Connect with us

Bosznia

MEGMOZDULT A SZANDZSÁK: Néhány ezer ember tüntetett a palesztinok mellett

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

 
Palesztinokat támogató nagyobb megmozdulás volt a Szandzsáknak (Sandžak) nevezett, főleg muszlimok által lakott szerbiai országrészben. Egyes becslések szerint több száz, más vélemények szerint mintegy ezer ember gyűlt össze Novi Pazar központjában, hogy szolidaritását fejezze ki a palesztinokkal. Ezt megelőzően a palesztinok egy kisebb csoportja demonstrált Belgrádban.

A szandzsáki megmozdulás

Palesztin zászlókat lengető tüntetők lepték el szombaton Novi Pazar főterét, ahol követelték a gázai erőszak mielőbbi leállítását, és a konfliktusban érintett felek közötti béketárgyalások folytatását.


Az összegyűlt emberek transzparenseket is vittek magukkal, ezekkel fejezve ki követeléseiket és érzelmi hovatartozásukat: „Szabadság Palesztinának!”, „Mentsük meg Palesztinát!”, „Állítsuk le a gyerekek meggyilkolását!”, „Novi Pazar Palesztinával van” és „Állítsuk le a palesztinok izraeli üldözését!. MEGMOZDULT A SZANDZSÁK: Néhány ezer ember tüntetett a palesztinok mellett

A felszólalók üzentben kérték az Egyesült Államoktól, az ENSZ-től, az Arab Ligától és az összes érintett féltől, hogy tegyenek meg minden tőlük telhetőt az izraeli-palesztin összecsapások leállítására.

A tömeg többször is az „Allah akbar” felkiáltást skandálta, az egyik felszólaló pedig úgy fogalmazott, hogy akik hallgatnak, azok az ártatlanokat gyilkolók cinkosai.

Az „Állítsd meg az izraeli brutalitást és számold fel az arab tétlenséget a palesztin nép iránt” címmel tartott összejövetelt a Szandzsáki Demokrata Párt szervezte. A tüntetésen részt vettek a párt legfelsõbb vezetői, köztük Novi Pazar polgármestere is.

Palesztinok Belgrádban

Korábban mintegy félszáz palesztin demonstrált Belgrád központjában, akik szabadságot követeltek Palesztina számára, miközben palesztin zászlókat lengettek, transzparenseikre pedig azt írták, hogy „Szabadság Jeruzsálemnek, szabadság Palesztinának!”, „Ne öljék meg gyermekeinket!”, és „Mentsük meg Palesztinát!”.

A szerbiai palesztin diaszpóra elnöke, Sami Hijo azt mondta, hogy az összejövetellel üzenetet akartak küldeni a „baráti szerb népnek”, miszerint a palesztinok független államban szeretnének élni, szabadságot akarnak, és emberhez méltó életet szeretnének élni.

– Azt akarjuk, hogy Kelet- Jeruzsálem legyen a mi fővárosunk. Senki sem adhatja Jeruzsálemet ajándékba senkinek sem, mert az egy megszállt város, senkinek nincs joga odaadni Izraelnek, még az Egyesült Államok sem teheti meg ezt


jelentette ki a mintegy ötszáz tagot számláló szerbiai palesztin közösség vezetője.

Indokolhatatlan támadások

A szekuláris, ám muszlim többségű Albánia külügyminisztériuma arról tweetelt, hogy Tirana „mélységesen aggódik a Jeruzsálemben, valamint a Gázában és környékén fokozódó erőszak miatt”.


Ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy az Izrael ellen indított „indokolhatatlan rakétatámadások” az erőszak fokozódásával fenyegetnek, és ennek mindkét oldalon a civilek fizetik meg az árát.

– Csatlakozunk barátaink és szövetségeseink felhívásához a nyugalom helyreállítására és a további eszkaláció elkerülésére


– olvasható az albán külügyminisztérium Twitter-üzenetében.

És a többiek

Kisebb megmozdulás volt Montenegróban is, amelyen szintén a gázai palesztinokat támogatták.

Közben Koszovóban, ahol az emberek hagyományosan szimpatizálnak a palesztinokkal, a közösségi médiában megjelent bejegyzések szerint Palesztina már nem érdemli meg a koszovóiak támogatásukat, mert a Palesztin Hatóság nem ismerte el Koszovó függetlenség, Izrael viszont igen.

Más bejegyzések szerzői ugyanakkor támogatásukról biztosították a palesztinokat, hiszen véleményük szerint Izrael ugyanolyan keményen bánik Gázával, mint korábban Szerbia Koszovóval.

Bosznia- Hercegovinában, ahol a lakosság mintegy fele iszlám vallású, a konfliktus megítélése etnikai alapon történik.

Šefik Džaferović, a három tagú bosznia-hercegovinai elnökség bosnyák tagja elítélte Izrael viselkedését a Jeruzsálemben élő palesztinokkal szemben, és azzal vádolta meg a zsidó államot, hogy tiszteletlenül viszonyul az al- Aksza-mecsethez.

– A mecset és a muszlimok iránti tiszteletlenség a ramadán szent havában minden szempontból elítélést érdemel


– jelentette ki Džaferović.

Milorad Dodik, a bosznia-hercegovinai elnökség szerb tagja ugyanakkor kiált Izrael mellett, amelynek szerinte joga van arra, hogy megvédje magát és lakosságát az ellene intézett támadásoktól.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország5 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság5 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia1 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró2 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Horvátország számára a találkozó lehetőséget kínál arra, hogy a mediterrán kérdéseket az európai napirend előterébe helyezze, miközben megerősíti diplomáciai szerepét a régióban, beleértve az EU költségvetésének alakítását is - legalábbis ez az a kormányközeli optimista álláspont, amellyel a CroatiaWeek portál az internetet beragyogja
Horvátország7 nap telt el azóta

Az EU költségvetéséről tanácskozik Dél-Európa Splitben
Splitben a mediterrán kilencek már a brüsszeli nagy meccsre melegítenek: pénzről, bővítésről és a Nyugat-Balkánról egyeztetnek

Éjszakai vonatozás: befejeződött a Budapest-Belgrád vasútvonal csúcsmenetrendi terhelést szimuláló tesztelése - számolt be róla a Facebookon Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter, amire a belgrádi Vreme is reagált
Magyarország6 nap telt el azóta

Miért félnek a magyarok utasokat felengedni a Sólyomra?
A Sólyom repülne, de egyelőre utasok nélkül: Magyarország teszteli a Belgrád–Budapest gyorsvasutat

A Rybart, vagyis Mihail Zvincsukot és társait egy tivati szállodánál kapták lencsevégre (Forrás: Vijesti)
Montenegró3 nap telt el azóta

A Rybar fennakadt a montenegrói hálón
A montenegrói titkosszolgálat öt oroszt kapcsolt le, miközben Moszkva már fogolycserét emleget

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap