Hosszas vajúdás után tavaly decemberben létrejött az új bosznia-hercegovinai kormány, amelynek biztonsági minisztere az újságíróból nagyvállalkozóvá és politikussá avanzsált Fahrudin Radončić bosnyák származású politikus lett. Radončić...
Tegnap Szerbiában, ma Horvátországban egyeztetett a határok nyitva tartásáról a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a hét szomszédos ország közül egyedül Horvátországgal van nyitva...
Már nemcsak a Nemzetközi Valutaalap, hanem az Európai Bizottság is „kölcsönként folyósítja” a segélyeket. Ebben nincs semmi meglepő, miután a brüsszeli vezetés éppen az IMF-fel szövetkezve...
A koronavírus-járvány kezdete óta Szerbiában a hadsereg őrzi a migránsokat befogadó központokat, amelyekből közel húsz van az ország egész területén. A jelek szerint a szerb hadsereg...
A koronavírus tovább szedi az áldozatait, gyilkos hatást azonban a gazdaság is megérzi. Ez különösen vonatkozik a gyengébb lábakon álló Észak- Macedóniára és Bosznia- Hercegovinára. Ezek...
Valójában az lenne a legjobb cím, hogy „Morovica összefog”, ezzen a néven indult egy Facebook-csoport is. Bácskossuthfalváról, vagy szerbül Stara Moravicáról van szó, de a helyiek...
A volt szlovák külügyminiszter kinevezésével új személy képviseli az Európai Uniót a Szerbia és Koszovó közötti tárgyalásokon, amelyeket az EU szeretne minél előbb kimozdítani a holtpontról....
Szerbiában alig látni migránsokat, legtöbbjük a befogadó központokban tartózkodik, és újonnan érkezők is alig vannak. A szerbiai menekültügyi hivatal közlése szerint a központokban 8 500 migránst...
A topolyai TSC focicsapat 1 millió dináros, vagyis mintegy 3 millió forintnak megfelelő összeggel támogatta a Vajdasági Klinikai Központot, amivel megköszönték az egészségügyi dolgozók munkáját. A...
A szerb külügyminiszter a szerb állami televízióban megerősítette, hogy az ország egyik ENSZ-diplomatája is megbetegedett. Ivica Dačić megismételte azt a szerb álláspontot, hogy Európa csak a...
Bizonyára sokan felkészültek arra, hogy a járvány miatt nem mozdulnak ki a lakásból, vagy esetleg áruhiány keletkezik. Egyelőre nem lehet megmondani, hogy meddig uralkodik rajtunk a...
Március 20-án, pénteken kerül sor a szlovák parlament alakuló ülésére. A jelenlegi kormány ekkor nyújtja be a lemondását. Zuzana Čaputová államfő egy nappal később, szombaton nevezi...
Horvátországban eddig 32 embert fertőzött meg a világméretű járványt okozó vírus. A harminckettedik megbetegedett egy zágrábi óvodás. Az érintett óvodát emiatt 14 napra bezárták, a gyerekeket...
A szerb kormány tovább szigorította a koronavírus miatt bevezetett intézkedéseket. Ennek értelmében az összes labdarúgó-mérkőzést zárt kapuk mögött tartják. Ana Brnabić szerb miniszterelnök közölte, az egészségügyi...
Aleksandar Vučić szerb elnök április 26-ára írta ki a parlamenti választásokat. A bejelentéssel szinte egy időben Preševóban adott interjút a BALK-nak Ragmi Mustafa, az ottani Albánok...
Ha háború van, akkor az igazság az első áldozat. A görög-török határon (egyelőre) nem dúlnak harcok, de a propagandaháború már javában folyik a két ország között....
Egy görög bíróság három és fél éves börtönbüntetésre ítélt 17 migránst, akik pénteken és szombaton illegálisan léptek be Görögországba. A görög rendőrök ebben az időszakban 66...
A görögök és a bolgárok azt követően erősítették meg a keleti határokat, hogy a törökök közölték: nem tartják tovább vissza az országban tartózkodó menekülteket és migránsokat....
A magyar-horvát kapcsolat kiváló, de lehetne sokkal jobb is – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután megbeszélést folytatott Gordan Grlić- Radman, Horvátország kül- és Európa-ügyi...