Connect with us

B A Balkanac

Štefica Cvek – egy erényes gépírókisasszony és a szégyentelen társadalom

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

Szégyentelen
Foglalkozásom szerint gépírónő, és azt hiszem magamról, csúnya vagyok, bár egyesek azt állítják, ez egyáltalán nem igaz (A képen Vitomira Lončar és Velimir Bata Živojinović)
Értékeld ezt a cikket a szívecskékkel!
[Összesen: 0 Átlag: 0]

Hallgasd meg ezt a cikket!

Az anonim többség nem érzi magát bűnösnek. De miért is érezné, amikor a politikai elit sem érzi magát immár harminc éve annak? Következésképp mindannyian szégyentelen társadalmakban élünk.

A fentieket Dubravka Ugrešić horvát írónő a nem túl távoli 2021-ben mondta a belgrádi Nedeljnik újságírójának. Mondandóját azzal folytatta, hogy manapság bárkiből lehet művész, ahogy politikus ugyancsak. Továbbá tanító, tanár vagy tanácsadó, amiben a volt kommunizmus és a mai demokrácia sikerrel egyesíti erejét. A kompetens pedagógust mintegy tollvonással kiiktatták, utódai valamennyien ún. influenszerekké avanzsáltak, vagyis inkább vedlettek – lányok és fiúk, fiúk és lányok.

– Nem tudom, észrevették-e azt is példának okáért – folytatta –, hogy lassan lejár az idejük a hagyományos gyógyszertáraknak, jól képzett szakértőikkel együtt a történelem lomtárába kerülnek. A patikák lassan, de biztosan parfümériákká alakulnak át, ahol végeredményben több lesz a pacsuli, mint a rendes gyógyszer.

Amikor ezeket megfogalmazta Dubravka, abban az időben emlegette őt a New York Times a Nobel-díj egyik lehetséges várományosaként. Végül nem kapta meg a Nobelt, ám bevallotta, nagy adag izgalommal követte a fejleményeket. Valami olyasféle érzéssel, mint amikor focikedvelőként a Bajnokok Ligájának azt a felettébb izgalmas döntőjét nézte (kik is játszottak akkor épp? – tennénk fel a kérdést innen), közben kénytelen volt észrevenni, hogy az elszívott cigik száma megduplázódott. (Legalábbis elméletben.)

szégyentelen

Dubravka Ugrešić szeméből kihunyt a fény. (Forrás: https://www.dubravkaugresic.com)

Leghíresebb irodalmi hősnője a pengenyelvű szerzőnőnek Štefica Cvek gépírókisasszony, aki legalább százszor, még inkább ezerszer annyi szöveget püfölt bele időarányosan a gépbe, mint megalkotója. (Főleg ha utóbbi néha amolyan diktálós helyzetben lehetett.) Tette ezt Stefi különösebb elismerés nélkül, csupán azért a vékonyka havi borítékért, ugyanakkor más nem nagyon jutott eszébe, hogy mi a fészkest tudna csinálni. Szerelmesnek lenni igen, mert az kell, azt az életből nem szabad kihagyni, csak hát az sem könnyű feladat.

Sőt, nagyon bonyolult, ha úgy vesszük.

– Huszonöt éves vagyok – vallja a róla szóló Ugrešić-regényben Štefica. – Foglalkozásom szerint gépírónő, és azt hiszem magamról, csúnya vagyok, bár egyesek azt állítják, ez egyáltalán nem igaz.

Szégyentelen

Aztán fűzi tovább: a kortársaitól abban különbözik, hogy azok már mind férjhez mentek, vagy van fiújuk, csak éppen neki nincs senkije. Magányos és szomorú, és nem tud magán segíteni. Olyan bezárkózós. Adjon neki valaki tanácsot! (Megfogadott tanács után meg: SEGÍTSÉG, SEGÍTSÉG! VALAKI MENTSEN KI AZ ÉLET CÁPAFOGAI KÖZÜL!/?/) Szerzőnő rendhagyó lányregényét több rétegben bontakoztatja ki, felettébb érdekes gondolat és szófordulatokkal, amibe a saját dilemmáit is beleszövi. Írás közben jelentkező minden örömét és bánatát, így a szomorú gépírónő figurájának boldogságot jelentő meglelésétől a… Három pont, ugye, mert inkább olvassák el, kérem. Megéri, egyáltalán nem kopott meg ez a remek kis patchwork-mű!

Horvát eredetije – a rendelkezésre álló adatok szerint – immár távoli 1981-ben Štefica Cvek u raljama života címmel látott napvilágot, magyarul 2004-ben Budapesten, Radics Viktória fordításában pedig így: ŠTEFICA CVEK AZ ÉLET SŰRŰJÉBEN. Megjelent a Kijárat Kiadónál a JAK világirodalmi sorozatában. Ahogy látjuk, ma is rendelhető a megfelelő online szolgálatoknál. Szíves figyelmükbe ajánljuk.

Tesszük ezt immár – sajna – emlékére Dubravka Ugrešićnek, mert a közelmúlti hírek szerint a kiváló, sokkötetes írónő elhunyt. Történt ez pontosan az Úr jelen zajló, 2023-as esztendejének márciusbeli 17. napján a hollandiai Amszterdamban. Élt közel hetvennégy évet. Ugyanott, a holland fővárosban temették el, ahol utolsó idejét szabadúszóként töltötte. Közben sok külföldi irodalmi lap munkatársaként dolgozott, mintegy home office-ból. Szófukar megfogalmazás szerint Ugrešić politikai okokból hagyta el Horvátországot a kilencvenes évek elején, ahonnan előbb-utóbb az Egyesült Államokba vitte útja, és ahol többek közt a Harvardon tanított. Sejtéseink szerint valami olyasféle feelinggel hagyhatta el szülőhazáját, amilyennel anno Mira Furlan színésznő is távozott, akiről itt már több ízben írtunk. Objektív oknál fogva Furlan nem lehetett ott Dubravka végső búcsúztatóján, de valaki – miközben Leonard Cohen: DANCE ME TO THE END OF LOVE zenéje szólt – egy lefátyolozott arcú nőben Štefica Cveket vélte felismerni. – Utóbb meg mert volna esküdni rá ugyanez az illető, hogy csakugyan a Stefi volt az.

D. U. írásunk elején említett interjújában azt is elmondta még, szent meggyőződése, hogy az irodalom tulajdonképpen kommunikáció. Ezért úgy gondolja, hogy az, aki boldogan állítja, csupán az asztalfióknak, végeredményben saját magának ír, elméjében súlyosan megrendült figura. Amennyiben a párbeszéd ellehetetlenül, az író jelképesen halálra ítéltetett. Ezért – másokhoz hasonlóan – ő is a megoldást a távozásban látta (többekhez hasonlóan, persze). Ellenére annak, hogy döntése számos veszélyt hordott magában, mert amennyiben építész vagy villanyszerelő, netán számítógépes rendszergazda az ember, a rizikó minimális, ám ha olyan író vagy, akinek a nevét máshol rendesen ki sem tudják mondani, ha olyan nyelven írsz, amelynek alig akad fordítója, ráadásul már nem is vagy olyan hű!, de reményteljesen fiatal, akkor mit mondjunk erről a kockázatról?

FÜGGELÉK.

Cvek Stefike története nem egyszer felkerült már az idők folyamán az életet jelentő deszkákra, ahogy filmszalagra is felvették. Utóbbiak közül Rajko Grlić horvát rendező 1984-ben forgatott keserédes komédiája a legemlékezetesebb, amelyben a főszereplő Vitomira Lončar mellett számos híres jugó filmszínész is kisebb-nagyobb szerephez jutott, például az említett Mira Furlan. Legemlékezetesebb azonban a közönség számára az maradt, ahogy a partizánfilmek egyik legnagyobb színészfigurája, Velimir Bata Živojinović (szerepe szerint egy sarkos férfiú, bizonyos Trokrilni, mint a háromszárnyú szekrény balkáni változata) többször is odamondja partnerének: „most mindjárt megkeféllek”, hogy aztán inkább amolyan vaktöltény-pufogtatásnak bizonyuljon a dolog. A legjobb emlékezet szerint legalábbis. Újabban Belgrádban vitték színre Dubravka Ugrešić leghíresebb művét, amivel kapcsolatban a rendező, Andrej Nosov kifejtette, mennyire aktuális ma is Štefica figurája, az az óriási problémahalmaz, amivel szembe kell néznie. Azt a provokatív újságírói kérdést azonban, hogy vajon tudtával Rajko Grlić jegyet váltott-e valamelyik előadásra, egyszerűen eleresztette a füle mellett.

Értékeld ezt a cikket a szívecskékkel!
[Összesen: 0 Átlag: 0]
Az olvasás folytatása


QR Code

Küld el ezt a cikket e-mailben

Ehhez kattints ide

Meteorológia



KÖVETÉS A FACEBOOKON

B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Románia

Szlovákia

Három nap legjava