Ma tartják a koszovói tárgyalások újabb fordulóját, hosszú idő óta most ülnek először asztalhoz a belgrádi és a pristinai vezetés képviselői. A több mint két...
A bulgáriai török párt, a Mozgalom a Jogokért és Szabadságért (bolgárul: Dvizsenieza Pravai Szvobodi, DPS) vezetése június 5-én Törökországba látogatott, ahol Recep Tayyip Erdoğan államfő...
A Szerbiában élő albánoknak két anyaországuk van, az első számú Albánia mellett ott van Koszovó is. Preševo jelenleg Szerbiához tartozik, de a város, illetve a...
Rakjuk össze a mozaikot, és nézzük meg, hogy mi folyik a Balkánon! Koszovó a játszmának csak egy része, ennél sokkal nagyobb a tét. A BALK...
A szerb elnök szerint egyre nagyobb nyomás nehezedik Szerbiára, már a spanyolok és a görögök is szorosabbra fűzik kapcsolataikat Koszovóval. Aleksandar Vučić azonban reméli, hogy...
A közösségi média sok mindent kihoz az emberekből, és itt nem a trollkodókra vagy a szimpla anyázókra gondolunk. Siniša Mali szerb pénzügyminiszter feltett az Instagramra...
A napokban írtunk arról, hogy Albánián és Montenegrón keresztül érkezik a latin-amerikai kábítószer jó része a Balkánra, és onnan folytatja útját tovább Nyugat- Európa és/vagy...
Az Egyesült Államok vezetésével 26 nemzet több mint harmincezer katonája tart „Defender Europe 21” elnevezéssel soha nem látott méretű hadgyakorlatot Albániában. Ez a legnagyobb külföldi...
Oroszország szerint az USA piszkálja fel az EU „fiatal” tagjait a Moszkva elleni fellépésre. Bár a vádban alighanem van igazság – Washingtonnak politikai és gazdasági...
Koszovónak egyelőre még nincs reguláris hadserege, de mindenképpen szeretne szert tenni rá. Hadsereg ugyan még nincs, van viszont védelmi miniszter, aki Zágrábban tárgyalt, és kijelentette,...
Álmaink autója a fehér Roadstear, amely erősen lökne az egonkon, miután Elon Musk fényesre suvickolta a Tesla nevet. A Tesla gyakran szóba kerül a Balkánon...
A balkáni és az albán maffia az egyik legveszélyesebb maffiává vált, amely átvette a kábítószer-kereskedelem irányítását a világ jelentős részén. A szervezett bűnözéssel foglalkozó globális jelentések...
Brüsszel hallgat a szlovén miniszterelnöknek tulajdonított non-paperrel kapcsolatban. Elemzők szerint „érezhetően” hiányzik a határozottabb uniós álláspont, ami nemcsak az Európai Unió lassan megszokott tehetetlenségére utal, hanem...
Ugyan 48 óra alatt összeomlott a vezető európai labdarúgó csapatok által tervezett Európai Szuperliga terve, a kudarcot vallott akció ismét rávilágított arra, milyen fontos szerepet játszik...
Amikor 2017-ben az Egyesült Királyságban letartóztatták, majd kiszolgáltatták Horvátországnak Ivica Todorićot az Agrokor élelmiszeripari-kereskedelmi konszern tulajdonosát, a csacska külföldi újságírók lezártnak nyilvánították az ügyet. Megtárgyalják, elítélik,...
A 24.HU portálon pontosan folyó év február 18-án este tíz órakor jelent meg a cikk, amely arról tudósít, hogy hétpercnyi pokol után szerencsésen leszállt a Marsra...
A korrupció tekintetében mélyponton van az egész Nyugat- Balkán – állapították meg a Transparency International (TI) elemzői. A jelentés szerint a térség országaiban a koronavírus-járvány újra...
Koszovói drogbárót kaptak el Szerbiában, bár ez az állítás ebben a formában nem teljesen igaz, de erről egy kicsit alább. A lényeg az, hogy a boszniai...
Balkáni állam Románia? Erre a kérdésre nehéz, sőt, lehetetlen néhány bekezdésben kimerítő választ adni. A román politikai elit viszonyulása a Balkánhoz, mint politikai-gazdasági egységhez ugyanolyan ellentmondásos...