Connect with us

Koronavírus

VESZÉLYEZTETETT POLITIKUSOK: Egy szerb diplomata megbetegedett, egy szerb miniszter pedig házi karanténban van

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

koronavirus
play icon A cikk meghallgatása
()
Olvasási idő: 2 perc

A szerb külügyminiszter a szerb állami televízióban megerősítette, hogy az ország egyik ENSZ-diplomatája is megbetegedett. Ivica Dačić megismételte azt a szerb álláspontot, hogy Európa csak a saját érdekeit nézi, Szerbia azonban továbbra is számíthat Kína segítségére. A szerb elnök nem sokkal korábban házi karantént rendelt el a szerb gazdasági miniszter számára, miután ő is a koronavírus által veszélyeztetett csoporthoz tartozik.

A genfi beteg!

A szerb külügyminiszter a szerb közszolgálati televízióban jelentette be, hogy az ország egyik diplomatája is megfertőződött.

Ivica Dačić közölte, hogy a diplomata Szerbia genfi ENSZ-képviseletén dolgozik.

A szerb külügyminiszter hozzátette, hogy tíz nappal ezelőtt pozitív lett a tesztje, és ma kell ellenőrző vizsgálatra mennie.

Remélem, hadd kopogjam le, hogy meggyógyult.

– mondta a szerb külügyminiszter, aki megjegyezte, hogy tegnap Genfben egyébként újabb ezer ember betegedett meg, miután senki sem védett a koronavírussal szemben.

Dačić úgy fogalmazott, hogy a jelenlegi körülmények között a külpolitikai tevékenység a világon szinte sehol sem létezik.

A külpolitika ma gyakorlatilag a koronavírus elleni harcra korlátozódik, és ez vonatkozik a szerb külügyminisztérium tevékenységére is.

ivica dacic rts

Ki a barát, és ki nem?

A szerb külügyminiszter arról is beszélt, hogy a Kínával fenntartott jó kapcsolatok stabilitást és biztonságot jelentenek Szerbia számára.

Most van kitől beszereznünk az orvosi kellékeket, amelyek elengedhetetlenül szükségesek a gyógyítás szempontjából. Ráadásul jönnek kínai orvosok is, akik segítenek a szerbiai állampolgárok gyógyításában.

Dačić megjegyezte, hogy korábban sok szó esett az európai szolidaritásról, most azonban mindenki saját magával van elfoglalva.

Európa a saját érdekeit nézi, ami jó üzenet számunkra, hogy mi is a magunk érdekeit vegyük figyelembe.

A szerb külügyminiszter úgy fogalmazott, hogy Kínával továbbra is közvetlen kapcsolatot tartanak fenn, akárcsak Indiával, Oroszországgal, és minden más baráti országgal.

Miniszteri karantén

Egy belgrádi napilap nemrég számolt be arról, hogy a szerb elnök házi karantént rendelt el a gazdasági miniszter számára.

Goran Knežević ugyan csak 62 éves, korábban azonban a viszonylag ritka központi idegrendszeri limfómával küzdött, ami miatt a veszélyeztetett csoportba tartozik.

A miniszter elmondta, hogy már jó néhány napja nagybecskereki otthonában tartózkodik, és szigorúan betartja az orvosok tanácsát.

A szerb sajtó azt írja, hogy a gazdasági miniszter 2018-ban nyolc hónapos kemoterápiás és sugárkezelésen esett át, és a betegség miatt járni is újra kellett tanulnia.

Tetszett a cikk?

Osztályozd a csillagokkal!

Átlag: / 5. Szavazatok:

Ha tetszett ez a cikk,

kövess bennünket ezeken a csatornákon:

Sajnáljuk, hogy nem tetszett a cikk!

Segíts nekünk, hogy jobb cikkeket írjunk,

Ezért mondd el a kifogásod

Az olvasás folytatása




BALK könyvek Balkán

Horvátország

KORONAVÍRUS: Öt fertőzött spanyol járt-kelt Dubrovnikban, majd elment bevásárolni, de nem botlottak Indiana Jonesba

Avatar photo

Közzététel:

a megjelenés dátuma

Írta

indiana uj
Indiana Jones Dubrovnikban
play icon A cikk meghallgatása
()
Olvasási idő: 1 perc

Horvátországban öt spanyol állampolgárt azzal gyanúsítanak, hogy végigsétáltak Dubrovnikon, pedig tisztában voltak azzal, hogy pozitív a koronavírus-tesztjük. A bíróság nem rendelte el előzetes letartóztatásukat, ám az ügyészség nem ért egyet a döntéssel, amit az interneten ország-világ tudtára adott.

Beteg spanyolok

Az eset még a júliusban történt, de a hír csak most került nyilvánosságra.

Az ügyészség szerint megalapozott a gyanúja annak, hogy az érintett öt spanyol állampolgár – akik mindannyian 1996-ban születtek – július 22-én este fél kilenc körül a dubrovniki utcákon jártak-keltek, bár tisztában voltak azzal, hogy a repülőtéren végzett gyorsteszt kimutatta náluk a vírust, ami miatt az illetékes járványügyi szakember házi karantént rendelt el számukra.

Ők azonban elhagyták kijelölt tartózkodási helyüket, elmentek a városba, ahol be is vásároltak, és ezáltal más személyeket is veszélyeztetettek. Az esetet a házi karatén betartását felügyelő rendőrök vették észre.

A zágrábi Index hírportál szerint az illetékes ügyészség úgy véli, hogy a spanyolok a karantén elhagyásával a fertőző betegségek terjesztésének és továbbadásának bűncselekményét követték el.

Közben feltűnt Dubrovnikban Indiana Jones, azaz Harrison Ford is, de ő nem terjesztett semmiféle betegséget, és valószínűleg nem találkozott az öt “spanyol beteggel” sem, miután őt a napokban kapták lencsevégre az Adria egyik gyöngyszemének számító városban.

Európa tovább romlik

Az ECDC (Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ) legújabb térképe szerint a betegség egyre nagyobb méreteket ölt Európában és Horvátországban is, ahol a tengerpartot követően a főváros, Zágráb is besárgult.

KORONAVÍRUS: Öt fertőzött spanyol járt-kelt Dubrovnikban, majd elment bevásárolni, de nem botlottak Indiana Jonesba

Zágráb városa után a leginkább veszélyeztetett térségnek Split- Dalmácia, Zágráb, Šibenik- Knin, Zára és Dubrovnik– Neretva megye számít.

Horvátországban az utóbbi 24 órában 333 új esetet regisztráltak, ezzel 1552-re emelkedett az aktív megbetegedések száma. Jelenleg 192-en vannak kórházban, ebből 19-en lélegeztetőgépen, három ember pedig elhunyt.

Házi karanténban 4568 személy tartózkodik, kivéve az öt spanyolt.

Tetszett a cikk?

Osztályozd a csillagokkal!

Átlag: / 5. Szavazatok:

Ha tetszett ez a cikk,

kövess bennünket ezeken a csatornákon:

Sajnáljuk, hogy nem tetszett a cikk!

Segíts nekünk, hogy jobb cikkeket írjunk,

Ezért mondd el a kifogásod

Az olvasás folytatása

KÖVETÉS

A BALK Hírlevele


Azonnali értesítés

Meteorológia

A szerző cikkei

Könyvek kedvezménnyel

B.A. Balkanac

Balkanac

in english

Könyvek kedvezménnyel

Tíz nap legjava