Bosznia
ZOKI BOND (ISMÉT) KIBORULT: Ez politikai tragédia, Horvátország szégyene
A horvát köztársasági elnök ismét magára irányította a rivaldafényt, merthogy leszedte a keresztvizet Andrej Plenković miniszterelnökről és Gordan Grlić Radman külügyminiszterről, aki nem az ő várakozásainak megfelelően szerepelt Brüsszelben. Zoran Milanović nem tudott napirendre térni a felett, hogy Ukrajna és Moldova uniós tagjelölti státust kapott, szemben Bosznia- Hercegovinával, amelynek megint nem osztottak lapot.
Tiráda és személyeskedés
A horvát elnök azzal köszönt be, hogy “Plenković áruló”, ami pedig történt, az nem más, mint politikai tragédia, “Horvátország szégyene”. Zoki Bond a továbbiakban kifejtette, hogy “hideg, cinikus, szadista árulásról van szó, amikor a szenvedőket azzal hitegetik, hogy segítenek nekik.”
– Ez tiszta cinizmus. Mikor kapja meg Bosznia- Hercegovina a tagjelölti státuszt? Amikor mindent teljesít, de soha nem fog mindent teljesíteni, mert ez Bosznia- Hercegovinában egyeseknek nem felel meg
– mondta Bondovics, aki itt kitért arra, hogy a Bosznia- Hercegovina tagjelölti státuszával kapcsolatban Szlovénia által beterjesztett javaslatot egyeztette az új szlovén miniszterelnökkel, akinek a kiállását “úriemberhez méltónak” nevezte, szemben a horvát kormány szégyenletes viselkedésével.
Különösen zokon vette, hogy Gordan Grlić Radman külügyminiszter a horvát közszolgálati televíziónak adott interjújában azzal indokolta meg az EU határozatát, hogy Bosznia- Hercegovina “diszfunkcionális állam”.
Ez az érvelés – itt igazat kell adni Milanovićnak – kissé furcsa, ha vetünk egy tekintetet a két legújabb tagjelölt állam állapotára. A horvát elnök ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy ha már az EU “happy hourt” tartott, akkor illendő lett volna, hogy mindenki kedvezményes áron jusson italhoz, vagyis tagjelölti státuszhoz.
A gyepmesterek hercege
Zoki Bond személyeskedésének célkeresztjébe ezúttal a horvát külügyminiszter került, akit a Sesvetski Kraljevec-i gyepmesteri telep hercegének titulált (ezt a felettébb nélkülözhetetlen “gazdasági intézményt” Grlić Radman az édesapjától örökölte).
Ugyanakkor annak a véleményének is hangot adott, hogy ha annak idején ő nem küldte volna Budapestre nagykövetnek Grlić Radmant, akkor a külügyminiszter még mindig a kazánházban lenne. Milanović szerint Grlić Radman nem csak hogy nehezen fejezi ki magát, hanem buta is.
– És mi a helyzet Ukrajnával? Ukrajna működőképes állam? Nézzék, örülök, hogy Ukrajna megkapta a tagjelölti státuszt, de Bosznia- Hercegovina még az orosz invázió előtt is Svájc volt Ukrajnához képest
– jegyezte meg a horvát Bond, aki az “igazság bajnoka” a maga mércéi alapján. Milanović végezetül arra is kitért, hogy milyen fogadtatást érdemel a hazatérő horvát miniszterelnök és a külügyminiszter.
– Ezeket az embereket paradicsommal kell üdvözölni, amikor hazajönnek, én szégyellem magam, meghalok a szégyentől, és nem kéne
– mondta szinte magánkívüli révületben a horvát elnök.
A kormánypárt reagált
A Horvát Demokrata Közösség a Facebookon közétett bejegyzése szerint mindenki megdöbbent azon, hogy Milanović mekkora kárt okoz Horvátországnak és a bosznia-hercegovinai horvátoknak, elűzi az ország minden szövetségesét, folyamatosan sérteget mindenkit, aki segíthetne Horvátországnak és a horvátoknak Bosznia- Hercegovinában.
– Kinek a szolgálatában áll ez az ember, aki kitartóan szégyent hoz Horvátországra, aki elszigeteltségbe taszítja a hazáját?
– tette fel a kérdést a HDZ, amely szerint Milanović éppenséggel saját magát jellemzi, amikor másokat oszt ki.
A horvát kormánypárt szerint az Európai Tanács éppen Andrej Plenković horvát miniszterelnök kezdeményezésére fejezte ki első alkalommal egyértelműen, hogy kész megadni Bosznia- Hercegovina számára a tagjelölti státuszt, és ez a legjobb válasz a pantovčaki kártevő hazugságaira. (A Pantovčak egy utca a horvát főváros egyik előkelő városrészében, ahol a horvát köztársasági elnök rezidenciája található, a horvát közéletben az elnöki hivatal és a köztársasági elnök szinonimájaként használják a Pantovčak szót.)
A Horvát Demokratikus Közösség szerint a köztársasági elnök ismét aláássa a nemzetközi közösség minden erőfeszítését a bosznia-hercegovinai horvátok megsegítésére, hogy megállapodásra jussanak a választási törvény módosításával kapcsolatban.
Lehet, hogy mi jól szórakozunk a horvátországi fejleményeken, a zágrábi vagy spliti utca emberét azonban a legkevésbé sem érdekli ez a belpolitikai pingpong, a vox populi szerint Bosznia- Hercegovina egyébként is jobban jár, ha nem lesz tagja egy ilyen EU-nak, amivé vált az Európai Unió. Hogy mit gondolnak Ukrajnáról és Moldováról az emberek, azt már le sem merem írni.
Európai Unió
Az Európai Unió tényleg komolyan gondolja a 2030-as bővítést?
Charles Michel, az Európai Tanács elnöke újraizesített rágócsontként dobta be a résztvevők közé nemrégiben Bledben, hogy az Európai Uniónak 2030-ig fel kell készülnie a további bővítésre, amivel az új tagországok felvétele ismét a brüsszeli politikai menetrend egyik kiemelt témája lesz. Természetesen csak akkor, hogy ha ezt bárki is komolyan veszi, mert hogy most a Nyugat-Balkánnak csúfolt térségben minden és bármi közelebbnek tűnik, mint a bővítés, illetve az uniós csatlakozás.
Hogyan került elő a bővítés?
Az Európai Unió sosem szeretett időpontot említeni, amikor a nyugat-balkáni bővítésről volt szó. A brüsszeli illetékesek inkább olyan üres frázisokat pufogtattak, mint például az “érdemeken alapuló integráció”, vagy mint “az uniós elvárások teljesítése”, ez az utóbbi sok esetben mozgócélpontnak számított.
Charles Michel augusztus végén Bledben arról beszélt, hogy az Uniónak 2030-ra készen kell állnia az új tagok integrálására, és hozzátette, hogy ha az EU hiteles akar maradni, akkor beszélni kell a menetrendről. Michel szózatának elhangzása óta el lehetett tűnődni azon, hogy vajon 2030 reális határidő-e, merthogy az Európai Tanács elnöke könnyen ígérget, neki 2026-ban lejár a mandátuma, így a bővítési folyamatot nem neki kell levezényelnie, kudarc esetén pedig nem neki kell magyarázkodnia.
Ráadásul nem ő az első uniós vezető, aki nyilvánosan licitált a nyugat-balkáni országok felvételének időpontjára, 2018-ban az Európai Bizottság volt vezetője, Jean-Claude Juncker tette ugyanezt, amikor egy bővítési stratégiai dokumentumban bejelentette, hogy Szerbia és Montenegró “2025-ig” csatlakozhat az EU-hoz, felsorolva az ehhez vezető szakaszokat.
SÖTÉT LÓRA TETT: Amikor még nagy, illetve nagyobb volt az egyetértés Brüsszel és Belgrád között, a kép 2018. februárjában készült (Forrás: X-platform, EcoDev EU)
A tagállamok azóta diszkréten elutasították a dokumentumot, a 2025-ös határidő pedig feledésbe merült, ahogy Jean-Claude Juncker támolygó alakja is eltűnt a történelem gomolygó ködében. Csakhogy 2018 és 2023 között nincs semmi hasonlóság, az ukrajnai háború kitörésével ugyanis új dinamika alakult ki Európában.
Angela Merkel politikai jelenléte talán lassította az agresszív orosz politika előre nyomulását, az viszont biztos, hogy a Mutti a Berlini Folyamattal képes volt összecsődíteni a balkáni vezetőket, amely által valósulhatna meg egyébként az a német elképzelés, amely alapján a Nyugat-Balkán az uniós közös piacba integrálódna, és ez lehetne az Európai Unió bővítésének egyik lehetséges forgatókönyve, amiről még majd szó lesz.
Az ukrajnai háború kitörését követően az Európai Unió részéről ugyan nagyobb a politikai akarat a bővítésre, ami azonban nem garantálja a sikert, bár a jelen pillanatban nem vagyunk abban a helyzetben, hogy végtelenül sokat lehessen szórakozni a bővítéssel, mondjuk újabb húsz évet, mint a 2003-as Thesszaloniki Nyilatkozat után. Szerbia és Montenegró több mint egy évtizede, Észak-Macedónia pedig még régebb óta várakozik.
A közvélemény és a politikai elit ellenállása a bővítéssel szemben azóta sem szűnt meg sem itt, sem ott, és a vita előrehaladtával ismét növekedhet akár az Európai Unióban (Franciaország, Hollandia, Bulgária, Horvátország), akár a “szerb világban”, ahol a belgrádi és a banjalukai vezetésnek sikerült redukálnia a csatlakozási kedvet a szerb népesség körében. További problémát jelenthet, hogy a jelölteknek igazodniuk kell az európai külpolitikai álláspontokhoz, miközben Szerbia európai szempontból erős szimpátiákat táplál Moszkvával szemben.
Charles Michel bledi kiállását vagy elszólását követően – nézőpont kérdése – az uniós vezetők bővítési hajlandóságának első nagy próbája az október 6-i granadai csúcstalálkozó lesz. Az állam- és kormányfők Granadában az új tagok befogadására való hajlandóságot tesztelik majd a három fő kérdés megvitatásával, aminek keretében azzal foglalkoznak, hogy milyen legyen a döntéshozatal a bővített unión belül, mit tartalmazzon az európai szinten követendő politika és hogy azt miből finanszírozzák.
Szegényházi vásár
Hat nyugat-balkáni ország (Albánia, Bosznia-Hercegovina, Észak-Macedónia, Montenegró, Szerbia és Koszovó), Ukrajna és Moldova pályázik a csatlakozásra (Törökország esetében az eljárás befagyasztásra került). A volt Jugoszlávia néhány országa már évekkel ezelőtt megkezdte a csatlakozási tárgyalásokat, míg az EU decemberben dönt arról, hogy ezt lehetővé teszi-e Kijev és Kisinyov számára is. Charles Michel szerint Grúzia, amelynek jelenleg csak “európai perspektívája” van, még felzárkózhat a többiekhez, “ha megteszi a szükséges előrelépéseket”.
A nagyszámú szegény tagjelölt ország felvétele elkerülhetetlenül hatással lesz a közös költségvetésre. A tagjelölt országok bruttó hazai terméke jóval az európai átlag alatt van, ami azt jelenti, hogy az uniós költségvetés nettó kedvezményezettjei lesznek. Ugyanakkor néhány jelenlegi kedvezményezett országnak a bővítést követően nagyobb mértékben kell hozzájárulnia az EU költségvetéséhez. Lehet barkóbázni, hogy melyik korábban csatlakozott országnak tetszik majd a legkevésbé, hogy mélyebben kell a zsebébe nyúlnia, miközben a balkáni bővítés gyengítheti az ukrán csatlakozásra fordítható támogatást, és ez további turkálást jelenthet a zsebekben.
Önmagában a nyugat-balkáni bővítés nem jelentene különösen nagy pénzügyi kihívást, mivel a régió összlakossága 17 millió körül van, ami egy közepes méretű tagállamnak felel meg. Ukrajna viszont különleges eset a többi tagjelölt országhoz képest több mint 40 milliós lakossága, és a tönkrement, illetve szétbombázott infrastruktúrája miatt.
Egy másik nehezen megoldható kérdés a döntéshozatali folyamat esetleges megváltoztatása és az egyhangúság elvének elhagyása bizonyos területeken. Ez a vita éles ellentéteket válthat ki a tagországok között, különösen, ha a jelenlegi európai szerződések módosításának kérdése is felmerül. Ez tovább késleltetheti a bővítési döntést, és meghosszabbíthatja a tagjelölt országok várakozási idejét, tehát egyáltalán nem abba az irányba mutat, amit Charles Michel Bledben felvázolt.
A bővítési dinamika gyorsulását észlelve a francia elnök a nagykövetek párizsi értekezletén elővette a többsebességű Európára vonatkozó elképzelést, miközben az Európai Bizottság bejelentette, hogy október közepén közzéteszi a progresszív integrációval kapcsolatos tervet, amelynek alapján a tagjelölt országok lépésről lépésre csatlakozhatnának az EU különböző intézményeihez: a közös piachoz és az európai politikákhoz azokon a területeken, ahol sikeresen lezárták a tárgyalásokat – mindeközben pedig Ursula von der Leyen az előcsatlakozási alapok növelését és egy “növekedési tervet” is bejelentett a Nyugat-Balkán számára.
Brüsszeli elképzelések szerint ez a megközelítés segíthetné a jelölteket abban, hogy útközben néhány kisebb győzelmet arassanak, ami keményebb munkára ösztönözné őket a végső cél elérése érdekében. Ez szép elgondolás, csak nem biztos, hogy a Balkán erre a srófra működik, könnyen előfordulhat ugyanis, hogy a tagjelölt országok megrekednek a csatlakozás valamelyik szakaszában, megfelelő szabályok hiányában pedig folytatják az egymással való acsarkodás, vagy éppen elárasztják magukkal Európát.
A nyár elején a német Kereszténydemokrata Unió (CDU/CSU) arra az álláspontra helyezkedett, hogy az uniós tagság nincs napirenden, helyette a tagjelölt országoknak inkább azt ajánlják fel, hogy 2030-ig csatlakozhassanak az európai közös piachoz. Ez egy “köztes szakasz” lenne a tagsághoz vezető úton, de ez a köztes szakasz határozatlan ideig is tarthatna. Ez a megközelítés – a progresszív integrációhoz hasonlóan – megszabadítaná a tagjelölt országokat a jelenlegi mindent vagy semmit logikától, vagyis a bent vagy kint állapottól.
Szkepticizmus a Nyugat-Balkánon
A nyugat-balkáni országok politikai vezetőinek hozzáállása sem elhanyagolható az új bővítési terveket és időpontokat illetően. Edi Rama albán miniszterelnök és Ivica Dačić szerb külügyminiszter szkeptikusan reagált a 2030-as bővítési dátumra, Ana Brnabić szerb miniszterelnök pedig azzal vádolta meg az EU-t, hogy folyamatosan változtatja a szabályokat és a feltételeket.
Az észak-macedóniai politikusok ugyanakkor rámutattak arra, hogy az integráció folyamatos halogatása miatt csökken az EU-támogatottsága az országban. Montenegróban némi beképzeltséggel úgy vélik, hogy ők tekinthetők a tagsághoz legközelebb álló országnak, így akár 2030 előtt csatlakozhatnak az EU-hoz, ezért úgy gondolják, hogy a fokozatos tagsággal kapcsolatos elképzelések feleslegesen elterelnék a figyelmet a fő célról.
Ugyanakkor, ha ezek az országok a tükörbe néznének, akkor azt látnák, hogy tele vannak megoldhatatlan problémákkal, kezdve a foglyul ejtett államtól, a diszfunkcionális gazdaságon keresztül a befagyott konfliktusokig, amelyekkel mindegyik ország küzd a múlt terhes örökségeként, arról nem is beszélve, hogy jócskán megerősödtek a térségben azok az erők, amelyek kitöltötték az Európai Unió által az utóbbi húsz évben üresen hagyott teret.
Amennyire örömteli lehet a 2030-as csatlakozási időpont meghatározása, az legalább annyira frusztrálhatja is a balkáni vezetőket, az előttük álló hat-hét évben ugyanis teljesíteniük kellene, amihez egyáltalán nem voltak hozzászokva, besöpörték ugyanis az ilyen-olyan címen érkező támogatásokat, majd tettek is valamit, meg nem is.
Nekik egyáltalán nem lesz könnyű hozzászokniuk ahhoz, hogy várnak is tőlük valamit, és ezért idegesek az olyan javaslatoktól, mint amilyet Charles Michel tett Bledben, mert az időpont meghatározása visszahelyezi a hangsúlyt a reformok terén elért, illetve el nem ért eredményekre, és elejét veszi a további időhúzásnak a Balkánon, egyúttal pedig megszünteti a vernyogást, miszerint ők készen állnak a csatlakozásra, csak az EU nem akarja a bővítést – ezekután mindenkinek egy dolga van: forduljon arccal 2030 felé!
(A Les Echos és a Le Courrier des Balkans nyomán)
-
Koszovó4 nap telt el azóta
Lelőttek egy rendőrt Koszovóban, akár magyar katonák élete is veszélybe kerülhet
-
Montenegró6 nap telt el azóta
Szerbiai állampolgárok ásták az alagutat Montenegróban, 19 fegyver tűnt el
-
English6 nap telt el azóta
Turkish companies bypass the Western sanctions, USA tappes their head
-
Szerbia2 nap telt el azóta
Vučić etnikai tisztogatásról beszélt, Moszkva szerint Koszovó potenciális veszélyt jelent