Connect with us

Írd be ide, amit keresel!

Bosznia

FAKE SZPONZOROK: A Dodikkal szemben induló Trivićet is azzal vádolják, hogy a kampányát külföldről támogatták

sassa hatter gigapiel standard scale
ELDURVULT: Jelena Trivić és Milorad Dodik között magasabb szintre lépett a kampány (Forrás: blink.ba)
Olvasási idő: 4 perc

Alig egy hete számoltunk be a BALK-on arról, hogy az Amerika Hangja (VoA) “leleplezte” Dodikot, vagyis részletes cikkben mutatta rá, hogy az orosz kormány kiknek juttatott, illetve juttat komolyabb pénzügyi támogatást. Az USA hírszerzésére hivatkozó írás tovább növelte a feszültséget a választási kampány miatt egyébként is viharos hangulatú boszniai politikai légkörben. Dodik pártjának válasza sem váratott sokáig magára, mert pár nappal később tiltott külföldi finanszírozás elfogadásával vádolták meg a boszniai szerb baloldal közös ellenzéki jelöltjét, Jelena Trivićet.

Kicsit elhasználódott

A boszniai választási kampány egyik meglepetése, hogy a boszniai Szerb Köztársaság elnöki tisztségéért szállt ringbe Milorad Dodik, az államelnökség jelenlegi szerb tagja, és a legnagyobb boszniai szerb párt, a Független Szociáldemokraták Szövetségének (Savez Nezavisnih Socialdemokarata, SNSD) elnöke.

A közvélemény a nyár folyamán még meg volt győződve arról, hogy a februárban bevezetett amerikai-angol szankciós csomagot a maga hasznára fordítani tudó Dodik újra jelölteti magát az államelnökségi tagságért. Ezzel szemben Dodik arra a döntésre jutott, hogy az országos szint helyett a szerb entitás vezetésében akar inkább szerepet betölteni.

A legtöbb politikai elemző szerint Dodik van annyira erős a pártján belül, hogy saját maga hozhatta meg ezt a döntést.

Ennek hátterében elsődlegesen politikai-taktikai okok állhattak. A legvalószínűbb, hogy a szerb nemzet Miléje az elmúlt négyéves ciklusban folyamatosan komoly politikai konfrontációkon volt kénytelen keresztül menni, amiket keményen állt is, túlélve a bosnyák nacionalisták, a boszniai multietnikus baloldal támadásait, illetve két ellene is irányuló nemzetközi szankciós csomagot.

Azonban mostanra a személye a nacionalista szerb politika jelképe lett, ahogy hidat képzett a jobbközép pártja és a szerb szélsőjobb csoporttok között Bosznia-Hercegovinában.

Madam Medvegyev

Dodik számára egyáltalán nem lenne újkeletű az entitási elnöki poszt, mert 2010. és 2018. között már két cikluson keresztül betöltötte azt. Mindezek ellenére meglepetésként hatott, hogy nem a jelenlegi elnök és “dalárdatárs”, Željka Cvijanović került jelölésre, hanem Dodik.

Cvijanović egyfajta boszniai szerb Madam Medvegyevként a pártvezér és erős-ember Dodik helyét venné át az államelnökségi szerb pozícióban, illetve “lőállásban”.

A csere két hónappal ezelőtt még formális megoldásnak tűnt, tekintettel arra, hogy mind Dodik, mind Cvijanović komoly népszerűségnek örvendett a szerb entitás szavazói körében. Azonban ez az előny mostanra elfogyni látszik.



kis festett kabatok222kis festett kabatok

Dodik pártjának népszerűsége a közvélemény kutatások szerint visszaesett. Ennek kisebb részben az oka az, hogy a Dodik holdudvarához köthetőpolitikai szereplők és üzletemberek sorra kerültek összefüggésbe különböző visszaélésekkel, korrupciósgyanús ügyekkel, ám a választókra nagyobb hatást gyakorolhatott, hogy a februári angol-amerikai szankciós csomagokban olyan intézkedések léptek életbe, amelyek nem csak a boszniai szerbek egyes vezetőinek jelenttettek korlátozást, hanem az entitás gazdasági életében is zavarokat okozhattak.

A közelmúltban derült ki, hogy a Szerb Köztársaság kormánya újabb kötvénykibocsátást eszközölt a költségvetési egyensúly fenntartására, miután az uniós, arab és török befektetők bizalmát élvező bosnyák-horvát entitás gazdasága szárnyal a szerb területekhez képest.

Elég csak megemlíteni, hogy önmagában Szarajevó Kantonnak akkora a GDP-je, mint a lényegesen nagyobb lakosságú és alapterületű szerb entitásé egészében.

Ez azt jelzi, hogy Dodik a nacionalista, populista politikai irányvonallal a korábbi években a belső és külső nyomás ellenére meg tudta ugyan őrizni a szerb entitás nagyfokú autonómiáját, azonban mindez jelentős nemzetközi elszigetelődést eredményezett számára (mínusz Putyin).

Fake news, és a nép hangja

Ebben a helyzetben a sokkal szebb napokat is látott boszniai szerb baloldali pártok népszerűsége növekedésnek indult.

A baloldal közös ellenzéki jelöltjeként Dodikkal szemben induló Jelena Trivić eddig leginkább úgy volt ismert, mint a liberális Demokratikus Fejlődés Pártjának (Partija Demokratskog Progresa, PDP) elnökhelyettese, mint a korrupció elleni fellépés élharcosa, és mint a boszniai szerb kormány gazdasági döntéseinek kritikusa.


A legutóbbi hivatalos felmérések alapján is jelentősen közeledett a támogatottága Dodikéhoz, majd a sajtóba kiszivárgott egy közvélemény kutatás eredménye, aminek az eredménye alapján az elmúlt 30 napban Trivić majd 10%-al átvette a vezetést Dodik előtt, ami ebben a legmegdöbbentőbb, azt a felmérést éppen Dodik pártja készíttette.

Dodik ekkor kapta az újabb, sorozatban sokadik pofont az USAától azzal, hogy a VoA lehozta az orosz pénzügyi támogatásról szóló cikket.

A válaszlépés nem várhatott sokáig Dodik részéről. Így a zavaros hátterű, szélsőjobbos „Nép hangja” (Glas Naroda) honlap jelentetett meg egy cikket a liberális Demokratikus Fejlődés Pártjának juttathatott amerikai támogatásról. Eszerint az USA kormánya 10 millió amerikai dollár összeggel támogatta Jelena Trivić kampányát, ráadásul készpénzben.

amerkiai dokumentum

Az angol helyesírási hibákkal teli, állítólagos amerikai dokumentum, forrás: Klix.ba

Az említett hírportál jól értesültségét jelzi, hogy olyan információkhoz hozzájutott, amelyek szerint a liberális párt vezetői és az amerikai diplomaták között 2021. szeptemberében folytatott találkozón született döntés az említett szép, kerek összeg átadásáról.

Ennek alátámasztására a Glas Naroda leközölt egy „eredetinek tűnni akaró” dokumentumot, amit állítólag az USA egyik kormányzati hivatala állított ki a PDP támogatása kapcsán.

Nos, a fenti dokumentum, ha másra nem is volt elég, ahhoz biztosan, hogy a Trivić kapcsán megfogalmazott vádat a boszniai Szerb Köztársaság hivatalos televízió csatornája, az RTRS és az entitás hírügynökségeként működő SRNA átvegye.

Dodik a hír megjelenését követően adott nyilatkozatában kijelentette, hogy ő már korábban is tudta, hogy a PDP külföldi pénzeket kap, de addig nem akart erre hivatkozni, amíg nincs rá bizonyíték.

A boszniai szerb jobboldal legfőbb vezetője kijelentette azt is a választói megnyugtatása végett, hogy „mindez a külföldi támogatás nem lesz elegendő ahhoz, hogy elvegyék tőle és pártjától a hatalmat.”

Ettől függetlenül intő jel kell legyen Dodik számára, hogy a saját pártja által szervezett közvéleménykutatás – mint már említettük – nem mérte túlzottan acélosra a vezér támogatottságát.

A Demokratikus Fejlődés Pártjának vezetése azzal utasította el a vádakat, hogy jobb lett volna a hevenyészett angolsággal megfogalmazott dokumentum szerzőjének Željka Cvijanović segítségét kérni a szöveg ellenőrzéséhez, mivel Cvijanović, alias Madam Medvegyev végzettsége szerint angoltanár.


Lektor nélkül dolgozunk. Ha helyesírási hibát találsz, akkor jelöld ki a szót az egérrel, majd egyszerre nyomd le a következő két billentyűt: Ctrl+Enter. A program semmiféle személyes adatot nem kér, és nem továbbít. Köszönjük, hogy segítesz jobbá tenni a BALK-ot!

Napi hírlevél


Mi munkát teszünk bele, legyen a megosztás a fizetség!





Helyesírási hiba jelentése

A következő értesítést küldjük a szerkesztőnek: