Szerbia
E-MAILES HADVISELÉS: Már a szervezett bűnözés elleni ügyészség is vizsgálódik a fenyegetések miatt
Szerbiában szinte mindennapossá váltak a bombariadók. Kezdetben az Air Serbia légitársaság kapott e-mailes fenyegetéseket, majd iskolák, üzletközpontok és közintézmények kerültek fel a listára. Mindez összefüggésbe hozható az ukrajnai háborúval, illetve Szerbia azzal kapcsolatos magatartásával, de az is lehet, hogy valaki csak szórakozik.
Speciális háború
A pohár ma reggel telt be, amikor legalább száz belgrádi iskolát kellett kiüríteni a fenyegetések miatt, de bombariadó volt a niši Nagy Konstantin repülőtéren és a belgrádi monumentális Beograđanka irodaházban is.
A bejelentő(k) kilétét egyelőre nem sikerült feltárni, pedig a rendőrségen kívül foglalkozott az üggyel a titkosszolgálat is, most pedig beszállt a vizsgálódásba a szervezett bűnözés elleni ügyészség is.
Miután az első fenyegető levelek az ukrajnai háború kitörését követően érkeztek a címzettekhez, szinte biztosra vehető, hogy az elkövetők e-mailek segítségével akarják megtorolni, hogy Szerbia nem elkötelezett híve az Ukrajna melletti világpolitikának.
A belgrádi Blic hírportál szerint a szerb hatóságok nincsenek irigylésre méltó helyzetben, amikor az e-maileket küldő személy(ek) beazonosításáról van szó, ráadásul több szempontból sem könnyű a dolguk.
– Ami az e-maileket illeti, a szolgáltató nem Szerbiából származik. Ezért az elkövető beazonosítására vonatkozó kérést el kell küldeni a Google-nak vagy a svájciaknak
– mondta a Blicnek egy meg nem nevezett informátor, akiről csak annyit tudni, hogy közel áll a nyomozáshoz.
Mindebből arra lehet következtetni, hogy a fenyegető levelek küldői a Gmail, Svájc esetében pedig feltehetően a szupertitkosnak tartott ProtonMail szolgáltatást használják.
A forrás szerint a szerb belügyminisztérium minden ilyen esetben megkeresi a szolgáltatót, nemritkán fordul elő azonban, hogy válaszra sem méltatják.
– A szolgáltatókon múlik, hogy válaszolnak-e. Gyakran előfordul, hogy nem válaszolnak, ha naponta érkezik megkeresés. Joguk van megvédeni a felhasználóik személyazonosságát
– tette hozzá a Blic informátora, aki szerint az e-mailek küldői általában nem álnevek mögé bújnak, hanem karakterek, betűk és számok kombinációját használják, így ebből sem lehet túl sok információhoz jutni a levelező támadó(k) személyét, esetleg nemzetiségét illetően.
A levelek szerbül íródtak, és a cirill ábécé betűit használták a feladók, amikor tudatták “kiszemelt áldozataikkal”, hogy “hatalmas mennyiségű robbanószer van elhelyezve az iskola területén.
Szerbia
A szerb külügyminiszter is azt akarja, hogy KFOR-erők menjenek Koszovó északi részébe
Ivica Dačić szerb külügyminiszter azt mondta, nem tudja, hogy a koszovói rendőrminiszter által közzétett alábbi videón a Szerb Lista alelnöke, Milan Radoičić látható-e, azt viszont “nyilvánvalónak tartja”, hogy a videó nem az észak-koszovói támadás napján készült. Közben Xhelal Sveçla koszovói belügyminiszter újabb bejelentést tett, amely szerint a Banjskában elesett “lázadók” között volt Aleksandar Vulin egykori testőre is. Vulin korábban szociális-, védelmi-, majd pedig belügyminiszter volt, jelenleg a szerbiai Biztonsági Tájékoztatási Ügynökség (BIA) igazgatója, mindezt megelőzően pedig a szerb kormány Koszovóval foglalkozó irodáját vezette.
A külügyminiszter szerint kész átverés
A szerb külügyminiszter úgy nyilatkozott a szerbiai állami televízió egyik műsorában, hogy nem rendelkezik információkkal azzal kapcsolatban hogy valóban Radoičić szerepel-e a koszovói belügyminiszter által közzétett inkriminált videón, vagy sem, azt viszont kijelentette, hogy a videó nyilvánvalóan nem a támadás napján készült, és hogy “átverésről” van szó.
Dačić állítása szerint a rendőrségi drón által készített felvételeken hó is látható, így semmiképpen sem készülhettek a kritikus napon, vagyis szeptember 24-én.
Való igaz, hogy az utolsó kockákon mintha látszana hó, de az nem világos, hogy azok a képkockák a “bizonyító erejű” videóhoz tartoznak-e, vagy egy elözőhöz, amelynek ez a darabja a felülírás során nem semmisült meg, ezt nyilván drónos szakértők tudnák hitelt érdemlően megállapítani.
A koszovói belügyminiszter kedden tette közzé a szóban forgó videót azt állítván, hogy azon a Szerb Lista alelnöke tűnik fel a banjskai kolostor szomszédságában lévő egyik épület udvarán pihenő fegyveresek között.
– Folyton azt mondják, hogy ezek bűnözői csoportok, az UÇK (Koszovói Felszabadítási Szervezet) tagjai pedig szabadságharcosok. Ha ez így van, akkor ezek is szabadságharcosok
– tromfolt Dačić, aki szerint Koszovó azt próbálja meg bebizonyítani és megmutatni, hogy Milan Radoičić vagy Zvonko Veselinović hajtotta végre a vasárnapi akciókat.
A szerb külügyminiszter itt megismételte azt a szerb kormányzat tagjai által folyamatosan szajkózott, és általánosan elfogadott álláspontot, hogy a történtekért egyedül Albin Kurti koszovói miniszterelnök felelős, mindehhez pedig még hozzátette, hogy Belgrád nem támogat semmiféle erőszakos cselekményt.
Xhelal Sveçla koszovói belügyminiszter is nyilatkozott, csak ő az albán Euronewsnak (Screenshot)
Dačić egyúttal sajnálkozását fejezte ki a szeptember 24-én lelőtt rendőr meggyilkolása miatt, akárcsak a szerb életek elvesztéséért, amihez még hozzátette, hogy olyan incidens történt, ami nem szolgálja Szerbia érdekét.
A szerb külügyminiszter feltette a kérdést, hogy mit keresnek koszovói albán rendőrök a szerb területeken, amikor ezt az ENSZ BT 1244-es határozata is tiltja, és bekapcsolódott a belgrádi politikai elit frontális akciójába, amely során mindannyian a KFOR kivezénylését követelik a koszovói szerb területekre, mert úgy látják, hogy ezáltal elkerülhetővé válhatnak a konfliktusok.
Milan Radoičić és a magas körök
Milan Radoičić a koszovói szerbek legnagyobb pártjának, a Szerb Listának az alelnöke, és egy olyan üzletember, akit a pristinai és a belgrádi hatóságok más-más kontextusban emlegetnek.
Koszovó szerint egy “szökevényről” van szó, aki “a szerb bűnözői csoportokat irányítja északon”, és minden “nyugtalanság és válság” kiváltója Koszovó térségében.
Kapcsolódó cikk
Aleksandar Vučić szerb elnök ugyanakkor úgy jellemezte őt, mint aki “Szerbia védelmezője Koszovóban”, és elsőként áll ki a szerbség érdekében Koszovó északi részén.
Az amerikai pénzügyminisztérium szerint viszont egy olyan személyről van szó, aki részt vesz a nemzetközi bűnözésben és korrupciós tevékenységben, ezért 2021 decemberében az Egyesült Államok szankciók alá helyezte.
Radoičić nem ismeretlen a szerbiai igazságügyi hatóságok előtt sem, miután Zvonko Veselinovićtyal, és egy harmadik észak-koszovói üzletemberrel együtt vád alá helyezték a Hipo Alpe Adria Lizing 32 teherautójának eltulajdonítása miatt.
A vádemelés még az átkosban, vagyis 2011-ben történt, amikor még nem a jelenlegi erők irányították az országot, az ő regnálásuk idején, vagyis 2016-ban Radoičić és Veselinović mentesült a vádak alól, és így kezdhették meg mindketten “áldásos” szerbiai tevékenységüket.
Balról Milan Radoičić, jobbról Ramush Haradinaj (Forrás: koszovói miniszterelnöki hivatal)
Radoičić ugyanakkor több korábbi koszovói albán politikussal is kapcsolatot tartott fenn, ezek közé tartozott Ramush Haradinaj volt miniszterelnök, valamint a Kígyó, vagyis Hashim Thaçi volt miniszterelnök és államfő, aki ellen Hágában folyik eljárás.
Időközben Koszovóban kétszer is kísérletet tettek a letartóztatására, 2018-ban és 2019-ben elfogatóparancsot adtak ki ellene, az utóbbi alapján személye összefüggésbe hozható Oliver Ivanović koszovói szerb politikus meggyilkolásával, de az erre vonatkozó elfogatóparancsot 2021-ben minden magyarázat nélkül visszavonták. 2022-ben egy ma is érvényben lévő elfogató parancsot adtak ki ellene, mert egy határrendészeti intézkedés elől Szerbiába menekült.
Vulin testőre az áldozatok között
Xhelal Sveçla koszovói belügyminiszter bejelentette, hogy megerősítést nyert az is, hogy a vasárnapi összecsapásban életét vesztette Bojan Mijailović, aki Aleksandar Vulin testőre volt 2013-ban, amikor a BIA igazgatója még koszovói irodavezetőként kereste fel az ottani szerbeket.
A koszovói belügyminiszter ezzel is bizonyítottnak látja, hogy Szerbia van a vasárnapi terrortámadás hátterében, a cél pedig Koszovó destabilizálása.
A testőr, aki állítólag szintén meghalt (Forrás: Facebook)
Sveçla úgy véli, hogy a fent említett Radoičić és Vulin által “formális és strukturális” kapcsolat van Aleksandar Vučić személye és a szeptember 24-i banjskai események között, miután mindkét említett személy a szerb elnök legközelebbi köréhez tartozik.
– Ezek újabb bizonyítékok arra, hogy Szerbia céljai a Koszovói Köztársasággal kapcsolatban mit sem változtak Slobodan Milošević rezsimje óta, a milošević-rendszer egykori propagandaminisztere (Aleksandar Vučić) ugyanis ma a jelenlegi szerbiai rezsim elnöke
– írta Sveçla a Facebookon, aki szerint még a legnagyobb optimisták is, akik azzal áltatták magukat, hogy Szerbiában változások történtek, meg vannak győződve ennek ellenkezőjéről.
Álláspontunk szerint egyelőre sok a kérdés, és kevés a (helyes) válasz az újabb koszovói erőszakos cselekményekkel kapcsolatban, amelyek ismét felébresztették a félelmet, hogy az ukrajnai háború miatt ne egyszeresen, hanem egy esetleges koszovói konfliktus kitörése által kétszeresen legyünk mindannyian vesztesek.
-
Koszovó3 nap telt el azóta
Lelőttek egy rendőrt Koszovóban, akár magyar katonák élete is veszélybe kerülhet
-
Montenegró6 nap telt el azóta
Szerbiai állampolgárok ásták az alagutat Montenegróban, 19 fegyver tűnt el
-
English6 nap telt el azóta
Turkish companies bypass the Western sanctions, USA tappes their head
-
Szerbia2 nap telt el azóta
Vučić etnikai tisztogatásról beszélt, Moszkva szerint Koszovó potenciális veszélyt jelent