Görögország
FAKE NEWS: A törökök szerint 80 ezer, a görögök szerint 80 migráns jutott be Görögországba

Ha háború van, akkor az igazság az első áldozat. A görög-török határon (egyelőre) nem dúlnak harcok, de a propagandaháború már javában folyik a két ország között. A török belügyminiszter szerint majdnem nyolcvanezer migráns jutott be Görögországba. Ezzel szemben a görög külügyminisztérium azt állítja, hogy mindössze nyolcvan migráns lépett görög földre, de őket is elfogták. Mindkét kijelentés a migránsoknak szól, akik a politika játékszerévé váltak. Törökország a hétvégén nyitotta meg a határait a migránsok előtt, és autóbuszokkal szállította őket Drinápolyba, hogy onnan folytathassák útjukat Európa felé.
A török nyolcvanezer
Szülejmán Szojlu török belügyminiszter vasárnap délelőtt azt közölte a Twitteren, hogy Görögország felé tartva pontosan 76 358 migráns haladt át a határmenti Drinápolyon (Edirne).
Pontosan ennyi, és mindannyian reggel 9 óra 55 perccel bezárólag mentek át a városon.
A török miniszter szerint ezek a migránsok már át is lépték a görög határt.
A Recep Tayyip Erdoğan hűséges belügyminiszterének számító Szojlu vasárnap este is elővette a Twittert, és azt írta, hogy 19.40-ig a Törökországot elhagyó bevándorlók száma pontosan 100 577.
A posztot több mint hatezer ember osztotta meg.
A görög nyolcvan
A görög külügyminisztérium „visszatweetelt” a törököknek, akik állítólag félrevezető adatokat tettek közzé.
Szerintük Törökország „dezinformációs kampányba kezdett” azzal kapcsolatban, hogy hány migráns lépett be Görögországba.
A görög külügy megjegyezte, hogy 10 ezer migránst akadályoztak meg az országba történő bejutásban a görög oldalon lévő Kasztaniesznél.
Állításuk szerint csak 73 migránsnak sikerült görög földre lépnie a törökök által említett első időpontig, de mindegyiket őrizetbe vették.
Közülük egy sem származik a szíriai Idlíbből, ahol a harcok dúlnak.
Mi az igazság?
Mindkét, vagy most már mindhárom Twitter-bejegyzés valójában a migránsoknak szól.
A törökök a nyolcvanezerrel és a százezerrel azt üzenték a migránsoknak, hogy bátran induljanak útnak, mert könnyedén átjuthatnak Görögországba.
A görögök ugyanakkor a maguk Twitter-bejegyzésével azt adták a migránsok tudtára, hogy az ország szárazföldi részén ne is próbálkozzanak, mert ott úgysem tudnak átmenni.
Ez csak közel nyolcvan embernek sikerült, de őket is elkapták.
"This is all a game. We just want someone to tell us what will happen."
Thousands of refugees & migrants have rushed to Turkey's border with Greece hoping to cross into Europe. It's freezing. They have no shelter, not enough food. ?️Our report from Edirne: https://t.co/67fV0SQhrb pic.twitter.com/WQFk7Ym2Z5
A Deutsche Welle német televízió helyszíni beszámolójából kiderül, hogy a migránsok játékszerré váltak a „politikai terepasztalon”.
A tudósítás szerint emberek ezrei rohanták meg a görög határt annak reményében, hogy könnyen átjutnak rajta, ami a jelek szerint nem sikerült.
A migránsok most ott vannak a senkiföldjén a nulla fok körüli hidegben, elegendő élelem nélkül – hangzik a helyszíni beszámoló, amelynek talán hihetünk.

Görögország
A görögök szavaztak, hogy újra voksoljanak, addig ügyvivő kormány irányít

Kiriákosz Micotákisz jelenlegi miniszterelnök jobbközép pártja, az Új Demokrácia (ND) a szavazatok 40,8 százalékát szerezte meg a hétvégi görög parlamenti választásokon, így 146 fővel a legnagyobb frakciót alakíthatja meg a 300 fős törvényhozásban. Noha az ND megőrizte primátusát, 12 hellyel kevesebbet szerzett, mint 2019-ben, ezzel pedig lemaradt a többségről. A miniszterelnök jelezte is, hogy nem kíván gyenge kormánykoalíciót összekovácsolni – a parlamenti arányok ismeretében ez azt jelenti, hogy ő maga új választás mellett tette le a voksát.
Még egyszer szavaznak
A baloldali pártok messze kevesebb szavazatot tudtak szerezni, az ND legnagyobb kihívója, a korábbi miniszterelnök, Aléxisz Cíprasz pártja, a Sziriza csak 20 százalékot (71 mandátumot) kapott, ami több mint 11 százalékpontos visszaesés az előző választáshoz képest, így nyugodtan kijelenthető, hogy a mostani választás legnagyobb vesztese. Különösen annak a fényében, hogy a közvéleménykutatások a korábbi hetekben pártját 30 százalék körülre mérték, az Új Demokráciát is inkább 40 százalék alá, így a Sziriza mindenképp csalódott lehet.
Jánisz Varufákisz, a Cíprasz korábbi, nemzetközi szinten is feltűnést keltő gazdasági elveket valló pénzügyminisztere által létrehozott megszorításellenes MeRA25 nem tudta átlépni a három százalékos parlamenti küszöböt, így kikerült a törvényhozásból.
A többi, parlamentbe jutó baloldali párt 2019-hez képest kissé jobban szerepelt: így az egykoron szebb napokat látott szocialista PASOK (11,5 százalékkal 41 mandátumot), a kommunistákat tömörítő KKE 7,2 százalékot (26 helyet) szerzett, így együttesen sem tudnak kormányt alakítani – Cíprasz vissza is adta a kormányalakítás lehetőségét az államfőnek.

Miután a harmadik legnagyobb frakcióval rendelkező PASOK is megkapta az elnök felkérését, de szintén visszautasította a lehetőséget, így ügyvivő kormány alakul, amelyet Joannisz Szarmasz, a görög számvevőszék elnöke vezet. Ez a kormány a június 25-én tartandó választásokig irányítja az országot.
A parlamentben további frakciót alakíthat a nemzeti radikális Görög Megoldás párt, amely 4,5 százalékot kapott, ez 16 képviselői helyre volt elegendő.
A választás előtt pár hónappal elfogadott új szabályozásnak köszönhetően ráadásul több kisebb, jellemzően nemzeti radikális párt maradt ki a választási versenyből, mivel kizárták azokat a szervezeteket, akiket elítéltek vezetnek – ezáltal az Arany Hajnal vitorlájából fogták ki a görög honatyák a szelet, vagy inkább vették el a vitorlákat, nehogy véletlenül kihajózzon.
Miért nem alakítanak kormányt?
Micotákisz döntését a kormányalakítás visszautasításával kapcsolatban az is indokolta, hogy a június 25-én tartandó választáson már várhatóan más lesz a mandátumkiosztás.
Az utóbbi pár évben számos alkalommal módosították a választási törvényt.
A Cíprasz-kormány alatt, 2016-ban elfogadott módosításoknak köszönhetően a korábban alkalmazott, a legerősebb pártnak vagy pártszövetségnek járó 50 mandátumos többségi prémiumot ezen a voksoláson nem alkalmazták: a korábbi rendszerben ezek a plusz parlamenti helyek garantálták a kormánytöbbséget, miáltal stabilabb kormányzást tettek lehetővé, akár már a szavazatok 40 százalékának megszerzésével is.

Joannisz Szarmasz, ideiglenesen ő kormányoz
A prémium nélkül az Új Demokrácia többségi mandátum nélkül maradt, így viszont a 146 helyet szerző párt nem tudott kormányt alakítani – vagyis inkább nem akart. Az abszolút többség megszerzéséhez még öt szavazatra lett volna szükség a 300 tagú parlamentben.
A Micotákisz-kormány 2020-ban módosította a választási törvényt, így a következő, eredetileg 2027-ben tartandó, de a júniusra előre hozott választáson megint változik a parlamenti helyek kiosztása.
A három évvel ezelőtti változtatások szerint a győztes pártkoalíció további 20 parlamenti helyet fog kapni automatikusan a hagyományos bónuszrendszerben; a fennmaradó 30 hely pedig a legtöbb szavazatot kapó pártnak vagy koalíciónak jár 25 és 40 százalék közötti eredménynél számolva, fél százalékonként egy mandátum.
Amennyiben ezen rendszer szerint tartották volna a választásokat, a ND mind az 50 extra mandátumot bezsebelte volna, ami kényelmes többséget jelentene.
A jobbközép kormány választási sikere – noha szerény mértékben elmarad a négy évvel ezelőttitől – mutatja, hogy az emberek többsége díjazta a relatíve magas gazdasági növekedést, a már lefelé tartó inflációt (az előző év azonos időszakához képest immár 3 százalék), a migránsokkal szembeni határozott fellépést, amit a 2020-as görög-török menekültválság idején láthattak a televíziónézők. (A szorgalmasabbak értesülhettek róla a BALK-ról is.)

Kapcsolódó cikk
A határozott fellépés mit sem változott, legalábbis a török partok felől illegális módon érkezők az Égei-tengeren zajló folyamatos visszaküldését illeti.
Noha nem oldódtak meg a gazdasági problémák, de bő tíz évvel az euróválság után úgy tűnik, Görögország tartós növekedési pályára állt. Mindezt úgy, hogy válságokból kijutott az elmúlt négy évre is: a koronavírusjárvány okozta nehézségek, majd pedig az év elején történt szerencsétlen vonatbaleset, amiben 57 ember veszítette életét, ez masszív tüntetéseket generált Athénban – ám a Micotakisz-kormány népszerűsége nem esett vissza érdemben.
Még úgysem, hogy a miniszterelnök lehallgatási botrányba is keveredett, miután kiderült, hogy a szolgálatokat alkalmazva lehallgattak ellenzéki és katonai vezetőket, újságírókat.
A tavaly nyár óta dagadó ügy végül januárban egy bizalmatlansági indítványban csúcsosodott ki, viszont parlamenti többségét kihasználva az erről szóló szavazást nyerte a kormánypárt.
Összeségében Micotakisz optimistán tekinthet a bő egy hónap múlva tartandó választásra: amennyiben nem történik egy kellemetlen botrány, akkor az életbe lépő modósításoknak köszönhetően kényelmes többsége, várhatóan mintegy 160 mandátuma lesz az Új Demokráciának a parlamentben.
-
Koszovó4 nap telt el azóta
KOSZOVÓI ELNÖK: Szerbiának nincs helye az európai nemzetek között, plusz 1 kecske
-
English6 nap telt el azóta
HYPOCRITICAL PROTEST: 52 Serbian and 41 KFOR soldiers injured in Kosovo, including Hungarians
-
Szlovákia4 nap telt el azóta
GLOBSEC 2023: Szlovák biztonságpolitikai fesztivál, amelyre az egész világ odafigyelt
-
Szerb Köztársaság1 nap telt el azóta
Dodik Moszkvába utazgat, mégis kap pénzt az Európai Uniótól