Connect with us

A Háború

A PARANOIA CSÚCSA: Oroszország közzétette az ellenséges országok listáját

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

vegzes orosz
play iconIde kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)
Olvasási idő: 1 perc

Oroszország elkészítette és közzétette azoknak országoknak listáját, amelyekre ellenségesen tekint. A névsorban több balkáni ország neve is szerepel, amely nem tagja az Európai Uniónak. Az EU-t egységesen az ellenséges országok közé sorolta.

Az orosz kormány honlapján közzétett listára a Balkánról az uniós tagországok mellett felkerült Albánia, Montenegró és Észak- Macedónia neve, nincs viszont rajta Koszovó, amely igen erősen rázta az öklét Moszkva felé. A listáról történt lemaradás Koszovó esetében azzal magyarázható, hogy Oroszország nem ismeri el Koszovó függetlenségét.

A lista összeállítására az orosz elnök adott utasítást. Vlagyimir szombaton írta alá a rendeletet, amely szerint az orosz kormánynak két napon belül össze kell állítania azon országok névsorát, amelyek „ellenséges akciókat” folytatnak Oroszországgal szemben.

Oroszország ellenségi közé sorolt olyan „világhatalmakat” is, mint Andorra, Liechtenstein, Monaco, Gibraltár és San Marino. (Pedig ezek az országok fociban is legfeljebb Magyarországra jelentenek veszélyt, és nem Oroszországra katonai értelemben.)

Az ellenségek közé tartoznak az Európai Unió tagállamai is, megkülönböztetés nélkül, tehát nem tettek senkivel sem kivételt: így nincsenek kevésbé vagy jobban ellenséges országok. Az ellenség az ellenség. Kérdés csak az, hogy van-e esetleg „lerohanási sorrend”?

A teljes lista a következő: Ausztrália, Albánia, Andorra, Egyesült Királyság, köztük Jersey, Anguilla, Brit Virgin-szigetek, Gibraltár, az Európai Unió tagállamai, Izland, Kanada, Liechtenstein, Mikronézia, Monaco, Új- Zéland, Norvégia, Koreai Köztársaság, San Marino, Észak- Macedónia, Szingapúr, USA, Tajvan (Kína), Ukrajna, Montenegró, Svájc és Japán.

A listán azok az országok szerepelnek, amelyek szankciókat vezettek be Oroszország ellen az ukrajnai háború miatt.

Az orosz kormány megjegyezte, hogy a rendelet értelmében az orosz állampolgárok és cégek, maga az állam, annak régiói és önkormányzatai, amelyeknek devizakötelezettségeik vannak a barátságtalan országok listáján szereplő külföldi hitelezőkkel szemben, rubelben fizethetnek majd nekik. Az új ideiglenes eljárás a havi 10 millió rubelt (vagy hasonló összeget devizában) meghaladó kifizetésekre vonatkozik.

Az első „ellenséges listát” Moszkva 2021 májusában állította össze, akkor csak az Egyesült Államok és Csehország szerepelt rajta, azóta azonban jó néhány ország „felküzdötte” magát rá.

Bulgária

CSATATÉR: Ukrajna ismét fegyvert kért, Bulgária azonban visszautasította a kérést

Avatar photo

Közzététel:

a megjelenés dátuma

Írta

elobujt a bokorbol
play iconIde kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)
Olvasási idő: 1 perc

Ukrajna ismét fegyvereket kért Bulgáriától, de a kérelmet a bolgárok elutasították. Ezt Dimitar Sztojanov ideiglenes védelmi miniszter jelentette be szeptember 29-én a bolgár kormány biztonsági tanácsának ülésén.

A bolgár állami televízió (BNT) jelentése szerint Ukrajna szófiai nagykövete, Vitalij Moszkalenko nehézfegyvereket kért Bulgáriától, nem pedig kézifegyvereket vagy lőszert.

Sztojanov azt nem volt hajlandó elárulni, hogy milyen nehézfegyverekre gondolt.

Az ideiglenes bolgár miniszter azzal utasította el az ukrán kérését, hogy a bolgár parlament megszavazta ugyan a katonai-technikai segítségnyújtást Ukrajna számára, de az nem vonatkozik arra, hogy Bulgária fegyvereket küldjön az oroszok által megtámadott Ukrajnának.

– Amíg én vagyok a miniszter, addig nem biztosítunk fegyvert nekik

– jelentette ki Sztojanov. Véleménye szerint Bulgáriát egyelőre nem fenyegeti közvetlenül a veszély, hogy belekeveredik a katonai konfliktusba, de hozzátette, hogy léteznek nemzetbiztonsági kockázatok.

A miniszter az oroszországi mozgósításról is beszélt, és megjegyezte, hogy az orosz hatóságok az orosz-bolgár útlevéllel rendelkező kettős állampolgárokat is besorozhatják.

Bulgária a napokban szólította fel állampolgáriát Oroszország elhagyására.

Sztojanov úgy nyilatkozott, hogy 300 ezer ember mozgósításával sem várható fordulat az ukrajnai háborúban, az oroszok csak akkor tudnak áttörést elérni, ha 1-1,5 millió embert vezényelnek a frontra.

Az olvasás folytatása



Meteorológia

KÖVETÉS

Napi hírlevél


Utazás

A szerző cikkei

B.A. Balkanac

Balkanac

in english

Líra-könyvek

Letöltések


Google-hirdetés

Tíz nap legjava