Connect with us

Szerbia

Ahogy a szerb udvari sajtó látta: a KFOR elgázolta a védtelen szerb népet

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

udvari sajtó, novosti
A szerbiai udvari sajtó ismételten "kitett magáért", vagy pontosabban, megint megéri a pénzét
play icon A cikk meghallgatása
()
Olvasási idő: 3 perc

A szerbiai udvari lapok most sem okoztak csalódást Szerbia főszerkesztőjének, Aleksandar Vučićnak. A Srpski Telegraf szerint a “Kfor elgázolta a védtelen embereket”, a Novosti pedig azt írja, hogy a koszovói különleges rendőrség, a ROSU (Regional Operations Support Unit) tagjai a szerbeket lőtték, amihez a “KFOR-osok” asszisztáltak.

A “meztelen kezű nép”

A szerb udvari sajtó a kilencvenes évek “uszító stílusában” számolt be a koszovói eseményekről.

A szerbiai lapok mind címoldalon tudósítottak arról, ami hétfőn Koszovó északi részént történt, ezért ezt többször külön nem is említjük.

A belgrádi Novosti azt írja, hogy “vér hullott Koszovóban”, majd hatalmas betűkkel közli, hogy a ROSU a szerbeket lőtte, amihez a KFOR-osok” asszisztáltak.

Az alcímben az olvasható, hogy a katonai misszió, tehát a KFOR, előszőr a védtelen népre csapott le, amit a szerb politikai propagandában a “goloruki narod” szókapcsolat jelez, ez szó szerinti fordításban a “meztelen kezű nép” megfelelője.

A Srpski Telegraf nevet viselő szennylap a címoldalán arról számolt be, hogy dráma játszódott le Koszovóban, ahol a KFOR és az albánok a szerbeket lőtték.

Érdemes figyelni a szavak sorrendjét, és a betűk nagyságát, bár a “szerb igazság” a kisebb betűs három sorból derül, amely szerint a ROSU kalasnyikovokból tüzelt, a KFOR pedig “eltaposta a meztelen kezű embereket” és villanógránátokat (sokkbombákat) dobált.

A még kisebb betűs négy sor pedig arról tudósít, hogy két szerb megsebesült, az egyiknek az életéért küzdenek az orvosok.

Az Informer is kitett magáért

A nagyon udvari Informer is kitett magáért de önmagához képest ezúttal egészen visszafogott volt.

udvari sajtó, novosti

A címlapon Vučić kedvenc lapjánál az szerepel, hogy a “KFOR és a szkipetárok (šiptari)” megtámadták a szerbeket, aminek következtében Dragiša Galjakot egy golyó hátba találta, az orvosok alig tudták megmenteni az életét.

Az Informer tudósítása szerint több, mint 50 szerb sérült meg Zvecsánban (Zvečan), amikor a KFOR könnygázzal és villanógránátokkal támadta meg a szerbeket az önkormányzat (községháza) előtt.

Az Informer is azt írja, hogy a szkipetár rendőrség automata fegyverekből nyitott tüzet, nyilván ugyanabból a forrásból szerzi be az információkat, mint a Srpski Telegraf.

Az Informer azonban méltó a küldetéséhez, miszerint a “legudvaribb lap”, ezért arról is beszámol, hogy Aleksandar Vučić az éjszakát a katonákkal töltötte az “adminisztratív vonal” mentén, amin a koszovói-szerb határt kell érteni.

udvari sajtó, novosti

Ez körülbelül olyan “költői kifejezés”, mint a különleges hadművelet az orosz propagandában.

A szebb napokat is megért belgrádi Politika nagy betűkkel számol be arról, hogy “a KFOR és a koszovói különleges rendőrök a szerbekre támadtak”, valószínűleg a hír forrása ezúttal is ugyanaz, mint a másik három lap esetében.

A kisebb, piros cím szerint Pristina kiprovokálta az erőszakot Koszovó északi részén, ami talán a legközelebb áll a valósághoz ebből a sok hablatyból, amit a szerbiai udvari sajtó tálal fel.

A helyzet és annak médiamegjelenítése kísértetiesen hasonlít a korai kilencvenes évekre, amikor a szerb sajtó mindenki ellen uszított, aki nem lélegzett egyszerre a nagy vezérrel.

És hogy most miért van megint így, azon nem kell csodálkozni, hiszen Szerbiában ismét a kilencvenes évek politikusai és főszerkesztői vannak hatalmon, ráadásul a két fogalom gyakran egybemosódik.

Tetszett a cikk?

Osztályozd a csillagokkal!

Átlag: / 5. Szavazatok:

Ha tetszett ez a cikk,

kövess bennünket ezeken a csatornákon:

Sajnáljuk, hogy nem tetszett a cikk!

Segíts nekünk, hogy jobb cikkeket írjunk,

Ezért mondd el a kifogásod

Az olvasás folytatása




BALK könyvek Balkán

Szerbia

Vajon mire figyelmeztetett Vučić a Presevo-völggyel kapcsolatban?

Avatar photo

Közzététel:

a megjelenés dátuma

Írta

Presevo
HAZAFIAK ÉS ÁRULÓK: Vajon gyászolták-e a presevói albánok a Koszovóban lelőtt három szerbet, és félárbócon van-e a szerb zászló? Az már teljesen más kérdés, hogy fordítva van felvonva, így a színek sorrendje alapján a zászló nem a szerbiai, hanem leginkább az orosz lobogóra emlékeztet
play icon A cikk meghallgatása
()
Olvasási idő: 4 perc

Aleksandar Vučić szerb elnök szerda este adott tévéinterjújában azt mondta, hogy a banjskai hadműveletben a koszovói hivatásos rendőrökön kívül Presevóból származó bűnözők is részt vettek. A Presevo-völgyben élő albánok attól tartanak, hogy ez a kijelentés megtorláshoz vezet a Szerbiához tartozó, de többségében albán lakosságú területeken, miközben a Völgyben élő albánok hazafiakra és árulókra oszlanak!

Felhívás megtorlásra

A szerb elnök kijelentésére a szerbiai parlament egyetlen albán képviselője, Shaip Kamberi reagált, aki az iránt érdeklődött a szerb elnöknél, hogy miért mondta azt, hogy “Presevóból származó bűnözők is voltak a koszovói különleges alakulatok tagjai között, akik részt vettek a banjskai terrorakció semlegesítésében”?


Mire figyelmeztetett Vučić?


– Még valami történt. Ott (Banjskánál) nem csak olyan személyek voltak, akik Koszovóból származnak, és részt vettek az üldözésben. Azért nem lehetett ott az EULEX. A szerbek elleni harcra specializálódott személy is voltak ott, egyebek között a presevói községből, akik többszörös bűncselekményeket követtek el. Közülük egyesek ellen 2021-ben elfogató parancsot adott ki Szerbia.


Kamberi arra volt kíváncsi, hogy ez talán egy felhívás az albánok elleni megtorlásra a Presevo-völgyben?

A szerbiai albán képviselő szerint nem ez lenne az első eset, hogy Szerbia a Völgyön töltené ki haragját Koszovóval összefüggésben.

Kamberi ezért felszólította a nemzetközi közösséget, hogy tegyen lépéseket, és akadályozza meg a szerb autokrata vezető minden kísérletét, hogy a Presevo-völgyi albánokon álljon bosszút.

A helyi önkormányzat jelenlegi elnöke, Shqiprim Arifi szerint “a koszovói rendőrség által a Koszovó északi részén lévő terrorista bandák megsemmisítése bosszúálló indítékokat váltott ki a Völgyben élő, veszélyeztetett albán lakossággal szemben”.

Arifi aggodalmát fejezte ki a helyzettel kapcsolatban, és azt mondta, hogy “mélyen aggasztják az elmúlt napok belgrádi nyilatkozatai az észak-koszovói eseményekkel összefüggésben, mert azok nem szolgálják a Szerbiában élő albánok biztonságát és általános jólétét”.

Arifi hivatalában fogadta az EBESZ presevói megbízottját, Andrea Oriciót, akitől sürgős és fokozott figyelmet kért a Völgyben kialakult helyzet szem előtt tartása, valamint az ott élő albánok maximális biztonságának garantálása érdekében.

– A völgyben élő albánok biztonságérzetének megőrzése elengedhetetlen a béke, a stabilitás és a biztonság fenntartásához a régióban

– mondta Shqiprim Arifi, Presevo község elnöke.

Gyászolnak vagy nem gyászolnak?

A jelenlegi politikai és biztonsági helyzet következtében a Völgy három községében, Bujanovacban, Medvedjában és magában Presevóban is feszült a helyzet, miután a Koszovó északi részén zajló események nemcsak a szerbek által lakott koszovói területeket érintették, hanem az egész régiót, beleértve az albán többségű szerbiai területeket is.

Ezt a helyzetet még kényesebbé teszik a belgrádi hatóságok képviselőinek különféle nyilatkozatai, miközben magában a Völgyben az albánok hazafiakra és árulókra oszlanak!

Presevo község ellenzéki képviselői Szerbia iránti hűséggel vádolták meg a helyi önkormányzat már említett elnökét, Shqiprim Arifit, aki a szerdai gyásznapon szerintük félárbócra engedte a szerb zászlót a presevói önkormányzat épületén, amivel a “szolidaritás jelét” mutatta az Aleksandar Vučić, illetve a szerb kormányzat által meghirdetett nemzeti gyásszal “a szerb terroristák” észak-koszovói meggyilkolásával kapcsolatban

Ardita Sinani, Albin Kurti koszovói miniszterelnök Presevo-völgyi politikai tanácsadója, valamint a Demokratikus Akciópárt presevói szervezetének vezetője a közösségi médiában közzétett egy fotót, amelyen a szerb nemzeti zászló látható az önkormányzat épületén.

Arifi cáfolta, hogy félárbócra engedték a zászlót, és hogy szolidaritás vállalva az önkormányzat betartotta a Szerbiában meghirdetett nemzeti gyászt, ezért minden kételkedőt meghívott, hogy keressék őt fel.

Hazafiak és árulók Presevóban

Miközben az ellenzéki kritika miatt egymás leárulózása folyik, az Albán Nemzeti Tanács elnöke, Nevzad Lutfiu önmérsékletre szólította fel a politikai tényezőket.

– Amikor a koszovói politikai pártok összetartanak a nemzeti érdekek mentén az előállt helyzettel kapcsolatban, a Völgyben érthetetlenek és nagyon károsak a politikai tényezők közötti viták

– jelentette ki Lutfiu, aki szerint a mostani helyzetben megfontoltságra és önmérsékletre van szükség.

– Van egy problémánk, a diszkrimináció és az elnyomás, amit Szerbia gyakorol velünk szemben, és a hangsúlyt ennek a kérdésnek a megoldására kell helyeznünk. Ezért kivétel nélkül felszólítom a Völgy összes politikai pártját, hogy egyesüljön, és vonuljon ki ebből a felesleges kommunikációs diskurzusból, amely nem vezet sehova!

– zárta a gondolatát Lutfiu.

A Presevo-völgyben élő albánok politikai és intézményi képviselői a pluralizmus szerbiai kialakulása óta aktív részesei az ország közéletének, és a kölcsönösség elve alapján folyamatosan ugyanazokat a jogokat kérik a maguk számára, amit Szerbia követel a koszovói szerbek vonatkozásában. Azt is szeretnék elérni, hogy vonják be őket a Koszovóval kapcsolatos rendezési folyamatba, de ezzel a kérésükkel egyelőre süket fülekre találtak.

Tetszett a cikk?

Osztályozd a csillagokkal!

Átlag: / 5. Szavazatok:

Ha tetszett ez a cikk,

kövess bennünket ezeken a csatornákon:

Sajnáljuk, hogy nem tetszett a cikk!

Segíts nekünk, hogy jobb cikkeket írjunk,

Ezért mondd el a kifogásod

Az olvasás folytatása

KÖVETÉS

A BALK Hírlevele


Azonnali értesítés

Meteorológia

A szerző cikkei

Könyvek kedvezménnyel

B.A. Balkanac

Balkanac

in english

Könyvek kedvezménnyel

Tíz nap legjava