Connect with us

Bosznia

Szijjártó öt nappal ezelőtti látogatása után Novák is nehézkesen landolt Szarajevóban

Mint a magyar államfő elmondta, „az EU a nyugat-balkáni régió nélkül olyan, mint a leves a só nélkül, meg lehet enni, de mindenki érzi, valami hiányzik belőle.” Ezért a régió országainak ki kell használniuk az Ukrajna, Georgia (Grúzia) és Moldávia kapcsán megkezdett bővítési folyamatot.

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Négy államfő két ország élén, ebben a tekintetben Bosznia-Hercegovina 3:1-re nyerne Magyarország ellen
Négy államfő két ország élén, ebben a tekintetben Bosznia-Hercegovina 3:1-re nyerne Magyarország ellen (Forrás: Bosnainfo)
Cikk meghallgatása

Novák Katalin köztársasági elnök és Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter kétnapos látogatásra érkezett Szarajevóba. A magyar államfő az EU integráció, míg a honvédelmi miniszter a magyar tábornok vezette EUFOR Althea misszió kapcsán biztosította támogatásáról és együttműködési készségéről a bosznia-hercegovinai felet. Szijjártó Péter négy nappal ezelőtti látogatása kapcsán számoltunk be arról, hogy a legfőbb külügyér gépe majd bő egyórán át körözött a boszniai főváros reptere felett, miután az a salamoni döntés született, hogy a delegáció egy banjalukai kitérőt követően kísérli meg a leszállást Szarajevóban. Novák Katalinnak kedden csak félórás csúszást okozott a hivatalos közleményekben szereplő köd, ami valójában a magas szintű légszennyezés miatt a reptérnek helyt adó mezőn megülő szmog.

Novák szerint a Nyugat-Balkán az EU-nak, mint só a levesnek

A boszniai média kevés információt szolgáltatott a magyarok vendégszerepléséről, tekintettel arra, hogy azt udvariassági látogatásnak minősítették a felek, ennek megfelelően a magyar köztársasági elnöknek a boszniai államelnökség három tagjával és Borjana Krištoval, a kormány szerepét betöltő Miniszterek Tanácsa elnöklő miniszterével folytatott körülbelül félórás egyeztetéseit követően sajtótájékoztatóra nem került sor.

A magyar államfő a boszniai államelnökségben és a miniszterek tanácsában is az EU integráció fontosságáról beszélt, és megerősítette, hogy a magyar fél támogatja Bosznia uniós integrációját.

A magyar köztársasági elnök konyhai ismeretekkel ötvözte az unió balkáni bővítését, mert mint elmondta, „az EU a nyugat-balkáni régió nélkül olyan, mint a leves a só nélkül, meg lehet enni, de mindenki érzi, valami hiányzik belőle.” Szerinte ezért a régió országainak ki kell használniuk az Ukrajna, Georgia (Grúzia) és Moldávia kapcsán megkezdett bővítési folyamatot.

Željka Cvijanović a boszniai államelnökség szerb tagja, aki a korábbi években rendre részt vett a budapesti éves demográfiai fórumon, az Insta felületén köszönte meg a magyar köztársasági elnöknek, hogy hazájába látogatott, és mint írta a magyar fél olyan partner, „amelyik nem önt olajat a tűzre, hanem az együttműködés és a partnerség hangján beszél.”

Novák szelfizik

– Öröm volt részt venni a “Túl a politikán” elnevezésű kerekasztal-beszélgetésen, amelyet Novák Katalin magyar köztársasági elnök szervezett a Jahorina-hegységben – írta Željka Cvijanović szerb elnökségi tag az Instagramon a női szekció számára szervezett ülést követően (Forrás: Instagram, Željka Cvijanović)

A katonai szerepvállalás a fókuszban

A látogatás udvariassági jellegén túl a Magyar Honvédség bosznia-hercegovinai szerepvállalása áll a fókuszban. Tudni illik, január 1-étől hivatalosan Sticz László vezérőrnagy látja el a boszniai EUFOR Althea békefenntartó misszió vezetésével járó feladatokat.

A magyar tábornok már egy hónapja munkába állt, az ünnepélyes keretek közti parancsnoki átadás-átvételre azonban csak szerdán kerül sor a Szarajevó melletti butmiri EUFOR-bázison.

A magyar katonai jelenlét növelése és a parancsoki poszt formális átvétele mellett Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter találkozott Zukan Helez boszniai védelmi miniszterrel. A két katonapolitikai vezető egyeztetése sem volt sajtónyilvános, azonban mindketten röviden nyilatkoztak a tárgyalás után.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter elmondta, hogy a nyugat-balkáni térség stabilitása elsődleges magyar érdek. Így Magyarország folyamatosan szerepet vállal annak megőrzésében. A magyar fél kész a kétoldalú katonai együttműködés elmélyítésére, a két védelmi tárca ennek érdekében folyamatosan együttműködik.

Szalay-Bobrovnitczky kiállt Sticz mellett

Zukan Helez boszniai védelmi miniszter számára a legfontosabbnak az bizonyult, hogy a magyar fél részéről Szalay-Bobrovniczky is megerősítette, hogy a magyar fél támogatja Bosznia NATO- és EU-integrációját. Szót ejtettek az ukrajnai háborúról és a közel-keleti konfliktus eszkalációs veszélyéről is.

Helez kiemelte, hogy a magyar honvédelmi miniszter Sticz vezérőrnagyot professzionális katonának minősítette, aki a katonai szabályzatok betartásával látja el a feladatát.

A magyar védelmi tárca vezetője vélhetően ezzel a gesztussal akarta biztosítani a boszniai felet arról, hogy a magyar szerepvállalással szemben korábban megfogalmazódott aggodalmak alaptalanok.

A bilaterális együttműködés fokozása érdekében is határoztak meg területeket. Helez ezek közül az oktatási támogatást emelte ki, ami alapján a magyar haderő támogatást nyújt a boszniai katonák képzéséhez.

Meteorológia



QR Code

A cikk küldése GMail segítségével


Ehhez kattints ide

Facebook

B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Románia

Szlovákia

7 X 7

×

Kövess minket a Facebookon!