Connect with us

Horvátország

KÖZÖS ELLENSÉG: Szembeötlően enyhe büntetést kapott egy szerb alvilági figura Horvátországban

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

3005211 132132132132 ls 1
play icon A cikk meghallgatása
()
Olvasási idő: 3 perc

A napokban példátlan gyorsasággal ítéltek el egy szerbiai bűnözőt Horvátországban, amely nem éppen a bírósági eljárások gyors lefolytatásáról híres, erről már többször is írtunk a BALK-on. Filip Korać április 26-án adta fel magát, mert okirat-hamisítás miatt körözést adtak ki ellene, és máris “felfüggesztettel a zsebén” sétált ki a zágrábi bíróságról.

Egy szokványos bűncselekmény

Horvátországi sajtójelentések szerint Korać a zágrábi bíróság előtt elismerte, hogy hamisított horvát útlevelet használt, mert halálos fenyegetést kapott, és féltette az életét. A szerb alvilág ismert alakja ezért egy évet kapott, öt évre felfüggesztve.

Az ítélet kihirdetésével megszűnt a Szerbiában a régió egyik legveszélyesebb bűnözőjének tarott Korać előzetes letartóztatása, így azonnal elhagyhatta a börtönt. Mellékbüntetésként hetvenötezer kuna, vagyis mintegy tízezer euró megfizetésére kötelezték.

– Figyelembe véve a bűncselekmény elkövetésének körülményeit, továbbra is úgy gondolom, hogy az ítélet túl szigorú volt

– mondta Korać védőügyvédje, aki már a tárgyalás előtt is igyekezett elbagatellizálni az ügyet.

– Ez egy apró bűncselekmény, amelyből heti rendszerességgel több is van. Ebben nincs semmi drámai

– jelentette ki a védőügyvéd, aki szerint a médiahajsza nem a bűncselekmény súlya, hanem az elkövető személye miatt alakult ki.

Szerb sajtójelentések szerint a szerbiai alvilág több ismert alakja, például Luka Bojović és Darko Šarić is horvát útlevéllel utazgatott, akárcsak a Pink Panther rablóbanda több tagja.

A hamis útleveleket Nusret Seferović, a horvát “roma király” által vezetett bűnözői csoport szerezte be főleg a škaljari és a zimonyi klán tagjai, valamint egyes szerb szurkolói csoportok “prominens képviselői”, azaz verőlegényei számára.

Korać a Slobodan Koralija nevére szóló hamis útlevelet használta egészen 2017 óta, mert miután “hamis, de mégis eredeti” adatokkal kitöltött eredeti útlevelekről van szó, mint Korać esetében is, így nagyon nehéz lebukni velük.

A horvát rendőrség korábban a hamisításokkal kapcsolatban mintegy 30 személyt tartóztatott le, köztük a károlyvárosi (Karlovac) rendőrség szóvivőjét is, aki Horvátországból elmenekült, de horvát állampolgársággal rendelkező emberek adatait szerezte meg, így aztán a hamis útlevelek “szinte eredetiek” voltak.

A zimonyi klán oszlopos tagja

A fentiekből már sejteni lehet, hogy mindennek a hátterében a kábítószer terjesztésével kapcsolatos balkáni bandaháború húzódik meg, amelyet a montenegrói škaljari és kavači klán vív egymással az egész Balkánon és annak határai túl is.

Koraćot a balkáni alvilági körökben a zimonyi klánt vezető és a fent már említett Luka Bojović, alias Pekar (Pék) “jobb kezeként” tartják, aki jelenleg Spanyolországban raboskodik.

A Horvátországban most elítélt alvilági alakot különféle bűncselekmények, köztük gyilkosságok megszervezésével hozzák általában összefüggésbe, és a tavaly letartóztatott Velja Nevolja (Veljko Belivuk, Bajkeverő Velja) és Marko Miljković, alias Mesar (Hentes) legnagyobb ellenlábasának tartják, az utóbbi két személyt a kavači klán szerbiai vezetőjeként brutális gyilkosságok elkövetésével vádolják.

Koraćot eddig még soha nem ítélték el, bár a szerb rendőrség és a szerb titkosszolgálat, a BIA is az egyik legveszélyesebb bűnözőnek tartja.

Belgrádi médiaértesülések szerint a kavači klán szerette volna, illetve szeretné eltenni láb alól Koraćot, aki bandájával a škaljari klánoz csatlakozott, és 2017-ben megpróbálta átvenni a kábítószerkereskedelem irányítását Szerbiában, erre spliti huligánokat szervezett meg, hogy a belgrádi Partizan stadionjában összetűzzenek Velja Nevolja szurkolói csoportjával.

Mindenek tudatában a szerb sajtó rácsodálkozott arra, hogy Filip Korać csak egy év felfüggesztettet kapott Horvátországban, ami azzal magyarázható, hogy egyes feltételezések szerint Velja Nevoljának erős támogatói voltak/vannak szerb rendőri és politikai körökben. Vagyis az ellenség közös, Korać is azok ellen küzd, akik a horvát államnak nincsenek ínyére, így talán nem kell nagyon megbüntetni.

Tetszett a cikk?

Osztályozd a csillagokkal!

Átlag: / 5. Szavazatok:

Ha tetszett ez a cikk,

kövess bennünket ezeken a csatornákon:

Sajnáljuk, hogy nem tetszett a cikk!

Segíts nekünk, hogy jobb cikkeket írjunk,

Ezért mondd el a kifogásod

Az olvasás folytatása




BALK könyvek Balkán

Horvátország

Bepirosodott a horvát külpolitikai lakmusz, és a megtalált illúziók

Avatar photo

Közzététel:

a megjelenés dátuma

anyuci mm
Ursula és anyuci kedvenc Mikimausza (Forrás: X-platform, Andrej Plenković)
play icon A cikk meghallgatása
()
Olvasási idő: 3 perc

Valahol egy okos ember azt mondta, hogy a kis nemzetek nem engedhetik meg maguknak a nagy hibákat. A horvátok úgy tetszik ezt megtanulták, mert ezeket a viharos időket széltől védett zugban igyekeznek átvészelni. Közben ügyesen meglovagolnak minden meglovagolhatót – lásd Ukrajna -, igyekszenek kedvében járni az USA-nak, de lényegében mindenben megtalálják a számításukat.

Már nem illúzió a kínai út

Ennek tükrében, igen érdekes, hogy az Európai Néppárt spliti ülésének időtartama alatt a horvát kormány aláírta a szerződést ugyanazzal a China Road and Bridge Corporationnal, amely a pelješaci hidat építette.

A kormány a kínai vállalat ajánlatát választotta mint gazdaságilag legelőnyösebbet az A1-es autópálya Vučevica összekötő útjának – a D8-as állami út csomópontjának – megépítésére kiírt közbeszerzési pályázaton.

A pályaszakasz, amelynek teljes hossza 6,85 kilométer, magában foglalja a 2,5 kilométer hosszú Kozjak-alagutat és a mintegy 4,3 kilométer hosszú adriai autópályához vezető bekötőutat.

A munkálatok értéke 74,6 millió euró, és a kínaiak vállalták, hogy az alagutat 36 hónap alatt megépítik. A projekt részét képezi még három felüljáró és két viadukt, de ezt a kínaiak csuklóból úgy megcsinálják, hogy közbe szinte észre sem veszik.

Új szelek fújnak

Ennek a világszinten aprócska infrastrukturális projekt jelentőségét az adja meg, hogy a horvátok alá merték írni a szerződést a kínai céggel.

A hosszabb emlékezetű olvasók nyilván még elő tudják kotorni az agyuk valamelyik rejtett zugából, hogy annak idején mennyire rossz néven vették némelyek, hogy a horvátok a kínaiakat bízták meg egy nagy EU-alapokból támogatott projekt (pelješaci híd) kivitelezésével.

Hogy mennyire nem volt szabad még gondolni sem arra, hogy Kínával, illetve kínai cégekkel kössön bárki is üzletet, ott van az ugyancsak horvátországi példa, amikor semmissé nyilvánították a rijekai konténer-terminál kiépítésére vonatkozó tendert, amelyen szintén a kínaiak nyertek, így a megismételt tendert már egy politikailag elfogadható cég, a skandináv Maersk nyerje meg.

illúziók kínai

A horvátok újabb szerződést írtak alá Kínával, az unió már nem akadékoskodik (Forrás: X-platform,
Andrej Plenković)

Más lapra tartozik, hogy ez nem vonatkozott a németekre és franciákra, spanyolokra és olaszokra, azaz a nagy és nagyobbacska nemzetekre, de hát így élünk mi az EU-ban.

Akárhogy is, most úgy tetszik, megváltozott a helyzet, mert nemcsak hogy nagyban folyik Pekingben az európai búcsújárás, de a horvátok is léptek, ami annak jele, hogy ismét szabad a vásár.

Az amerikaiaknak nyilván nem tetszik ez az egész, de a közelgő választások miatt nem érnek rá annyira foglalkozni vele.

Lehet, hogy 2024-et úgy fogjuk majd számon tartani, mint a nagy változások évét, illetve azt az évet, amikor az európaiak rájöttek, hogy a nagy geopolitikai játszmában mindenki nyer, csak Európa veszít. Fogalmazzunk inkább úgy, hogy ez távolról sem biztos, csupán elképzelhető.

Hétvégi csemege

Szokásomhoz hívem, ilyenkor a hétvégén igyekszem valamilyen érdekességet felkutatni – az élet közel sem olyan komoly dolog, mint ezt a sok kockafejű hirdeti – ezért beszéljünk a zágrábi Illúziók Múzeumáról.

Azok számára, akik eddig nem hallottak róla, ajánlom, hogy feküdjenek neki a guglinak, mert rendkívül érdekes múzeumról van szó, de visszatérve a hírhez, a zágrábiak ezüstérmet nyertek a brüsszeli European Franchise Awardon (Európai Franchise Nagydíj) a nemzetközi márkák (brandek) versenyében.

illúziók kínai

A megtalált illúziók (Forrás: Muzej illuzija)

Ennek kapcsán derült ki, hogy az Illúziók Múzeuma a világ legnagyobb magánmúzeum-lánca. A világ 25 országában, több mint 40 helyszínnel és 10 millió látogatóval.

Jelenleg új múzeumok megnyitásán dolgoznak Denverben, San Diegóban, Seattle-ben és Koppenhágában.

Teo Širola, a Metamorphosis horvát vállalat igazgatója, amely a franchise tulajdonosa és az Illúziók Múzeuma globális hálózatának vezetője, örömmel látja, hogy az emberek valóban felismerték ennek a projektnek az értékét szerte a világon, miszerint szórakozva is lehet tanulni.

Teó úr ugyanakkor bejelentette, hogy egyre közelebb kerülnek céljukhoz, a kereken 100 múzeum megnyitásához 2026 végéig.

Ha valaki a közeljövőben Zágrábba látogat, és kedve támad felkresni a múzeumot, az illúziókat nem adják ingyen: 1 felnőtt számára a belépődíj 9 euró, gyerekek (5-15 év) 7 euró, míg a családi (két felnőtt és két gyermek) látogatásra feljogosító belépő kerek 30 euróba kerül.

Mit lehet mondani? Kicsi a horvát, de erős.

Tetszett a cikk?

Osztályozd a csillagokkal!

Átlag: / 5. Szavazatok:

Ha tetszett ez a cikk,

kövess bennünket ezeken a csatornákon:

Sajnáljuk, hogy nem tetszett a cikk!

Segíts nekünk, hogy jobb cikkeket írjunk,

Ezért mondd el a kifogásod

Az olvasás folytatása

KÖVETÉS

A BALK Hírlevele


Azonnali értesítés

Meteorológia

A szerző cikkei

Könyvek kedvezménnyel

B.A. Balkanac

Balkanac

in english

Könyvek kedvezménnyel

Tíz nap legjava