Magyarország
ÚJABB RAZZIA: A migránsoknak csak a felét vitték el Majdányból a szerb rendőrök, miközben Boszniából jön az utánpótlás

Szombaton reggel újabb akció volt a magyar-szerb-román hármashatárnál. Hivatalos közlés szerint 450 illegális bevándorlót szállítottak el a rendőrök. A szerb belügyminisztérium közlése szerint a migránsokat az arra kijelölt befogadóközpontokban helyezik el, értesüléseink szerint mindenekelőtt Preševoban. A szerb rendőrök azonban sziszifuszi munkát végeznek, mivel a migránsok folyamatosan érkeznek a magyar határhoz, a BALK úgy tudja, hogy egy nagyobb csoport most éppen Bosznia irányából jön.
A belügyminiszter a pacsirták közé tartozik
Aleksandar Vulin szerb belügyminiszter koránkelő, úgynevezett pacsirta típus, mert a héten már másodszor razziázott, illetve razziáztatott a magyar határ mentén hajnalok-hajnalán.
Szerdán korán reggel Szabadkán volt jelenése, most pedig Majdányba vonult be népes kísérettel.
Az utóbbi két hétben ez már a második hasonló akció a hármashatár közvetlen közelében lévő településen.
Legutóbb több mint kétszáz migránst távolítottak el Majdányból, szombaton kora reggel pedig hivatalos közlés szerint 450 illegális bevándorlót vittek el Törökkanizsa községből, amelyhez Majdány is tartozik.
Összehasonlításképpen említhető meg, hogy a településnek kétszáz lakosa sincs.
A szerb belügyminiszter – ha már korán kelt – szombaton is nyilatkozott a sajtónak.
–Gyerekek voltak itt, anyák, olyanok, akik nem kellene, és nem szabad, hogy a befogadóközpontokon kívül tartózkodjanak. Ügyelnünk kell az egészségükre, ahogyan a saját állampolgáraink egészségére is a koronavírus-járvány idején. Egyetlen migráns sem tartózkodhat a befogadóközpontokon kívül
– jelentette ki a szerb belügyminiszter, akinek nem ismeretlen a téma, mert korábban munkaügyi miniszterként már volt illetékes a kérdésben.
De nem vitték el mindet…
Hivatalos közlés szerint tehát 450 migránst szállítottak el a törökkanizsai község területéről, a helyiek szerint viszont csak 350 hagyta el Majdányt, ahova hat autóbusszal érkeztek a szerb rendőrök.
Egy kis matek után kiderül, hogy ha tényleg 450 migráns távozott, akkor minden buszra éppen 75 jutott, ami szép teljesítmény.
A BALK értesülései szerint annyi migráns volt a faluban, hogy nem is fértek fel a buszokra, ezért közel fele ott maradt Majdányban, ahol korábban hatszázra becsülték a számukat.
Helyi lakosok szerint nem kizárt, hogy a migránsoknak van informátoruk (a segélyszervezetek köreiből), vagy őrszemeket állítanak, és azok jelzik a közelgő veszélyt, mert mire a kora reggeli órákban az összes utcát végigjárták a rendőrök, addigra szinte teljesen kiürültek az ismert címek. [quads id=2]
A rendőrök elől megszökött migránsok a közeli cserjésekben, fás területeken vagy a kanálisokban bújtak el, de még így is könnyen megtelt a hat busz.
A migránsok külföldről is kapnak segítséget, mégpedig nem hivatalos csatornákon keresztül.
A BALK úgy tudja, hogy a szerb rendőrök a napokban feltartóztattak egy autót, amely ruhákat és élelmiszert szállított a migránsoknak. Az üggyel kapcsolatban két külföldi állampolgárt állítottak elő, és tiltottak ki Szerbiából.
Sziszüphosz és szerb követői
Sziszüphosznak sok követője lehet Szerbiában, mert a migránsok szállítgatásának legalább annyi értelme van, mint egy bizonyos kő görgetésének hegynek felfelé: akár mekkora erőfeszítést is tesznek a rendőrök, a migránsok úgyis visszamennek a magyar határra.
Nem csak hogy visszamennek, hanem erősítést kapnak Boszniából is, a jelek szerint ugyanis megismétlődik a tavalyi forgatókönyv, miután leesett a hó a horvát-boszniai határ mentén lévő Plješivica hegységben. [quads id=4]
Információink szerint ezért a migránsok Bosznia- Hercegovinából visszatérnek Szerbiába, hogy a magyar határnál tegyenek kísérletet az illegális átkelésre.
A migránsokat az is vonzza, hogy egyre többen jutnak át a magyar határon, miután megvan a kerítés megmászásának “know-how”-ja, amiről az internetnek köszönhetően egyre többen értesülnek.

-
Magyarország2 nap telt el azóta
Lázadoznak a kamionosok Kelebiánál, a szerbek a magyar vámosokat hibáztatják
-
Szerbia4 nap telt el azóta
Szerbia villanyosít, 10 vízerőművet épít egy 55 kilométeres folyószakaszon
-
B A Balkanac6 nap telt el azóta
SZERB CSERNOBIL: Szigorúan ellenőrzött vonatok és a képlet őrei
-
Szerbia3 nap telt el azóta
A szerb elnök szerelmes Giorgia Meloniba(?) és a magyar zászló esete