Nem sikerült előrelépést elérni a Szerbia és Koszovó közötti párbeszéd újabb fordulóján, ami igencsak diplomatikus megfogalmazás azzal kapcsolatban, ami Brüsszelben történt. A találkozó után a...
A Hegyi- Karabah körül kialakult háborús konfliktus tavaly év végén nem csak arra hívta fel a figyelmet, hogy mennyire gyúlékony a régió, hanem az ott...
A kilencvenes években három kommunista/szocialista ország esett szét: a Szovjetunió, Jugoszlávia és Csehszlovákia. Az első kettő esetében a mai napig nem alakultak ki tiszta viszonyok,...
Koszovó és Szerbia abban is megállapodnak, hogy diverzifikálják energiaforrásaikat, növelik az utasok átvilágítását és az információk megosztását az Egyesült Államok által biztosított rendszerek használatával, megtiltják...
„Koszovó Törökország, Törökország Koszovó,” – jelentette ki akkor még miniszterelnökként Recep Tayyip Erdoğan 2013-as koszovói látogatása során Prizren városában. Sok más beszédéhez hasonlóan ez is...
A június 14-én Brüsszelben tartott NATO-csúcstalálkozón számos fontos bejelentés született (a záródokumentumban Oroszországot fenyegetésnek, Kínát kihívásnak nevezték), egyúttal lehetőség adódott arra, hogy az egyes tagállamok...
Ma tartják a koszovói tárgyalások újabb fordulóját, hosszú idő óta most ülnek először asztalhoz a belgrádi és a pristinai vezetés képviselői. A több mint két...
Élete végéig börtönben marad Ratko Mladić, a boszniai szerb hadsereg egykori főparancsnoka, ám az 1991-1999-es délszláv háborúkban bűncselekményeket elkövető katonák és politikusok megbüntetése csak részlegesre...
A bulgáriai török párt, a Mozgalom a Jogokért és Szabadságért (bolgárul: Dvizsenieza Pravai Szvobodi, DPS) vezetése június 5-én Törökországba látogatott, ahol Recep Tayyip Erdoğan államfő...
Az ENSZ hágai nemzetközi törvényszéki mechanizmusa megerősítette a Ratko Mladićra kimondott elsőfokú ítéletet, amely szerint a boszniai szerb hadsereg parancsnokának büntetése életfogytig tartó szabadságvesztés. Ha...
A Szerbiában élő albánoknak két anyaországuk van, az első számú Albánia mellett ott van Koszovó is. Preševo jelenleg Szerbiához tartozik, de a város, illetve a...
Valamelyest puhult a Koszovóval kapcsolatos amerikai álláspont, de az Egyesült Államok továbbra is úgy gondolja, hogy ami a végső célt illeti: a kölcsönös elismerés nyitja...
Az amerikai különleges erők tévesből megszálltak egy üzemet Bulgáriában, ahol olívaolaj sajtolására alkalmas eszközöket gyártanak. Az amerikai katonák a Bulgária és a NATO közös hadgyakorlatán...
A török külügyminiszter, Mevlüt Çavuşoğlu május elején Bosznia- Hercegovinába látogatott. Ez alkalomból tárgyalt a külügyminiszterrel, tiszteletét tette Alija Izetbegović sírjánál, felkereste a legfontosabb oszmán-kori emlékeket…...
Hágából egy nagy-britanniai börtönbe viszik át az egyik fő „boszniai mészárost”, Radovan Karadžićot. A népirtásban és emberiség elleni cselekményekben bűnösnek talált egykori boszniai szerb elnököt...
Palesztinokat támogató nagyobb megmozdulás volt a Szandzsáknak (Sandžak) nevezett, főleg muszlimok által lakott szerbiai országrészben. Egyes becslések szerint több száz, más vélemények szerint mintegy ezer...
Uniós körökben fokozott figyelemmel készültek 2005. október 3-ára, amikor hosszas egyeztetések, alkudozások, háttérmegbeszélések után hivatalosan is megindultak a csatlakozási tárgyalások két tagjelölttel, Horvátországgal és Törökországgal....
Az Egyesült Államok vezetésével 26 nemzet több mint harmincezer katonája tart „Defender Europe 21” elnevezéssel soha nem látott méretű hadgyakorlatot Albániában. Ez a legnagyobb külföldi...
A balkáni és az albán maffia az egyik legveszélyesebb maffiává vált, amely átvette a kábítószer-kereskedelem irányítását a világ jelentős részén. A szervezett bűnözéssel foglalkozó globális jelentések...