Szerbia
Zavargások előidézésére képződtek a moldávok egy szerbiai etno faluban
Terroristagyanús kiképzőtábort számoltak fel a szerb hatóságok Loznica térségében, ahol moldovai és román állampolgárok vettek részt fegyveres felkészítésben. A cél állítólag a moldovai választások megzavarása volt az oroszbarát erők támogatására. A leleplező művelet nemzetközi együttműködésben zajlott, moldovai és meg nem nevezett nyugati titkosszolgálatok részvételével
A szerb hatóságok a moldovai és meg nem nevezett nyugati titkosszolgálatokkal együttműködve terroristagyanús kiképzőtábort számoltak fel Szerbiában, ahol zavargásokat készítettek elő a moldovai oroszbarát erők támogatására. A belgrádi Blic nyomtatott kiadásában azt írja, hogy harci-taktikai kiképzés zajlott 150–170 moldovai és román állampolgár bevonásával július 16-a és szeptember 12-e között, vagyis közel két hónapon át.
A BIA és a rendőrség közös akciója
A szerbiai polgári titkosszolgálat, a BIA (Bezbednosno-informativna agencija) a rendőrség közreműködésével terrorelhárító műveletet hajtott végre, és ezzel egy esetleges nemzetközi botrányt előzött meg – számol be a kiképzésről a belgrádi Blic, amely több eddig ismeretlen részletet is feltár az esettel kapcsolatban, például azt, hogy a kiképzés egy Loznica közelében lévő etno faluban zajlott, egy „kocsmának álcázott” létesítményben.
A szerb és a moldovai hatóságok azt állítják, hogy a résztvevőket arra képezték ki, hogy zavargásokat idézzenek elő a moldovai választásokkal kapcsolatban.
Az elfogott személyek modern technológiával voltak felszerelve, például drónokkal, műholdas telefonokkal, és a hatóságok gyanúja szerint céljuk zavargások kirobbantása volt a parlamenti választások előtt, az oroszbarát politikai erők támogatására.
A moldovai nyomozás szerint a kiképzést végző csoport több országban is aktív, és Szerbia csak egyike volt azoknak a helyszíneknek, ahol hasonló műveleteket hajtottak végre.
A szerb biztonsági szakértők, köztük Milan Milović nyugalmazott ezredes úgy nyilatkoztak, hogy a csoportot külföldi instruktorok képezték ki, akik zavargások szítására és fegyveres fellépésre készítették fel a résztvevőket. Milović szerint a kiképzést kapó személyek célja a Moldovában tartott parlamenti választások befolyásolása, az eredmények megváltoztatása és ezzel együtt az ország destabilizálása volt.
A moldovai nyomozásban nyugati titkosszolgálatok is részt vettek, és a szerbiai akció koordinált volt, amelyet Szerbia partnereivel együttműködésben hajtott végre. A cél az volt, hogy megakadályozzák a választásokba való beavatkozást, amely Oroszország pozícióinak erősítését akarta elérni a régióban.
A moldovai ügyészség is megszólalt az ügyben, és közölte, hogy 76 személy ellen folyik eljárás, akiket oroszbarát körökkel való együttműködéssel gyanúsítanak. Szerbiában két szervezőt tartóztattak le.

Az etnofalunak van egy Robert De Niro negyede. Lehet, hogy az oroszok ebben a negyedben készítették fel a moldovai választásokat destabilizálni készülő csoport tagjait? (Forrás: Booking)
Az M.G. és M.P. kezdőbetűvel jelölt személyek – akiket a szerbiai hatóságok már az akció során letartóztattak – külföldi állampolgárok, de több éve élnek Szerbiában, és a nyomozás szerint kapcsolatban állnak különféle nemzetközi szervezetekkel, amelyek célja a választási folyamatok felforgatása Moldovában és más országokban.
Korábban már megírtuk, hogy a BIRN oknyomozó portál értesülései szerint az instruktorok havonta elhagyták Szerbiát Montenegrón keresztül, majd újra visszatértek Loznicába.
Oroszország szerepe
A letartóztatott személyek modern technológiával rendelkeztek – köztük drónokkal, műholdas kommunikációs eszközökkel és olyan felszereléssel, amely egyértelműen parancsnoki szintű logisztikai előkészítésre utal.
Az akcióval kapcsolatban több nemzetközi biztonságpolitikai elemző is megszólalt, akik szerint Oroszország hibrid hadviselési stratégiája újabb példája annak, hogy Moszkva nemcsak katonai, hanem politikai és információs eszközökkel is igyekszik befolyást gyakorolni más országok belügyeire.
A jelentések szerint az oroszok hasonló műveleteket szerveztek Franciaországban, Németországban és Lettországban is, de a legnagyobb csoport Moldovára összpontosított. A kiképzett személyek közül többen oroszbarát pártokkal állnak kapcsolatban, és korábban is részt vettek kormányellenes megmozdulásokban.
Az eset rávilágít arra, hogy a hibrid hadviselés nemcsak elméleti fenyegetés, hanem a gyakorlatban is alkalmazott destabilizációs módszer, amelyet külföldi érdekcsoportok használnak belpolitikai nyomásgyakorlásra. A moldovai hatóságok szerint a most lekapcsolt csoport célja az volt, hogy akadályozza Moldova európai integrációját, és elősegítse az orosz geopolitikai érdekek érvényesülését a régióban.
A két elfogott szervezőt Szerbiában őrizetbe vették, és a belgrádi hatóságok együttműködnek a moldovai ügyészséggel a további résztvevők azonosításában és esetleges kiadatásában. Szerb szakértők szerint, ha nem lépnek időben, az események Moldovában akár súlyos következményekkel is járhattak volna.
– Képzeljük el, mi történt volna, ha ezek az emberek tényleg zavargásokat idéznek elő Moldovában, miközben a kiképzésük Szerbia területén zajlott – mondta Milan Milović, a szerb hadsereg nyugalmazott ezredese.
Nyitva tartjuk a szemünket, legalább az egyiket
A BALK.hu továbbra is figyelemmel kíséri a fejleményeket a térség biztonsági és geopolitikai folyamataival kapcsolatban.
