, Erdoğan ügyesen stabilizálta és mozgósította a vallásos, szegényebb, konzervatív rétegeket, az ellenzék pedig maga nem tudta megfelelően mobilizálni a potenciális szavazóit.

Egy kisírt arcú gyerek mindig sok szavazatot hoz (Forrás: Twitter, Recep Tayyip Erdoğan)

Az iszlamista tábor szavazatainak egy része a Yeniden Refah párthoz ment, ahhoz a formációhoz, amelyet Fatih Erbakan vezet, annak a Necmettin Erbakannak a fia, akinek iszlamista pártjaiban anno Erdoğan is politizált.

A két volt miniszter, az ellenzékhez saját kispártjaival átigazolt Ali Babacan és Ahmet Davutoğlu sem tudott érdemi veszteséget okozni Erdoğan szavazótáborában.

Így a nacionalista, konzervatív rétegek és sok esetben fiatalabb generáció számára inkább Oğan volt az alternatíva Erdoğannal szemben mint Kilicdaroğlu – de itt sem nagy tömegekről lehet beszélni.

Az ellenzék nem tudta érdemben átlépni a törésvonalakat, hiteles jelötlet állítani a vidéki, konzervatív és szunnita Törökországnak, a Kurdisztáni Munkáspárttal, a PKK-val való összemosás pedig kifejezetten negatívan hatott a nemzeti radikális szavazókra.

Mi várható?

Az ellenzéken belül már most, a második fordulóra való felkészülés alatt, elkezdődött az első fordulós eredmények keserű kiértékelése, de egyelőre még mérsékelt a vita, mivel nem lenne jó üzenet a választóknak, ha pár nappal a választás előtt szétesnének.

Az biztos, hogy nagyobb hátrányból indulnak, mint amire számítottak, hiszen Erdogan két millió szavazattal vezet, miközben a parlamentben biztos a kormánypárti koalíció többsége, így érdemben nem lehet már az elnöki rendszer lecserélésével kampányolni.

Kapcsolódó cikk

A választások után Törökország Európa Kínája vagy Európa Argentínája lesz?

Változik is az ellenzéki stratégia: Oğan szavazóit próbálják megnyerni menekültellenes üzenetekkel, miközben immár a második fordulóból kimaradó jelölt Erdoğant támogatja.

A nacionalista jelöltre érkező szavazatok jellemzően protest voksok voltak a két esélyes jelölttel szemben, s nem a pár hónapja felépített Oğan mögött húzódó jól szervezett mozgalom eredménye, így a lépés nem lesz elég néhány Erdoğanra leadott extra szavazatnál többre, de arra mindenképpen, hogy még jobban kedvét szegje az ellenzéki összefogásnak.

S minden semleges otthonmaradó a jelenlegi államfőt erősíti.

A sorsdöntő második forduló előtt kevesebb mint egy héttel úgy tűnik, hogy Erdoğan biztos győzelemre számíthat, az ellenzéki összefogásnak akkor van esélye, ha a kormánypárti tábor elbízza magát, és közülük viszonylag sokan nem mennek el szavazni – arról viszont a kampányban biztosan tesz az államfő, hogy ez ne így legyen.