Mint a magyar államfő elmondta, „az EU a nyugat-balkáni régió nélkül olyan, mint a leves a só nélkül, meg lehet enni, de mindenki érzi, valami hiányzik...
Sokan emlékeznek még arra, hogy Talat Xhaferi - aki lévén "civilben" katonatiszt - 2001 tavaszán dezertált a macedón hadseregből, és átállt a Macedón Köztársaság ellen harcoló...
Az amerikai védelmi minisztérium Biztonsági Együttműködési Ügynökségének közleményében az szerepel, hogy Horvátország nyolc Black Hawk helikoptert kért. A BALK olvasói számára ez a közlés nem hat...
A déli gázhálózati összeköttetés az egyetlen olyan projekt, amely alternatívát jelent a Szerbián keresztül Bosznia-Hercegovinába érkező orosz gázzal szemben. Ez a fontos energetikai-, külpolitikai és gazdasági...
A reggeli sikertelen leszállási kísérlet után, Szijjártó gépe megérkezett Szarajevóba, ahol Elmedin Konaković boszniai külügyminiszterrel találkozott. A felek a két állam külügyminisztériumainak együttműködését előmozdító akciótervet írtak...
A magyar külügyminiszter a Dodik melletti kiállás egyértelmű jeleként közölte, hogy a magyar kormány nem hogy jóvá semmilyen szankciót, amit a nyugat-balkáni térség politikai vezetőivel szemben...
Dodik a január 9-i boszniai szerb "állami ünnep" alkalmával a legmagasabb boszniai szerb érdemrenddel tüntette ki Orbán Viktort. - A magyar miniszterelnök elfogadta a boszniai Szerb...
Annak ellenére, hogy a magyar, a horvát és a szlovén külpolitika komoly lobbitevékenységet fejt ki évek óta Brüsszelben a nyugat-balkáni régió államainak uniós csatlakozása érdekében, a...
Tavaly november közepén a Bloomberg Adria röppentette fel a hírt, hogy a Lopareban kitermelt lítium végső állomása a Mercedes lesz, miután az ARCore stratégiai partnerséget kötott...
Minden harmadik nap megvernek egy nem szerbet a boszniai Szerb Köztársaságban. A tavalyi évben mintegy 120 esetben tettek feljelentést csak a boszniai szerb entitásban nemzetiségi hovatartozás...
A svéd Ericcson horvát leányvállalata, az Ericsson Nikola Tesla bejelentette, hogy egy 15 millió eurós keretszerződés aláírását követően a Telekom Kosovo és az Ericsson Nikola Tesla...
- Jó ember és jó apa volt. Olyan szeretet táplált a fia iránt, amilyet még soha nem láttam, és soha többé nem is fogok látni -...
A State Department közleménye hangsúlyozza, hogy a Javelin rakéták Koszovónak történő eladása az Egyesült Államok külpolitikai és nemzetbiztonsági célkitűzéseit támogatja, mert növeli Koszovó biztonságát és fejleszti...
Hol itt a hírérték, kedves BALK? A háttérben, kedves Olvasó! Az EU 2008-ban még 14, jelenleg már 30 különféle stratégiai fontosságú nyersanyagot tart számon, az ezekkel...
Milorad Dodik szerint évről évre növekszik a boszniai Szerb Köztársaság barátainak köre, aminek kapcsán külön kiemelte az Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel meglévő kapcsolatát
A boszniai hadsereg részéről olyan egység csatlakozott a hadgyakorlathoz, amely a nyár folyamán a légierő csapásmérő egységeinek közvetlen földi irányítására vonatkozó kiképzést kapott az amerikai féltől,...
Többnyire szerb nacionalista politikusok - köztük háborús bűnösök is - kapták meg azt az érdemérmét, amelyet most a boszniai Szerb Köztársaság elnöke a magyar miniszterelnöknek adományozott.
Az amerikaiak szerint a daytoni szerződés nem tartalmazza az elszakadás jogát, ezért az USA cselekedni fog, ha valaki megpróbálja megváltoztatni Dayton ezen alapelemét
Horvátországhoz hasonlóan Szerbiában is sikerült nem észrevenni vagy éppenséggel elbanalizálni a veszélyt, pedig az orvostársadalom már november közepén figyelmeztetett rá