Janez Janša – a magyar miniszterelnök korábbi szövetségese – a szlovén határon történő ellenőrzés bevezetéséről és általában a migránsválságról szólva fegyverkezésre szólította fel a szlovénokat. Szerinte...
Közel három héttel a választások után nyilvánossá vált az új szlovák kormány miniszterjelöltjeinek névsora. Zuzana Čaputová köztársasági elnök csupán egyetlen tárca esetében emelt kifogást, de akár...
Pozsonyban is nagy fej- és orrfájást okoz a migránskérdés, ezért egyre kiélezettebbé válik a helyzet a hónap végi választásokra készülő Szlovákiában. Figyelmeztető lövések, jogellenes fogva tartás,...
A szerbiai ellenzék obstruálta a parlamenti munkát Miután a „Szerbia az erőszak ellen” elnevezésű tiltakozások nem jártak sikerrel, és teljesen hiábavalónak bizonyult a közel húsz hétvégi...
A NATO Ukrajna melletti elköteleződését megerősítő vilniusi csúcs előtt Volodomir Zelenszkij ukrán elnök Bulgáriába látogatott. Ugyan nem volt annyira sikeres, mint törökországi utazása, ahonnan hadifoglyokkal térhetett...
A magyar miniszterelnök bejelentette, hogy Magyarország új szintre emeli a hadiipari együttműködést Szerbiával. Tette ezt Belgrádban, ahol munkareggelin vett részt Aleksandar Vučić szerb államfővel. Orbán Viktort...
Harkiv légterét védi már a négy MiG–29-es, amelyet Szlovákia Ukrajnának adományozott – mondta Olena Kondratiuk, az ukrán parlament alelnöke, aki személyesen jött Pozsonyba megköszönni a gesztust....
A szerb hadsereg három új zászlóaljat alakít különleges műveletek végrehajtására, és megerősíti a felderítő egységeket is. Ezt a szerb vezérkari főnök jelentette be, aki közölte, hogy...
A szerb kormány mai ülésén Aleksandar Vulin volt belügyminisztert nevezték ki a szerbiai polgári titkosszolgálat, a BIA igazgatójává. A kinevezés nem hat a meglepetés erejével, a...
Az utóbbi hetekben sikerült még jobban felkavarni az amúgy sem állónak mondható görög-török kapcsolatok vizét. Recep Tayyip Erdoğan török államfő múlt heti kijelentése, miszerint a török...
Szerbiában még csak most kezdődtek meg a kormányalakítási tárgyalások az április 3-i választásokat követően, miután ötödik nekifutásra sikerült probléma nélkül lezárni a szavazást egy dél-szerbiai körzetben,...
Szerbia gyorsított ütemben fegyverkezik, a szerb elnök pedig gyakran keres fel hadiüzemeket, és vesz részt hadgyakorlatokon. Egy hétvégi katonai gyakorlatra az „egész szerb világ ” elkísérte,...
Nagyot fordult a világ Szlovákiában az orosz offenzíva megindulásakor. Az oroszokkal szembeni szimpátia percek alatt elszállt, a lakosság szinte egy emberként támogatta a szankciók meghozatalát. A...
Magyarország légterébe lépésétől végig nyomon követte és ellenőrzés alatt tartotta a magyar légtérvédelem a Zágrábban lezuhant drónt – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) pénteken. Az MTI-hez...
Az utóbbi években szédületesen bővülő török drónipar termékei egyre komolyabb sikereket érnek el a külhoni háborúkban (lásd Líbia vagy Karabah 2020-ban), de a nemzetközi piacokon is...
Recep Tayyip Erdoğan török elnök hívására Ankarába látogatott a szerb államfő, Aleksandar Vučić. A találkozó örve alatt ráadásul közös kormányülést, azaz Felső Szintű Stratégiai Együttműködési Tanácsot...
Horvátországban elérkezett a karácsonyi uborkaszezon ideje. Három királyokig a politikai- és egyéb elit nem sok mindent fog produkálni. Fogadások, koccintások, fényképezkedés némely méretes karácsonyfák társaságában. Megválasztják...
A Guiness rekordok könyvében valószínűleg nincs megfelelő kategória arra, ami vasárnap történt Horvátországban, pontosabban Muraköz megyében. A nemrégiben korrupció vádja miatt lemondásra kényszerülő Matija (magyarul Mátyás)...
Az Európai Ügyészség által vezetett nyomozás keretében, hűtlen kezelés vádjával előzetes letartóztatásba helyezték szerdán Horvátországban Gabrijela Žalacot, a regionális fejlesztési és európai uniós források felhasználásáért felelős...