Oroszország szerepe a modernkori Montenegró kialakulásában (2)

Montenegró kapcsán számos alkalommal jelenik meg a közbeszédben, hogy nagy az orosz jelenlét, illetve hogy meglehetősen nagy az orosz befolyás. Bár Moszkva számára Podgorica hagyományos szövetségest jelentett a Nyugat-Balkánon, az elmúlt szűk évtizedben a két ország kapcsolatát számos kiemelt kérdés befolyásolta. Cikk az orosz jelenlétről Montenegróban: honnan indultunk és hova jutottunk az elmúlt évtizedekben, és hogyan lett Montenegró az Egyesült Államok és nem Oroszország szövetségese!

A szakítás

A két ország közötti gazdasági együttműködést és a kapcsolatok virágzását nem csak az előző részben említett alumíniumművek körüli problémák és konfliktus árnyékolta be.

A Krím annektálásával együtt életbe lépett szankciók sorához ugyanis Montenegró is csatlakozott, ami azt is eredményezte, hogy Oroszországgal az addig ingatag lábakon álló kereskedelmi együttműködés is billegni kezdett. Ennek következtében Montenegró is bekerült a mezőgazdasági exportot érintő korlátozásokba Oroszország részéről.

Kapcsolódó cikk

Oroszország szerepe a modernkori Montenegró kialakulásában (1)

Az orosz montenegrói szakítás lényegében 2014-re tehető, amikor Milo Đukanović akkori montenegrói miniszterelnök hivatalosan is bejelentette, hogy kész csatlakozni az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez.

A csatlakozásnak nem csak a saját elhatározás volt az oka, hanem az egyre terhesebb orosz kapcsolatok is. Hiszen 2014 elején a Krím megszállását követően Montenegrónak lényegében a két nagy tömb között kellett döntenie, az addig folytatott, mindkét iránynak kedvezni próbáló politika fenntarthatatlanná vált.

Ennek megfelelően Milo Đukanović személyesen utazott Washingtonba, hogy hazájának NATO csatlakozását tető alá hozza. Ugyanakkor Podgorica 2014 során még egyszer megpróbálta fenntartani annak a látszatát, vagy a lehetőségét, hogy Moszkvával is szeretné megőrizni a jó kapcsolatait.

Ennek köszönhetően Ranko Krivokapić még Moszkvába, valamint Kijevbe is ellátogatott. Krivokapić nem csak a montenegrói politika kiemelt aktora, ugyanis 2003 és 2016 között a parlament elnökeként tevékenykedett, de 2013 és 2014 júliusa között az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet EBESZ/OSCE parlamenti közgyűlésének elnöki tisztét is betöltötte.

Az ajánlat

A NATO csatlakozási kérelem előtt azonban még egy fontos közjátékra ki kell térni. A montenegrói-orosz kapcsolatok egyik fontos eleme volt, miszerint 2013-ban Moszkva részéről egy komoly ajánlat is érkezett, legalábbis sajtóhírek szerint.

Az ügy nem volt más, mint Bar vagy Kotor kikötőjének katonai célú használata az Orosz Föderáció által. Oroszország olyan országot, regionális partnert keresett a Földközi-tenger medencéjében, amely lehetővé tette volna az orosz hajók számára, hogy a kikötőket üzemanyag- és egyéb szükségletekre, hajók javítására és rendszeres szervizelésére használják.

A bari kikötő – amely lassan ócskavas lesz – volt az egyik, amelyre az oroszok szemet vetettek (Forrás: X platform)

Nyilvánvalóan a NATO tagállamok kiestek a lehetséges helyszínek közül, így Egyiptom, Ciprus, valamint Montenegró merülhetett fel. Bár az első két lehetséges célország lényegében elutasította az orosz kéréseket, a moszkvai sajtó, valamint a kormányzat bízott abban, hogy Podgoricának nem lesz elég politikai súlya ahhoz, hogy nemet mondjon a visszautasíthatatlan ajánlatra.

Moszkva Montenegró nemzeti össztermékének majd a felét kitevő összeget ajánlott fel a nem hivatalos források szerint a kikötők használatáért cserébe.

Hogy megértsük az ügylet jelentőségét Moszkva szempontjából, ahhoz végig kell tekintenünk a Földközi-tenger partvidékét. Oroszország az ügyletet megelőzően a szíriai Tatrúszban tartott fent kikötőt, ugyanakkor Szíriában akkor már javában dúlt a polgárháború.

A szíriai konfliktus miatt feltételezhetővé vált, hogy Oroszországnak nem csak új kikötőre lesz szüksége, de mindezt a Földközi-tenger medencéjének keleti részében szeretné felállítani.

Mivel az Adriai-tenger partvidékén található országok már mind NATO tagállamok voltak, (Bosznia esetében meghívott államról beszélhetünk, meg a 14 kilométer hosszú boszniai partvidék egyébként sem lett volna alkalmas erre a célra) így az egyetlen lehetséges államként Montenegró merült fel. Ugyanakkor Podgorica nem csak úgy határozott, hogy nem él Moszkva ajánlatával, ám hivatalos egyeztetésekig el sem jutott a kérdés, hiszen a Đukanović-kormányzat mereven elzárkózott attól, hogy az orosz tárgyalódelegációval találkozzon.

Đukanović fent említett washingtoni útjára szinte közvetlenül a kikötőket érintő ajánlat feltételezett megtételét követően került sor.

Kialakuló megosztottság

A csatlakozási kérelmet követően a NATO 2015-re hagyta jóvá és küldte meg a formális meghívást a szövetségbe, így már csak Montenegrón volt a sor, hogy éljen a lehetőséggel, és belépjen a szervezetbe.

A 2015-2016-os évek azonban Montenegróban addig soha nem látott tüntetéseket hoztak, amelyek nem csak a kormányellenes, hanem NATO ellenes jelleget is öltöttek nem egyszer.

A tüntetések hatására kialakult kormányválság véget vetett a 16 éve fennálló DPS-SDP koalíciónak, aminek következtében a DPS (Szocialisták Demokratikus Pártja, Demokratska partija socijalista Crne Gore) kisebbségi kormányzásra kényszerült.

Az ellenzéknek nem csak a kormány lemondatása volt a célja, hanem az is, hogy a NATO tagságról népszavazást tartsanak az országban.

Ugyanakkor a DPS oldaláról érthető módon egy ilyen hazárdjátékba nem ment bele a kormányzat, hanem azt a döntést hozták, hogy a közelgő parlamenti választásokat használják fel a NATO referendumra, hiszen mind a kormánypárt, mind az ellenzék irányvonalai nyilvánvalók voltak a választások előtt a csatlakozási szándékot illetően.

A puccs irányába

Moszkva folyamatosan azt kommunikálta különböző csatornákon, hogy a montenegrói kormánynak a NATO-csatlakozást érintő döntésével nem ért egyet. Sőt Dmitrij Rogozin, az Orosz Föderáció kormányának fegyverkezésért felelős miniszterelnök-helyettese egy interjúban még tovább ment: kijelentette, hogy Montenegró “meg fogja bánni az esetleges csatlakozást”.

Kapcsolódó cikk

HÁLÁTLANOK: Interkontinentális rakétát küldene Montenegróra az orosz űrügynökség igazgatója

Nem csak az esetleges megbánás tényét emlegette fel a miniszterelnök-helyettes, de azt is, hogy az Egyesült Államok nem csak a Balkánt akarja bekebelezni 2020-ra, hanem hogy „nem is olyan régen a NATO még Montenegrót bombázta”.

Ugyanakkor nem Rogozin volt az egyetlen magas rangú orosz politikus, aki felszólalt az ország és a régió esetleges NATO bővítése ellen. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egy interjúja során úgy fogalmazott, hogy a NATO posztjugoszláv térség iránt tanúsított érdeklődése és az esetleges balkáni bővítés nyílt provokáció Oroszországgal szemben.

Magáról a csatlakozási folyamatról folyó NATO-tárgyalásokat követő 2016-os parlamenti választások előestéjén futótűzként járta be a montenegrói, majd a világsajtót, hogy puccskísérletet szerveztek a kormányfő és a kormány ellen.

A kormánymédia, valamint a kormány “keretezése” szerint az eseményeket az orosz- és szerbbarát ellenzéki erők szervezték annak érdekében, hogy megakadályozzák az ország csatlakozását a NATO-ba.

A puccstól 2020-ig

A puccskísérlet következtében 12 szerb és montenegrói állampolgárt tartóztattak le, helyeztek vád alá, majd 2017-ben indult meg a büntetőeljárás velük szemben (immáron 14 személy ellen).

Kapcsolódó cikk

Egy puccs anatómiája, a tisztánlátás egyelőre elmarad

A montenegrói vádlottak között volt a két „főszerb”, Andrija Mandić, az Új Szerb Demokrácia vezetője, jelenlegi parlamenti elnök, és Milan Knežević, a Demokrata Néppárt vezetője, akik nemcsak szerb- és oroszbarát nézeteikről voltak kiemelten híresek, de azzal is sokszor kerültek a hírek középpontjába, hogy a szerb-montenegrói unionizmus mellett törtek pálcát.

A NATO csatlakozást követően Mike Pence, az Egyesült Államok alelnöke nem csak meglátogatta az újdonsült tagállamot, de két fontos megállapítást is tett. Egyrészt kijelentette, hogy Oroszország a régió és Montenegró stabilitásának aláásásán dolgozik, másrészt biztosította arról Dusko Marković kormányfőt, hogy az ország az Egyesült Államok támogatását élvezi.

A puccsistákat ugyanakkor 2024-ben egy új bírói ítélet alapján felmentették. A perrel a BALK-on részletesebben is foglalkoztunk, lásd a kapcsolódó cikket!

Hova jutottunk?

Montenegró a NATO tagja. A kormányt vezető párt papíron nyugatos. Azonban a megerősödő és zsarolópozícióba kerülő szerb- és oroszbarát pártok (bővebben itt) miatt az ország európai uniós integrációja lényegében zsákutcába futhat.

Olyat pedig meg már láttunk, hogy az európai uniós integráció lelassulása miatt csalódott országok újra kelet felé fordulnak…