Vlagyimir Putyin orosz államfő a Kremlben fogadta Milorad Dodikot a boszniai Szerb Köztársaság elnökét. A két vezető közti egyeztetés számos témát érintett, azonban ezekről csak Dodik...
A montenegrói kormány csütörtökön megerősítette, hogy 50 millió eurós magyar hitelt vett fel a CKB banktól, három nappal azután, hogy egy másik magyar bank, az EXIM,...
Miközben a világ Portugália és Marokkó, majd Franciaország és Anglia csatáját nézte, Szerbia és Koszovó a maga csatájával volt elfoglalva, ami abból a két „párhuzamos valóságból”...
A növekvő migrációs nyomás az Európai Unió és a Nyugat- Balkán előtt álló közös kihívás, és a két térség közös felelőssége, hogy megfelelően kezeljék – állapították...
Szijjártó Péter Brüsszel hibáztatja azért, mert csigalassúsággal halad a balkáni bővítés. A külgazdasági és külügyminiszter szerint egyértelműen az Európai Unió kudarca, hogy csigalassúsággal zajlik a nyugat-balkáni...
Márkusz László Koszovó története című könyve nemrég jelent meg a könyvesboltokban. A korábbi pristinai nagykövet az elmúlt két évet a Külügyi és Külgazdasági Intézetben töltötte kutatással...
Szkopjéban az iszlám áldozati ünnep, a kurban bajram miatt ma nem lesznek kormányellenes megmozdulások, de holnap ismét beindulnak a tiltakozások a franciák által felkínált javaslattal szemben,...
A LesEchos francia gazdaság hírportál & napilap értékelése szerint még mindig akadályok tornyosulnak a balkáni bővítés útjában. A mostani uniós csúcstalálkozó lenne hivatott arra, hogy újraindítsa...
Ukrajna és Moldova akár már ezen a héten tagjelölti státuszt kaphat az Európai Uniótól, Grúziának és Bosznia- Hercegovinának viszont a jelek szerint még várnia kell, nem...
Szijártó Péter szerint, ha a nyugat-balkáni bővítés tekintetében az Európai Unió nem tud változtatni nagyképű hozzáállásán, akkor hasonló kudarc éri, mint amikor elvesztette az Egyesült Királyságot....
A boszniai médiában komoly visszhangot keltettek Orbán Viktor miniszterelnök kijelentései, amelyeket a 2021. december 21-i kormányinfón tett a nyugat-balkáni bővítésről. Bosnyák oldalon a magyar miniszterelnök szavai...
Az Európai Uniónak mielőbb ki kellene fizetnie minden beígért támogatást Törökországnak az ott tartózkodó bevándorlók ellátásához, mivel Ankarának kiemelt szerepe van a kontinens védelmében. Ezt Szijjártó...
Az Európai Parlament a karácsonyi zárás előtt megdorgálta a szlovén kormányt az újságírók és a kabinetet bírálók elleni „támadások és rágalomkampányok” miatt. A képviselők támogatták azt...