Connect with us

Szlovákia

Pozsonyban is százával vannak migránsok, az újabb határzár illuzórikusnak tűnik

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

határ Pozsony
SZLOVÁKIA NEM AFRIKA: Vajon előkerül-e a régi tábla 2015-ből? (Forrás: X-platform)
Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

Pozsonyban is nagy fej- és orrfájást okoz a migránskérdés, ezért egyre kiélezettebbé válik a helyzet a hónap végi választásokra készülő Szlovákiában. Figyelmeztető lövések, jogellenes fogva tartás, tettlegességig fajuló politikusi nézeteltérések kísérik azt a mintegy 30 000 Szlovákiába érkező embert, akik közül 29 000 már tovább is állt. Annak ellenére, hogy naponta ezrével érkeznek illegális módon Szlovákiába, a rendőrség sajtótájékoztatóin minden alkalommal elmondja, hogy a migránsok eddig nem zavarták meg a közrendet, nem követtek el bűncselekményt, egyben rendszeresen figyelmeztet a közösségi médiában terjedő manipulatív videókra, amelyek célja a félelemkeltés. Közben a kormány azzal vádolta meg a képviselőket, hogy nem akarják megnyitni a migránskérdést a parlamentben, mert a választási kampányban remekül lehet vele riogatni.

Elsült a fegyver

A szlovák sajtóban nagy nézettségre tett szert például egy szeptember 11-i videó, amely nem messze a cseh-osztrák-szlovák hármashatártól, a Malackai járásban fekvő Nagylévárdon (Veľké Leváre) készült.


A felvételen lövések dördültek, miközben bevetésen lévő rendőrségi autók és menekülők láthatók. A rendőrség nem sokkal később pontos leírást adott az eseményekről.

Eszerint két migránsokat szállító autó tartott a szlovákiai autópályán Magyarországról Csehország felé, majd az egyik letért az egy főútra. A rendőrök a saját járműveikkel útzárat képeztek, mire a sofőr félrerántotta a kormányt és az autó nekiütközött egy kerítésnek.

A balesetet szenvedőautóban 11-en utaztak, köztük egy nő és két gyermek. Az egyik férfi menekülőre fogta, ekkor dördültek el a figyelmeztető lövések. Az eset krónikájához tartozik, hogy a másik autót is megállították a rendőrök.

Ma már Pozsonyban is százával találhatók illegális migránsok, főleg a pályaudvarok környékén, de sokan taxival folytatják az útjukat Csehország felé, bár nem mindenki jut el zökkenőmentesen a fővárosba.

A rendőrség szerint legfeljebb 24 órára korlátozzák a migránsok mozgási szabadságát, de ha mégis tovább maradnak a gyűjtőhelyeken, azt önként teszik, ám az ombudsman egy előre be nem jelentett ellenőrzésen mást tapasztalt.

A migránsok elmondása szerint 4-7 napig tartják őket fogva a kerítéssel, őrkutyákkal és fegyveres rendőrökkel őrzött gyűjtőhelyeknek kinevezett termekben. Az ügyben az ombudsman a főügyészhez fordult.

A politika visszavág

Egy augusztusi felmérés szerint a lakosság 77%-a azt várja a következő kormánytól, hogy keményebben lépjen fel a migránsokkal szemben. A kampányban a pártok retorikája ennek megfelelően változott, bár nem a megoldásra helyezték a fókuszt.

A szakértői kormány ugyanis kidolgozta a Robert Ficoék által elfogadott 2018-as törvény módosítását, és ezzel csupán lehetőséggé szelídítették volna a Szlovákiába érkezők regisztrálását, csökkentve az ország vonzerejét a migránsútvonalak megrajzolásakor.

A parlament ülését azonban háromszori nekifutásra sem tudták megnyitni. Ódor Lajos miniszterelnök szerint a képviselők nem akarják megoldani a migránskérdést, hiszen a kampányban remekül lehet vele riogatni.

határ Pozsony

Fico kilépne a saját árnyékából (Forrás: X-paltform)

A kormány egy másik, hatáskörébe tartozó problémát közben megoldott. A Covid-járvány miatt 2020. március 12-én rendkívüli helyzetet hirdettek ki, amely miatt senkit nem lehetett az országból kitoloncolni. Például azt a két terroristagyanús elemet is, akiket a rendőrök beazonosítottak az elmúlt hetekben.

A kormány szeptember 13-án bejelentette, hogy szeptember 15-én reggel 6 órakor megszűnik a rendkívüli helyzet. Ódor szerint ez több tucatnyi ember kiutasítását jelenti, viszont a háború elől menekülőkre nem vonatkozik.

Mellbe rúgták, orrba verték

Mindennek folyományaként banánköztársaságokra jellemző jelenetsor játszódott le szeptember 13-án a kormányhivatal előtt.

A legerősebb ellenzéki párt elnöke, a korábbi háromszoros miniszterelnök, Robert Fico ugyanis itt kívánt sajtótájékoztatót tartani az illegális migrációról, miközben a 2020-as választások győztese, az azóta megbukott Igor Matovič egy terepjáróból megafonon keresztül kiabálva zavarta meg a sajtóeseményt.

A nézeteltérés odáig fajult, hogy a Fico jobbkezének számító Robert Kaliňák, volt belügyminisztert Matovič a terepjáró ajtaján keresztül mellbe rúgta, mire egy lelkes fiatal párttag Kaliňák segítségére sietve többször is orrba vágta Matovičot.

Fico nem kívánta kommentálni az eseményeket, Kaliňák, feljelentést tett Matovič ellen, egyebek között azt kifogásolta, hogy szabálytalanul parkolt a járdán.

A Smer vezetője a végül megtartott sajtótájékoztatón a szlovák–magyar határ lezárását javasolta anélkül, hogy Orbán felelősségét firtatta volna.

Fico azzal érvelt, hogy ha a rendőrség a Covid idején le tudta zárni az országon belüli, egyébként teljesen légies járási határokat, akkor a kérdéses 200 km-nyi zöldhatárt is ellenőrizni tudja.

Határzár és matematika

Fico szerint a kormányból szervezett bűnözői csoport lett, amely az illegális migránsok átvonulását irányítja.

A határlezárás témája már jó ideje a levegőben lógott, miután Hamran István országos rendőrfőkapitány már napokkal korábban beszélt az ötlet kivitelezhetetlenségéről, de újra meg kellett szólalnia az ügyben.

Hamran először is felhívta a figyelmet arra a tényre, hogy a szlovák–magyar határ összesen 655 km hosszú, de ha kivonjuk belőle a Dunát mint határfolyót, akkor is 517 km-ről beszélünk.

A rendőrfőkapitány számításai szerint összesen 113 000 rendőrre lenne szükség ahhoz, hogy tisztességesen el tudják látni a határőrzés feladatát, ami azt jelenti, hogy még a 15 000 fős szlovák hadsereg sem tudna érdemi segítséget nyújtani ebben.

A honvédelmi miniszter megerősítette, hogy a teljes határzár illuzórikus, mindenesetre a korábban beígért, rendőröknek rendfenntartási segítséget nyújtó 500 rendőrből 360 kiküldését a kormány már jóvá is hagyta szeptember 13-i ülésén.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Nulladik típusú találkozások, Ilija Srdanovic, az Egyetemista lista vezetője és Pásztor Bálint a magyar nagykövetségen rendezett fogadáson. Az egyik hozzászóló azt kérdezi, hogy Pásztor két ilyen brutális vereség után sem mond le?
Vajdaság5 nap telt el azóta

Túlélték, mégis meghaltak: a vajdasági magyarok megbüntették a VMSZ-t
Két mandátum, egy korszak vége? - A VMSZ történelmi visszaesésének politikai tanulságai

Ennyi sem maradt a Pionír parkban felállított sátortáborból, a "fekete sereg" és a rendőrök elvonulása után az ünneplők ugyanis felgyújtották, és a tűz martalékává vált Aleksandar Vučić nagy műve (Forrás: X platform)
Szerbia5 nap telt el azóta

Puccsra készült Vučić a választási vereség után? Orbán beszélte le róla?
A Times forrásai szerint négyezer rendőr és háromezer verőember állt készültségben, de aztán hirtelen fordulat történt

Aleksandar Vučić Szabadkán is megbukott. A Szerb Haladó Pát molinóonak eltávolításában részt vett Iso Planić, ismert szabadkai hegymászó és tanár is, akit törvénytelenül bocsátottak el egy szabadkai középiskola éléről, mert mindvégig kitartott tiltakozó tanárai és a diákjai mellett
Szerbia7 nap telt el azóta

Az egyetemisták Szabadkán megvonnák Vučićtól a díszpolgári címet
Vučić szabadkai trónfosztása: a választók már elvették a volt szerb elnök díszpolgári címét

A szerb választások után kezd újra rendeződni a tájékoztatási rendszer, amelynek a segítségével Aleksandar Vučić uralta Szerbiát, legalábbis annak a közszolgálati része. Ennek a koronaékszere a szerb állami televízió (RTS) volt. A képen a parlament közvetlen közelében elhelyezkedő RTS egyik szárnya látható
Szerbia5 nap telt el azóta

Szerb választások: az RTS-nél hullanak a fejek a politikai fordulat után
Miután Aleksandar Vučić elveszítette a választásokat, a köztelevízió hirtelen felébredt

November 21-én több horvát városban is utcára hívják a polgárokat. A célok ismertek, a szervezők kevésbé. Mindeközben az egyik zágrábi portál komolyan elemzi a címben felvetett lehetőséget, de lesznek-e valóban horvátországi tüntetések
Horvátország6 nap telt el azóta

Magyarország és Szerbia után Horvátország következik?
Megérkeztek a névtelen forradalmárok, akik tüntetésekre mozgósítanak, de lehet, hogy ez csak digitális blöff

Mielőtt rátérnénk a Montenegró EU-csatlakozására, gyönyörködjünk ebben az autóban egy kicsit, amihez nem nehéz jutni, ha szemfüles az ember, merthogy ezúttal is bebizonyosodott a régi sületlenség, hogy alkalom szüli a tolvajt
Horvátország4 nap telt el azóta

Zágráb félhivatalos üzenete Podgoricának: ne számítsanak a német nyomás sikerére
Zágrábi figyelmeztetés Podgoricának, Karlo Ressler kemény szavai és egy eltűnt Bugatti szerencsés véget ért története

Szabadkai ünneplés a szerbiai választások után, Vučić vereségét követően
Szerbia7 nap telt el azóta

Egy választási megfigyelő rövid naplója
Szerbiában most értek véget a kilencvenes évek: sokan úgy érzik, születésük óta most először szabadok

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap