Aleksandar Vučić szerb elnök találkozott a Quinta-országok – az Amerikai Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország és Németország – nagyköveteivel, valamint az Európai Unió küldöttségének vezetőjével. A...
A koszovói helyzet súlyosbodása vérontáshoz vezetett, és ezt a függetlenségét önkényesen kikiáltó Koszovó miniszterelnökének, Albin Kurtinak a politikája idézte elő, amelynek célja egy konfliktus kirobbantása és...
A koszovói rendőrség közleménye szerint hajnalban fél három körül az Észak-Mitrovicától északra lévő Banjska (albánul Bajnskë) településnél fegyveres támadás érte a koszovói rendőröket. A lövöldözés következtében...
Miközben helyben járás tapasztalható a brüsszeli közvetítéssel folyó, de inkább akadozó tárgyalásokon, Szerbia Oroszországgal és Kínával is tárgyal Koszovó ügyében. Az egyik ilyen találkozóra már sor...
Szerbiában harmadik alkalommal ünneplik meg a szerb összetartozás, a szabadság és az országzászló napját. Ez a nap Szerbia és a boszniai Szerb Köztársaság vezetésének megállapodása alapján...
Ha valamiért sajnálni lehet, hogy véget ért a nyár, akkor az mindenképpen a politikai főszezon kezdete. A Balkánon is beindul az élet, ami leginkább a gyűlölködés...
Davor Božinović horvát belügyminiszter a rendőrségi antiterrorista egység megalapításának 33. évfordulója alkalmából megrendezett megemlékezésén kijelentette, hogy a horvát határrendőrség szerdáról csütörtökre virradóra 600 migránst fordított vissza...
Fantasztikus hangulat, zsúfolásig megtelt tér – így tudósított a helyi sajtó Mirko Pajčin, ismertebb nevén Baja Mali Knindža szabadkai koncertjéről. Míg néhány órával korábban alig több...
Már nemcsak a makkhetesi erdőben vagy hajdújárás környékén lövöldöznek a migránsok, hanem lakott területen, Szabadka tágabb értelemben vett központjában is, pénteken a késődélutáni, koraesti órákban ugyanis...
Szerb háborús bűnös került szabadlábra A hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróságok Maradék Mechanizmusa (IRMC) pénteken úgy döntött, hogy egészségügyi okokra hivatkozva szabadon engedi Franko Simatovićot, alias Frenkit....
Koszovó és Szerbia vezetője két héten belül folytatja a tárgyalásokat Josep Borrell, az uniós diplomácia vezetője bejelentette, hogy szeptember 14-én találkozik Albin Kurti koszovói miniszterelnökkel és...
A szerb elnök szerint a magyar miniszterelnök feltételes módban beszélt abban az interjúban, amelyet a paleokonzervatívként emlegetett Tucker Carlsonnak, a Fox amerikai csatorna állítólag „közös megegyezéssel”...
A horvát külügyminiszter kitért a válasz elől, amikor az őt kérdező újságíró azzal a budapesti magatartással kapcsolatban kérdezte, hogy Magyarország támogatja Aleksandar Vučić szerb elnök minden...
A szerbiai szélsőjobb nem vár a DNS-vizsgálat eredményére, ők már biztosan tudják, hogy a Wagner Csoport vezetője meghalt. Erre lehet következtetni azokból az internetes megnyilatkozásokból, amelyek...
1994. március 17-én a nemzetközi békefenntartók katonai szállítórepülőgépén fölkerestem az akkor még szerb ostromzár alatt álló Szarajevót. Páncélozott harci járműben, golyóálló mellényben és sisakban vittek a...
A szerb miniszterelnök online kapcsolódott be a Krími Platform ülésébe, a bosznia-hercegovinai elnökség két tagja – Novák Katalin magyar elnökasszonyhoz hasonlóan – ugyanakkor személyesen jelent meg...
Újabb milliókkal térhetett haza Budapestről a boszniai szerb elnök. Mint az várható is volt, és mint azt néhány nappal ezelőtt a BALK hasábjain felvetettük, Milorad Dodik...
The news published in the Austrian daily newspaper Der Standard, stating that after January 1, 2024, a Hungarian general will take over the leadership of the...
A boszniai médiában meglehetősen vegyes visszhangot kapott a Der Standard osztrák napilapban közölt hír, miszerint 2024. január 1-jét követően magyar tábornok veszi át az EUFOR Althea...