Vukovár és Srebrenica megismétlődését vetítette előre egy újabb népírtásra buzdító dal éneklésével egy szerb rendőr, aki fia születését ünnepelte a boszniai és a montenegrói határ közelében...
Az utóbbi időben erőteljes lendületet vett a közelmúlt megfilmesítése Horvátországban, ahol legutóbb az Ante Gotovina tábornokról készült produkció teljesített alul. Ez fenyegetheti azt az elképzelést is,...
Szerb nacionalistának vallotta magát a belgrádi kormány vezetője egy rezsimhű hírportál YouTube csatornájának adott interjújában. Ana Brnabić erről Vladimir Đukanovićnak nyilatkozott, aki amellett, hogy a Szerb...
Boris Tadić, aki 2004 és 2012 között volt Szerbia elnöke, nem zárta ki, hogy ismét harcba szállna az elnöki posztért a jelenlegi államfő Aleksandar Vučić ellen....
Nem sokat kellett idén várni arra, hogy megérkezzenek az első menekültek/migránsok Európába. Bizonyára ma nem ez az egyetlen eset, csak ez kapott nyilvánosságot. Az alábbi rövid...
A 2021-es esztendő utolsó napján újabb földrengés volt Horvátországban. Ismét ott mozdult meg a föld, ahol 2020 decemberében két erős földrengés is volt. A horvát miniszterelnök...
A Kreml sajtószolgálatának közleménye szerint az orosz államfő több szláv vezetőnek is boldog új évet kívánt. A TASS orosz hírügynökség azt jelentette, hogy ebben a megtiszteltetésben...
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egy rangos szerb elismerés után újabb kitüntetést kapott, ezúttal orosz barátjától, Szergej Lavrovtól. Ezzel maga a külügyminiszter dicsekedett el Facebook-oldalán. Orosz...
Az elmúlt 2021-es esztendő példátlan politikai polarizációt eredményezett Szlovéniában, és ez tovább folytatódhat, 2022-ben ugyanis három választást tartanak az országban, ami ott is a politikusok „izmozását”...
Szikrákat szórt dühében a szerb elnök, miután a titkosszolgálattól tudta meg, hogy reggel tűz volt az obrenovaci Nikola Tesla hőerőmű egyik blokkjában (TENT B). Emiatt felelősségre...
A szerbek ezen a télen nem fognak fázni, a gázszállítások terén ugyanis „megfelelő kooperáció” alakult ki Oroszország és Szerbia között. Erről is beszélt egymással telefonon a...
Belgrádi médiajelentések szerint megérkeztek az orosz Kornet- E tankelhárító rakéták Szerbiába. A belgrádi Politika napilap/hírportál azt írja, hogy ez az egyik legmodernebb páncéltörő fegyverrendszer, amely komoly...
A koszovói kormány rendkívüli intézkedéseket vezetett be az energiaválság kezelésére, és jóváhagyta a napi áramszüneteket a következő hatvan napra. A hét elején a KEDS, a koszovói...
A bosznia-hercegovinai külügyminiszter az Európai Unióhoz intézett levelében azt hiányolta, hogy a szarajevói vezetést nem értesítették a hazáját érintő uniós politikában beállt változásról – írja a...
Erotikus tartalom, potencianövelő szerek, gyors kölcsön az interneten – ilyen és hasonló tartalmak jelentek meg Kolinda Grabar- Kitarović volt honlapján, amelyen a látogatók azzal kapcsolatban is...
Az Európai Uniónak mielőbb ki kellene fizetnie minden beígért támogatást Törökországnak az ott tartózkodó bevándorlók ellátásához, mivel Ankarának kiemelt szerepe van a kontinens védelmében. Ezt Szijjártó...
Szerb médiajelentések szerint a Belgrádi Egyetem szenátusa megsemmisítette azt a határozatot, amellyel doktori címet adományoztak Siniša Mali pénzügyminiszternek. Mali a szerb államfő, Aleksandar Vučić barátja és...
Az utolsó idei kormányinfón szokatlan módon – mintegy karácsonyi ajándékként – maga Orbán Viktor miniszterelnök válaszolt az újságírók kérdéseire három és fél órán keresztül. Főleg belpolitikai...
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Szkopjéban járt, hogy tájékoztassa az ottani vezetőket az uniós külügyi tanács múlt heti ülésének eredményeiről. A magyar külgazdasági és külügyminiszter Szkopjéban...