Oroszország szerepe a modernkori Montenegró kialakulásában (1)

Montenegró kapcsán számos alkalommal jelenik meg a közbeszédben, hogy nagy az orosz jelenlét, meglehetősen nagy az orosz befolyás. Bár Moszkva számára Podgorica hagyományos szövetségest jelentett a Nyugat-Balkánon, az elmúlt szűk évtizedben a két ország kapcsolatát számos kiemelt kérdés befolyásolta. Cikk az orosz jelenlétről Montenegróban: honnan indultunk és hova jutottunk az elmúlt évtizedekben?

Függetlenségtől a függetlenségig

A két ország történetében 1711 a hivatalos politikai kapcsolatok kiépítésének éve, így 2011-ben ünnepélyesen meg is megemlékeztek a politikai kapcsolatok 300. évfordulójáról. Mi viszont most csak a 19. századig megyünk vissza, amikor rendkívül fontos szerepet játszott Oroszország a montenegrói ortodox egyház anyagi támogatásában, valamint a Montenegrói Hercegség nemzetközi, diplomáciai kapcsolatainak építésében.

A tiszavirág-életű montenegrói királyság (1910-1918) életében szintén kiemelt szerepet töltött be a cári Oroszország, amely kapcsolata lényegében az I. világháborút követően szakadt meg Montenegróval, mivel az elvesztette önálló államiságát. A délszláv dezintegrációt követően, majd Szerbia és Montenegró 2003-as megszületésétől az orosz jelenlét az országban fokozatosan erősödött, de Moszkva számára a kapuk igazán csak Montenegró 2006-os függetlenedését követően nyíltak meg.

Az államalakulat felbomlását körülölelő években az orosz befolyás és jelenlét nem csak megnövekedett az országban, de sok esetben olyan méreteket is öltött, amelyeket már diplomáciai fórumokon is előszeretettel tettek szóvá. Ahogy a fentiekből is kitűnik, az orosz jelenlétnek ennek megfelelően van mire építenie Montenegró esetében: történelemre, vallásra és a közös szláv tudatra.

A függetlenség haszonszerzői

A 2006-os függetlenséget követően, a montenegrói privatizáció aranyidőszakában kezdetét vette az a vadkapitalistának is nevezhető folyamat, amely során mind a magán-, mind pedig a versenyszektorban jelentős szeletet hasítottak ki az ország gazdaságából az orosz befektetők.

Egy 1805-ös orosz kiadvány szerint a montenegrói nemzet szláv-ilir nyelvet beszél (Forrás: X platform)

A 2006-ot követő események közül az egyik legfontosabb aktus a 2008-as vízummentességi egyezmény volt a két ország között, amely nem csak lehetővé tette a két ország állampolgárainak a számára azt, hogy vízummentesen utazzanak egymás között, de megnyitotta a kaput az orosz turisták és befektetők tömegeinek Montenegró irányába.

Ennek megfelelően Montenegróba lényegében özönleni kezdtek az orosz turisták. Így 2006 és 2013 között a 2006-os 61 000-ről több, mint 300 000-re emelkedett a Montenegróba látogató orosz turisták éves száma.

Ennek, és a nagy befektetői jelenlétnek is köszönhetően a montenegrói riviéra első számú befektetőivé nőtték ki magukat az oroszok, aminek során számos kiemelt turistacélpont került az oroszok látókörébe. Így lett Budvából az úgynevezett „tengeri Moszkva”, vagy éppen a méregdrága Sveti Stefanból „orosz sziget”.

Az orosz befektetések nagyságánál meg kell említeni, hogy az orosz befektetések 2006 és 2014 között minden évben a Montenegróba direkt érkező befektetések legalább 10%-át adták, de volt olyan év is, amikor ez az arányszám elérte a 30%-ot.

Az a fránya alumíniumügy

A podgoricai alumíniumművek (Kombinat aluminijuma Podgorica) a montenegrói orosz jelenlétnek az egyik zászlóshajója és szimbóluma volt a 2000-es évek elején. Maga a komplexum az 1970-es években kezdte meg működését, és hamarosan Montenegró egyik legjelentősebb gazdasági objektumává vált.

A podgoricai alumíniumművek a montenegrói orosz jelenlétnek az egyik zászlóshajója (Wikipédia)

Az alumíniumművek privatizációjára már a 2006-os referendum előtt sor került, hiszen Podgorica 2005-ben döntött úgy, hogy megválik attól a vállalattól, amely az állam egyik, ha nem a legjelentősebb gazdasági szerveként létfontosságú jelentőséggel bírt az ország számára.

Az alumíniumművek az eladás pillanatában az ország exportjának több, mint a felét adta, míg a montenegrói éves alumíniumexportnak lényegében a teljes egészét. Az alumíniumexport éves 196 millió eurós kiviteli értékével az ország legfontosabb külkereskedelmi elemeként jelent meg ekkor. Ezzel nyilvánvalóan nem csak a montenegrói exportból, de a hazai nemzeti össztermékből is tetemes részt kihasítva, a legnagyobb egyéni hozzájárulóként jelent meg maga a kombinát.

Kapcsolódó cikk

MARADNAK AZ EURÓPAI ÚTON: Oroszország miatt kerülhet válságba az új montenegrói kormány

A már említett 2005-ös privatizáció nyerteseként az a Salomon Enterprises Limited tűnt fel, amely az „orosz alumíniumháborút” követően az egyik legnagyobb zászlóshajója volt az En+ csoportnak, amelyet az általunk már többször is emlegetett Oleg Gyeripaszka alapított.

A csoport részéről a fő részvényes Oleg Gyeripaszka (Putyin egykori kedvenc oligarchája, aki azóta már kegyvesztett lett) folytatta le a tárgyalásokat, személyesen Milo Đukanovićtyal.

Ugyanakkor a mintegy 48,5 millió euróért megvásárolt üzemmel kapcsolatban hamarosan kiderült, hogy valami nincsen rendjén. Már 2006-ban kiderült, hogy a montenegrói kormányzat (a többségi tulajdonosok szerint) nem biztosított számukra minden információt a gyárról, és a podgoricai alumíniumkombinát anyagi helyzete sokkal rosszabb, mint azt eredetileg az eladók állították.

Ennek megfelelően már 2006-ra úgy tűnt, hogy az alumíniumkombinát képében az orosz befektetői csoport lényegében adósságot vásárolt, amelynek visszafizetési kötelezettségei is megjelentek különböző entitások felé, amelyek közül a legnagyobb maga a montenegrói állam volt.

Pofon a környezetnek: a pljevljai széntüzelésű hőerőmű, úgy készült, hogy két blokkja lesz, de végül csak egy lett (Forrás: Termoelektrana, Plevlja)

Nem csak rejtett adósságok és kötelezettségek tűntek fel az alumínium vállalat mögött, de a 2008-as gazdasági válság, valamint az alumínium világpiaci árának beszakadása gyorsan egy pénztemetővé tette a vállalatot, amelyet az oroszok még a felvirágzás és a magas profit reményében vásároltak meg.

Ennek megfelelően az orosz vállalat és Podgorica között nem csak elhidegülés kísérte a vállalat ügyének rendezését, hanem perek sora, amelyben az orosz fél a vélt és valós károk megtérítését követelte.

Kapcsolódó cikk

Oroszország szerepe a modernkori Montenegró kialakulásában (2)

A vitás ügyek rendezése során számos sikertelen rendezést követően 2013-ban csődöt jelentett a vállalat, annak érdekében, hogy ki tudja fizetni hitelezőit, valamint az adósságait.

A csődeljáráshoz vezető úton az orosz befektetőnek furcsa módon a montenegrói állammal kellett megküzdenie, az orosz fél ugyanis azzal vádolta a montenegrói kormányzatot, hogy szándékosan hátráltatta az alumíniumművek áramhoz jutását, a pljevljai erőmű fejlesztésének elhalasztásával, így szándékosan vitte teljesen csődbe a kombinátot.

Az oroszok ezért még a pljevljai erőmű megvételére és fejlesztésére is kísérletet tettek, amelyre a tendert meg is nyerték, mindezt azonban hiába, a montenegrói parlament ugyanis elkaszálta a tendert, akárcsak az ország energiaiparába történő orosz benyomulást.

Ezt azzal indokolták – a parlament döntéséből legalábbis az olvasható ki – hogy túl nagy befolyás került volna egyetlen külföldi – történetesen orosz – befektető kezébe a montenegrói energiaellátás terén. Azt is meg kell ugyanakkor jegyezni, hogy az erőmű legnagyobb magántulajdonosa nem más volt ekkor, mint Aco Đukanović, Milo Đukanović bátyja, így a politikától semmilyen folyamatot, amely az erőművel kapcsolatban lezajlott, nem függetleníthetünk.

A part szakad

Ahogy látható, az orosz-montenegrói kapcsolatok a 2000-es évek első évtizedében alapvetően gazdasági, befektetési jellegre szorítkoztak. A gazdasági kapcsolatokban azonban az alumíniumkombinát környékén megjelenő problémák csak az előszelét jelezték annak, ami 2014-et követően felmerült a montenegrói-orosz kapcsolatokban. A NATO-csatlakozás és a puccskísérlet csak egyike volt azoknak az eseményeknek, amelyek következtében úgy tűnt, hogy az orosz jelenlét Montenegróban végleg visszaszorul. Aztán jött a 2020-as választás, és feje tetejére állt minden.