A szerbiai udvari lapok most sem okoztak csalódást Szerbia főszerkesztőjének, Aleksandar Vučićnak. A Srpski Telegraf szerint a „Kfor elgázolta a védtelen embereket”, a Novosti pedig azt...
Felrázta a boszniai szerb politikai elitet az USA szarajevói nagykövetségének azon közleménye, amely szerint a holnapi napon két stratégiai bombázó gyakorlatozik a bosznia-hercegovinai légtérben. A kilencvenes...
A szerbiai nagygyűléseken és tüntetéseken előforduló gyanús alakok, akik minden bizonnyal a Wagner Csoport szerbiai tagjai, több incidenst is provokáltak a legutóbbi ellenzéki tüntetésen Belgrádban. A...
Bakir Izetbegović nyílt levélben szólította fel a törökországi bosnyák diaszpóra tagjait, hogy a vasárnapi választásokon Recep Tayyip Erdoğan jelenlegi államfőt támogassák. Izetbegović a legnagyobb bosnyák politikai...
Szerbiában mindennapossá váltak a letartóztatások, ezúttal a második tömeggyilkosság elkövetőjének édesapját vették őrizetbe, akinél szintén találtak fegyvereket. Közben a Vajdaságban is több személyt előállítottak, az egyikre...
A szerb elnök nem elégedett meg azzal, hogy lekicsinyelte a hétfői ellenzéki megmozdulást, ezért egy újabb platformon – ezúttal a YouTube-on – jelentette be, hogy megszervezi...
Ahogy egy és ugyanazon dolog a magyar sajtóban több verzióban is, néhol szinte hallható harsonák kíséretében megjelent: rendkívül provokatív kiállítással nyílt meg idén a tavaszi Budapest...
A szerbiai kormány expressz intézkedett, és több olyan döntést hozott, amelyekkel megpróbálja elejét venni, hogy máshol is hasonló események forduljanak elő, mint a belgrádi Vladimir Ribnikar...
Egyszerre három miniszter és egy főrendőr tartott sajtótájékoztatót a belgrádi iskolai lövöldözést követően. Ezen a tájékoztatón gyakorlatilag minden kiderült a gyilkossággal kapcsolatban, az elkövetőt is megnevezték....
Brüsszelben május másodikán, azaz holnap ismét találkozik Aleksandar Vučić szerb elnök és Albin Kurti koszovói (albán) miniszterelnök. Mindeközben magában Koszovóban fokozódik a feszültség, miután a legutóbbi...
Aleksandar Vučić, szerb államfő szerint nehezen valósulhat meg a koszovói NATO-tagság, mert az Spanyolország és Magyarország erőteljes ellenállásába ütközhet. Sok tapssal kísért „pártépítő körútja” során a...
Ivica Dačić szerb külügyminiszter ugyan kilátásba helyezte, nem utazik el Strasbourgba, hogy részt vegyen az Európa Tanácsban rendezendő ünnepségen, amelyet Szerbia felvételének 20. évfordulója alkalmából tartanak,...
Egy orosz üzletember Montenegróban alapított cége vodkát kezdett gyártani azzal a nem titkolt céllal, hogy a termékeit az Európai Unióba exportálja. A tervek szerint a montenegrói...
Az anonim többség nem érzi magát bűnösnek. De miért is érezné, amikor a politikai elit sem érzi magát immár harminc éve annak? Következésképp mindannyian szégyentelen társadalmakban...
A boszniai szerb ellenzéki Demokratikus Haladás Pártja kezdeményezte, hogy nyilvánítsák nemkívánatos személlyé Zoran Milanović horvát elnököt Bosznia- Hercegovinában, mert egy volt boszniai horvát katonai egységet tüntetett...
Megszületett az elsőfokú ítélet az úgynevezett „Ezüst Málna-ügyben”. A lassan ötödik éve ügyvezető miniszterelnökként a bosnyák-horvát Föderációt vezető Fadil Novalićot négy év szabadságvesztésre ítélte a bíróság...
Nem fogadta el a szerb elnök anyagi segítségét a „mártíromságra” készülő szerb újságíró, aki kabaréba illő körülmények között vonult be a börtönbe. Dragan J. Vučićević, az...
Új elnöke lesz Montenegrónak, miután óriási különbséggel nyert Jakov Milatović, az Európa Most mozgalom jelöltje, aki a vasárnapi elnökválasztáson kemény 20%-os különbséggel győzte le az eddigi...
Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök kijelentette, hogy „rossz lenne az országnak”, ha az Informer tulajdonosa, Dragan J. Vučićević börtönbe vonulna, mert nem akarja kifizetni a becsületsértésért...