A Koszovóval foglalkozó szerb kormányhivatal vezetője csütörtökön este 11 órakor, vagyis nem sokkal éjfél előtt, sürgős sajtóértekezletet tartott Belgrádban, amelyen felengedett egy igencsak veszélyes lufit. Petar...
A Promocija plus ügynökség által készült közvéleménykutatásból kiderül, hogy a horvát állampolgárok kevesebb, mint harminc százaléka támogatja az ukrán katonák kiképzését Horvátországban. Az RTL televízió számára...
Kollektív őrület lett úrrá Szerbián. Aleksandar Vučić nem utazik el a tiranai EU-csúcsra, amelyet a december 6-án tartanak. Az információt maga a szerb elnök is megerősítette,...
Nos, amikor a drága jó Plenković miniszterelnök nyugodt őszt és telet ígért az ország lakosságának, ezt egyesek mézes-mázos maszlagnak tudták be. Aztán kiderült, hogy tényleg így...
Milorad Dodik november 22-re hívta össze az általa vezetett Független Szociáldemokraták Szövetségével (Savez Nezavisnih Socijaldemokrata, SNSD) koalíció kötésre hajlandóságot mutató pártok vezetőit a koalíciós tárgyalások lefolytatására....
Semmilyen megállapodás nem született a szerbek és a koszovói albánok megbízott tárgyalói szintű megbeszélésén, sem a rendszámtáblák ügyében, sem a szerbek visszatéréséről a koszovói intézményrendszerbe. A...
A koszovói szerbek visszamentek a parlamentbe, bár nem ugyanazok, akik kivonultak, hanem azok, akik a helyükbe léptek. A belgrádi kormányhoz hű Szerb Lista nevet viselő bábpárt...
Vasárnap délután robbantás rázta meg Isztambul forgalmas „Váci utcáját”, az Istiklalcaddesit. A halottak és sebesültek számáról szóló különböző híradások között végül a belügyminiszter bejelentése vágott rendet:...
A koszovói albán vezetés és a belgrádi kormány közötti üzengetésnek van egy harmadik szereplője, amely/aki a koszovói szerb területeken graffitikkel közli az álláspontját. Az „ismeretlen erő”...
Angela Merkel távozott a kancellár posztról, és sokáig úgy tűnt, hogy vele együtt a Berlini Folyamat is nyugdíjba vonult, ami az első lépcső a történelmi süllyesztő...
Több mint fél éves tili-toli után megalakult az új szerb kormány, amely 157 igen szavazatot kapott a 250 tagú parlamentben, 68 képviselő nemmel szavazott, senki sem...
A haza és Dodik hívó szavára hallgatva a boszniai szerb vezető köré csoportosuló pártszövetség nacionalista hangvételű tüntetést tartott Banja Lukában, amelyen körülbelül az derült ki, hogy...
2022. október 22-én a több civil szervezet tüntetést hirdetett Christian Schmidt, a nemzetközi közösség főképviselőjének hivatala elé. A demonstráción körülbelül ezer tüntető vett részt. A legfontosabb...
Az Európai Bizottság elfogadta az ajánlást Bosznia- Hercegovina uniós tagjelölti státuszának feltételek melletti megadásáról. A végső szót decemberben az Állam és Kormányfők Tanácsa, azaz az Európai...
Az a Bojko Boriszov egykori miniszterelnök nyerte meg a vasárnapi parlamenti választást Bulgáriában, akivel a törvényhozásba bejutott pártok jó része nem hajlandó koalícióra lépni. Bár olyat...
Domagoj Knežević, a Horvát Történeti Intézet kutatója és a horvát külügyminiszter tanácsadója a Večernji listnek adott interjújában kommentálta a bosznia-hercegovinai parlamenti választásokat, illetve Christian Schmidtnek, a...
A bosznia-hercegovinai választás végül a vártnál alacsonyabb részvétel mellett zajlott le, viszont jócskán összebonyolította a helyzetet. A választók 50%-a élt a szavazati jogával az urnazárásig, ami...
Horvátország elítéli Ukrajna egyes régióinak orosz annexióját, ráadásul az oroszbarát Szerbia sem ismeri el az ukrajnai régiók Oroszországhoz történő csatlakozásról szóló népszavazásának eredményeit. Ez azzal hozható...
A montenegrói pártok hiába egyeztek meg az új kormányfő személyéről, az államfő elutasította, hogy megbízást adjon Milorad Lekićnek, a Demos, vagyis a Demokratikus Szövetség elnökének. Milo...