Március 20-án, pénteken kerül sor a szlovák parlament alakuló ülésére. A jelenlegi kormány ekkor nyújtja be a lemondását. Zuzana Čaputová államfő egy nappal később, szombaton nevezi...
Orbán Viktor vasárnap reggel Belgrádba utazott, ahol fogadta őt Aleksandar Vučić szerb elnök – közölte a magyar miniszterelnök sajtófőnöke. Az informális megbeszélésen a koronavírus-járvány elleni védekezés...
A TRT török nemzeti televízió arab nyelvű Twitter-oldalán arról tájékoztatta a migránsokat, hogy miként juthatnak el Franciaországba. Ehhez a fenti térképet használta. A térképhez fűzött kommentár...
A görögök és a bolgárok azt követően erősítették meg a keleti határokat, hogy a törökök közölték: nem tartják tovább vissza az országban tartózkodó menekülteket és migránsokat....
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke a Karmelita kolostorban fogadta Pásztor Istvánt, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökét, akivel a közelgő szerbiai általános választásokról is egyeztettek...
Horvátországban eddig három embernél mutatták ki a koronavírust, Zágrábban kettő, Fiumeban pedig egy személy került kórházba. Az első beteg Olaszországban járt, és onnan hazatérve megfertőzte az...
– Mirko, vigyáz golyó! – figyelmeztette a barátját Slavko. Mirko lehajolt, hogy elkerülje a golyót, majd odavetette barátjának: – Köszönöm, Slavko! Megmentetted az életemet. – Ezt...
Németország nemcsak a migránsválság legfőbb kiváltója, hanem a balkáni és a közép-európai demográfiai változásik egyik okozója is. A német profitéhség és az impotens családmodell oda vezetett,...
Az Egyesült Államok sürgeti a Koszovó által Szerbia ellen bevezetett száz százalékos büntetővám eltörlését. Cserébe Szerbiának fel kellene hagynia a Koszovó függetlensége elleni kampánnyal. Ezt üzente...
A zágrábi Nacional exkluzív értesülései szerint Zoran Milanović elnökké választását követően fordulat következhet be a horvát kormány és a MOL közötti vitában. A horvát hetilap szerint...
Nemo enim ipsam voluptatem quia voluptas sit aspernatur aut odit aut fugit, sed quia consequuntur magni dolores eos qui ratione.
Horvátországban a rendőrség a titkos szolgálatok bevonásával igyekszik kideríteni, hogy Filip Zavadlav miként jutott hozzá ahhoz a kalasnyikovhoz, amellyel január 11-én a dalmáciai Split központjában három...
Horgoson évek óta folyamatos a migránsok jelenléte, most azonban valami megváltozott. A migránsok eddig a Bácska mezőgazdasági birtokon tartózkodtak, és ritkán jártak be a városba, általában...
Szerbiában az átlagos fizetés 2025 végén 900 euró, az átlagnyugdíj pedig 430 és 440 euró között lesz – jelentette ki a szerb elnök a „Szerbia 2025”...
Csökkenteni kell a menedékkérők befogadásától elzárkózó európai uniós tagállamok közösségi támogatását – jelentette ki a luxemburgi külügyminiszter. A szocialista politikus elképzelése szerint a kísérő nélküli kiskorú...
Befejeződött a Török Áramlat gázvezeték szerbiai szakaszának, az úgynevezett „Nemzeti Főgázvezetéknek” a lefektetése. Dušan Bajatović, a Szerbiai Gázművek (Srbijagas) igazgatója a szerbiai közszolgálati (állami) televíziónak elmondta,...
Szerbiában az utóbbi időben egyre több migráns van. A befogadó központokban hivatalosan 4 542 migránst tartanak nyilván, becslések szerint azonban összesen 5 400 migráns tartózkodik az...
A Szövetség Szerbiáért ellenzéki tömörülés vezetői és körülbelül kétszáz aktivista nyolc órán át tartotta lezárva a szerbiai állami televízió, az RTS székházának bejáratát. Ez idő alatt...
A magyar miniszterelnök – aki Eszéken találkozott horvát kollégájával – azt vizionálta, hogy Baranya a világ közepe lesz. Orbán Viktor abban bízik, hogy a nemzeti kormányok...