FOGAS KÉRDÉS: Honnan ilyen sok a magyar Szerbiában? (az al-Dzsazíra nyomán)

Olvasási idő: 3 perc

Egyik tartósnak tűnő, szemet szúró cikkében boncolgatja ezt a felettébb kényes témát a katari székhelyű pánarab hírtelevízió, az Al Jazeera immár két évtizede létező weboldala. Nem csalás, nem ámítás. A kérdés persze elsősorban a Szerbián belüli Vajdaságra érthető, azonban adott gondolatmenetben az egész országra érvényes. A cikk írója így fogalmaz: egy nép, egy föld, egy vezér, egy nyelv, egy kultúra – egyetlen húr a guzlicán. Ez van.

Majd meglepő vagy éppen nem meglepő módon úgy folytatja, hogy a világtól való elzárkózás, a behúzódás a saját barlangunkba a nacionalista ideológia megcsontosodott viselkedési formája. Egy vastag ajtó legerősebb pántját jelenti, ami mögött az út sehová sem vezet. Illetve épp ez az, hogy hová is? A nacionalista az elzárkózás megszállottja, meg szeretne szabadulni az emberiség egyéb undorító részeitől és részecskéitől, amelyeket valóságos szutyokként él meg. Úgy szeretné berendezni e nélküle is tragikus igyekezetekkel teli bolygónk neki jutott kis sarkocskáját, ahogyan csak neki tetszik. Ez aztán az emberi jogok realitásában valóságos bűncselekménynek minősíthető olyasfajta törekvésekben nyilvánul meg, amelyekben Ő erejéhez és tehetségéhez mérten mindenkit zaklatni, üldözni, ha nem is épp kiirtani próbál folyvást. Bár tudhatjuk, utóbbi sincs messze az érzésvilágától. Megszabadulni mindenkitől, aki szerinte nem fér bele az elképzelt szűkebb keretbe. – Erre jön menetrendszerűen az a sirám, amikor viszont jókora baj van, hogy az „Ő és az Övéi” pártját soha sem fogja senki. FOGAS KÉRDÉS: Honnan ilyen sok a magyar Szerbiában? (az al-Dzsazíra nyomán) magyar FOGAS KÉRDÉS: Honnan ilyen sok a magyar Szerbiában? (az al-Dzsazíra nyomán) vajdaasf 500x325

Neki és Nekik egyedül kell megvívniuk az Egyetemes Gonosszal, ahogy kivétel nélkül mindig is a történelem során. Mindenféle segítő jobb (esetleg bal) nélkül. (Na, jó, esetleg az oroszok…)
Szerző a továbbiakban azonosítja a nacionalizmust a provincializmussal, majd lép egyet a nacionalistának a világra való visszás rálátási formái felé. A nacionalista tipikus reflexeire, illetve hát reflexióira céloz, amelyek egyébként legjobban a sport területén figyelhetők meg. Picinyke lyuk ez az ajtón, azonban nagyon fontos a szóban forgó kémlelőnyílás torzítása. Nota bene! Itt tér rá cikkíró a sportújságírás túlzásaira, egyben a maga írásának a lényegére. Hatalmas ugrással, vagy dupla ásszal: a gondolati cél felé. Konkrétan Novak Đokovićot említi példaként a sportújságírás bombasztikus túlkapásaira, amelyek rendre, üzemszerűen a nacionalizmus melegágyából pattannak ki. Konkrétan azt a példát hozza fel, hogy amikor a szerb teniszező fölényes győzelmet aratott Cincinnatiban, rendre olyanokat költöttek, hogy a hős Novak térdre kényszerítette az egész várost, amely mintegy reszketve-vinnyogva borult a lába elé. De meg is hódította egész Amerikát úgy, hogy Kolumbusz csak foroghat a sírjában.

Nos, nem érünk rá ezen a helyen bővebben foglalkozni a sportújságírásnak se a közhelyeivel, sem a bődületeivel. Lényeg, hogy bár az al-Dzsazíra újságírója nem említi Szeles Mónikát, azonban sok más nevet igen a vajdasági származású, kötődésű magyarok közül. Gondolatmenetébe illesztve folytatja, hogy a sikerek fellegeiben röpködve sokkal könnyebb megszabadulni a mindennapi nyomortól, ezért ha éppen nincs nagy hír, akkor gyártani kell: bolhából elefántot. – Így lesz aztán még abból is rettenthetetlen szerb hős, aki ott valahol a nagyvilágban valamely eseményen fantasztikus koktélokat kevergetett. Ám, hangzik a kérdés, hogy van ez, ha már a sikervadászat ilyen intenzív, a szimat ilyen kifinomult, sokak miért maradnak ki az ünneplésből? Ünnepeltetésből.

Talán az a baj, hogy magyarok, és igen sok van belőlük?

Elsőként említi a zentai Danyi Zoltán, aki A dögeltakarító című regényével újabban sosem vagy talán csak nagyon rég jegyzett visszhangot váltott kit az ország határain túl. Utána mi van például a kanizsai Nagy Józseffel, akinek a nagyvilágban elért színházi sikereivel szerbhonban ugyan ki tudná igazából felvenni a versenyt? Róla ugyan írtak otthon is, ám közel sem azzal a médiapompával, amely a sokkal jelentéktelenebb alkotókat kíséri. Hasonlóképp áll ezt illetően Lajkó Félix például, aki Szerbia valószínűleg legjobb zenésze és zeneszerzője, ráadásul nem is ment el. Olvasott valaki példának okáért olyat, hogy Egész Japán Lajkó Félixünk lába előtt hever? Aztán azoknak a kevésbé visszhangos neveknek a felsorolása következik, akiket az értelmetlen háború űzött el. Például: Szerbhorvát György, Bozsik Péter, Orcsik Roland, Fenyvesi Ottó stb. Nem utolsósorban alázatos cikkíró, aki itt az al-Dzsazíra szerény cikkírójára hivatkozik: bizonyos B. A. (Balkanac).

Érdemes eloszlatni a végén a homályt, amennyiben létezik. Feljebb prezentált írás az Al Jazeera Balkans szarajevói (al)székhelyű elektronikus kiadványában jelent meg, amelyik része az egész világra kiterjedő Al Jazeera Media Networknek. Cikkíró-szerző név szerint: Tomislav Marković, aki egyben a belgrádi Beton kulturális online lap szerkesztője, ugyanakkor helyettes főszerkesztője az XXZ magazinnak. Kérem, amennyiben érdekli Önöket a dolog, nézzenek utána. Eredeti mű elérhetősége (említeni kötelező):

https://balkans.aljazeera.net/opinions/2020/10/5/gdje-je-srpska-kultura-tu-su-srpske-zemlje-otkud-toliko-madara-u-vojvodini
_______________
Fotók: Twitter


Napi hírlevél, ne maradj le róla!



magyar FOGAS KÉRDÉS: Honnan ilyen sok a magyar Szerbiában? (az al-Dzsazíra nyomán) balkanac nagy
2021

Kövess bennünket a Facebookon!