Connect with us

A Háború

LVIVBŐL SZÁRMAZNAK: Érkeznek az ukrajnai menekültek Eszékre is (videó)

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

Kisgyermekes anyák érkeztek Ukrajnából Eszékre, a helyiek szállást kínálnak nekik. Csütörtökön délután 15 ukrán érte el Eszéket, az esti órákban újabb menekülteket vártak. Az éjszaka az Ukrajna nyugati határaihoz közeli Lvivben – ahonnan az Eszékre érkezett menekültek származnak – megszólaltak a szirénák, mint az a mellékelt videóban is látható, illetve hallható.

A kisgyermekes anyák egy ukrán rendszámú autóbusszal érkeztek Eszékre, Lvivből és Nyugat- Ukrajna más részeiből származnak.


Mato Lukić alpolgármester, az Eszék- Baranyai Polgári Védelmi Főkapitányság vezetője a Hina horvát hírügynökségnek elmondta, hogy a regisztrációt követően a menekülteket az eszéki Olimpija panzióban helyezték el.

Lukić azt is közölte, hogy az este folyamán újabb ukrán családokat várnak a Déli Sportcsarnokban található eszéki befogadóállomásra, akiket a regisztráció után tartós szálláshelyekre és panziókba küldenek.

– Nagyon sok előkészített panziónk van a menekültek elhelyezésére, és a helyiek közül is sokan felajánlották, hogy magánszállásokon fogadják őket

– mutatott rá Lukić, aki egyelőre arra vonatkozóan nem rendelkezett megbízható információkkal, hogy hány menekült költözik Eszékre és Eszék- Baranya megyébe, hozzátette azonban, hogy miután a befogadóállomás 24 órás üzemmódban működik, így bármikor segíthetnek az oda érkezőknek.

Az eszéki alpolgármester közölte azt is, hogy a megye a következő napokban pszichológiai és szociális segítséget is nyújt az Eszéken és a megyében tartózkodó menekültek számára, segítik a gyerekek iskolai beilleszkedését, valamint kulturális és sportrendezvényeket is biztosítanak számukra.

Martina Hećimović, a Vöröskereszt helyi igazgatója megerősítette, hogy a szervezett szállásra való bekerülés előtt a menekülteket koronavírus-tesztnek vetik alá, és a keresőszolgálat adatbázisába is felveszik őket.

A magánszállásokon tartózkodó menekülteket is szeretnék regisztrálni, hogy egészségügyi ellátásban részesülhessenek, és minden segítséget megkaphassanak.

A legfrissebb hírek szerint az ENSZ arra számít, hogy Ukrajna orosz inváziója tízmillió ember elvándorlását idézi elő. Stephane Dujarric ENSZ-szóvivő szerint ebből körülbelül négymillió ember a szomszédos országokban találhat menedéket.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország5 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság6 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia1 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró2 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Éjszakai vonatozás: befejeződött a Budapest-Belgrád vasútvonal csúcsmenetrendi terhelést szimuláló tesztelése - számolt be róla a Facebookon Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter, amire a belgrádi Vreme is reagált
Magyarország7 nap telt el azóta

Miért félnek a magyarok utasokat felengedni a Sólyomra?
A Sólyom repülne, de egyelőre utasok nélkül: Magyarország teszteli a Belgrád–Budapest gyorsvasutat

A Rybart, vagyis Mihail Zvincsukot és társait egy tivati szállodánál kapták lencsevégre (Forrás: Vijesti)
Montenegró3 nap telt el azóta

A Rybar fennakadt a montenegrói hálón
A montenegrói titkosszolgálat öt oroszt kapcsolt le, miközben Moszkva már fogolycserét emleget

A belgrádi kormányzat megpróbál a választási bizottságon keresztül is csalni a szerbiai választásokon, mert azt sejti, hogy a külföldre szakad szerbek többsége minden bizonnyal nem a haladók híve (A kép forrása: RIK)
Szerbia4 nap telt el azóta

Éjszaka szavaztatják a szerb diaszpóra egy részét
Több mint százezer emberre 93 szavazóhely jut a világban - A szerb kormányzat mindent megtesz, hogy elvegye az emberek kedvét a szavazástól

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap