Körülbelül egy hónappal ezelőtt, Horvátországban rossz néven vették, hogy Orbán Viktor az olajembargó körül folytatott vita során olyasmit talált kijelenteni, hogy ha „nem veszik el a...
A horvát köztársasági elnök ismét magára irányította a rivaldafényt, merthogy leszedte a keresztvizet Andrej Plenković miniszterelnökről és Gordan Grlić Radman külügyminiszterről, aki nem az ő várakozásainak...
Horvátország, illetve a horvát-magyar olajvállalat, az INA visszatérhetne Szíriába, amihez azonban Irán segítségét kellene igénybe vennie. Ez komplikálja a helyzetet, aligha hihető ugyanis, hogy ebbe az...
A török külügyminiszter, Mevlüt Çavuşoğlu június 15-19-e között nagy balkáni körutat tett. A Törökország érdekszférájába tartozó régiónak ezúttal öt államát kereste fel: az utazás Szerbiával vette...
A Három Tenger Kezdeményezés Befektetési Alap (Three Seas Initiative Investment Fund, 3SIIF) jelentős részesedést szerzett a burgaszi kikötőt üzemeltető cégben, a BMF Port Burgasban. A hivatalos...
A Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár hétfőn közölte, hogy Orbán Viktor az EU-csúcs előtt részt vett egy videókonferencián, amelyen a tagjelölti státusz megadásáról is szó volt....
A horvát miniszterelnök a magyar példát követve úgy nyilatkozott, hogy „megvédik a saját állampolgáraikat”, viszont hozzátette, hogy senki sem különböztetnek meg. Miután kora délelőtt a horvát...
Ukrajna és Moldova akár már ezen a héten tagjelölti státuszt kaphat az Európai Uniótól, Grúziának és Bosznia- Hercegovinának viszont a jelek szerint még várnia kell, nem...
A zágrábi székhelyű összeférhetetlenségi bizottság mai ülésén úgy döntött, hogy Andrej Plenković miniszterelnöknek 3 ezer kuna (kevesebb mint 400 euró) bírságot kell fizetnie a vagyonnyilatkozatban szereplő...
A délelőtti órákban a szlovén tulajdonban lévő Petrol kúthálózat üzemeltetője közleményben tájékoztatta a sajtót, hogy ellátási problémák léphetnek fel a teljes nyugat-balkáni üzemanyagpiacon a következő hetekben....
A helyzet lassan már kezd krónikussá válni: a szalagon érkező napi események újfent arra kényszerítenek, hogy fontos történések krónikása legyek. Vegyük például a horvát kormánypárt, a...
A zágrábi rendőrség közölte, hogy vasárnap 11 hamis bejelentést kapott azzal kapcsolatban, hogy ismeretlen tettesek bombát helyeztek el több bevásárlóközpontban. Ezen a téren Szerbia vezeti a...
A bosznia-hercegovinai rendőrség az EU-csatlakozás által vezérelt politikai elit nyomására sorozatban hajtja végre az illegális fegyverraktárak felszámolását. A korábbi hónapokban a szervezett bűnözői csoportok tagjai számos...
Szerbia a legnagyobb számú „ellendrukkerrel” válna uniós tagországgá, amennyiben a napokban népszavazást tartanának a csatlakozásról – hozta nyilvánosságra a lakosság álláspontját az európai ügyekkel megbízott szerbiai...
A horvát rendőrség azzal gyanúsítja Milan M.-t és Radivoje Saša V.-t, hogy egy olyan hálózat tagjai, amely legalább 4,3 tonna kokaint csempészett Európába, ennek értéke becslések...
A napokban példátlan gyorsasággal ítéltek el egy szerbiai bűnözőt Horvátországban, amely nem éppen a bírósági eljárások gyors lefolytatásáról híres, erről már többször is írtunk a BALK-on....
Az új szlovén kormány a migráció terén is felszámolja az előző kabinet „vívmányait”. A szlovén belügyminisztérium csütörtökön a STA állami hírügynökség által azt közölte, hogy az...
Az orosz külügyminisztérium szóvivője attól tart, hogy a csempészútvonalakon keresztül a Balkánra kerülnek az Ukrajnának küldött nyugati fegyverek. Az orosz külügyi szóvivő legújabb nyilatkozata nyilvánvalóan az...
A mindennapi élet és a médiumok által festett kép egyfajta „páneurópai tudathasadásra” utal: miközben a politikai elitek kényszerpályán mozognak, és arra kényszerítik a (Keletet és a)...