Connect with us

B A Balkanac

FOGAS KÉRDÉS: Honnan ilyen sok a magyar Szerbiában? (az al-Dzsazíra nyomán)

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

petofi sandor utca
play iconIde kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)
Olvasási idő: 3 perc

Egyik tartósnak tűnő, szemet szúró cikkében boncolgatja ezt a felettébb kényes témát a katari székhelyű pánarab hírtelevízió, az Al Jazeera immár két évtizede létező weboldala. Nem csalás, nem ámítás. A kérdés persze, elsősorban a Szerbián belüli Vajdaságra érthető, azonban adott gondolatmenetben az egész országra érvényes. A cikk írója így fogalmaz: egy nép, egy föld, egy vezér, egy nyelv, egy kultúra – egyetlen húr a guzlicán. Ez van.

Majd meglepő vagy éppen nem meglepő módon úgy folytatja, hogy a világtól való elzárkózás, a behúzódás a saját barlangunkba a nacionalista ideológia megcsontosodott viselkedési formája. Egy vastag ajtó legerősebb pántját jelenti, ami mögött az út sehová sem vezet. Illetve épp ez az, hogy hová is? A nacionalista az elzárkózás megszállottja, meg szeretne szabadulni az emberiség egyéb undorító részeitől és részecskéitől, amelyeket valóságos szutyokként él meg. Úgy szeretné berendezni e nélküle is tragikus igyekezetekkel teli bolygónk neki jutott kis sarkocskáját, ahogyan csak neki tetszik. Ez aztán az emberi jogok realitásában valóságos bűncselekménynek minősíthető olyasfajta törekvésekben nyilvánul meg, amelyekben Ő erejéhez és tehetségéhez mérten mindenkit zaklatni, üldözni, ha nem is épp kiirtani próbál folyvást. Bár tudhatjuk, utóbbi sincs messze az érzésvilágától. Megszabadulni mindenkitől, aki szerinte nem fér bele az elképzelt szűkebb keretbe. – Erre jön menetrendszerűen az a sirám, amikor viszont jókora baj van, hogy az „Ő és az Övéi” pártját soha sem fogja senki. FOGAS KÉRDÉS: Honnan ilyen sok a magyar Szerbiában? (az al- Dzsazíra nyomán)

Neki és Nekik egyedül kell megvívniuk az Egyetemes Gonosszal, ahogy kivétel nélkül mindig is a történelem során. Mindenféle segítő jobb (esetleg bal) nélkül. (Na, jó, esetleg az oroszok…)
Szerző a továbbiakban azonosítja a nacionalizmust a provincializmussal, majd lép egyet a nacionalistának a világra való visszás rálátási formái felé. A nacionalista tipikus reflexeire, illetve hát reflexióira céloz, amelyek egyébként legjobban a sport területén figyelhetők meg. Picinyke lyuk ez az ajtón, azonban nagyon fontos a szóban forgó kémlelőnyílás torzítása. Nota bene! Itt tér rá cikkíró a sportújságírás túlzásaira, egyben a maga írásának a lényegére. Hatalmas ugrással, vagy dupla ásszal: a gondolati cél felé. Konkrétan Novak Đokovićot említi példaként a sportújságírás bombasztikus túlkapásaira, amelyek rendre, üzemszerűen a nacionalizmus melegágyából pattannak ki. Konkrétan azt a példát hozza fel, hogy amikor a szerb teniszező fölényes győzelmet aratott Cincinnatiban, rendre olyanokat költöttek, hogy a hős Novak térdre kényszerítette az egész várost, amely mintegy reszketve-vinnyogva borult a lába elé. De meg is hódította egész Amerikát úgy, hogy Kolumbusz csak foroghat a sírjában.

Nos, nem érünk rá ezen a helyen bővebben foglalkozni a sportújságírásnak se a közhelyeivel, sem a bődületeivel. Lényeg, hogy bár az al- Dzsazíra újságírója nem említi Szeles Mónikát, azonban sok más nevet igen a vajdasági származású, kötődésű magyarok közül. Gondolatmenetébe illesztve folytatja, hogy a sikerek fellegeiben röpködve sokkal könnyebb megszabadulni a mindennapi nyomortól, ezért ha éppen nincs nagy hír, akkor gyártani kell: bolhából elefántot. – Így lesz aztán még abból is rettenthetetlen szerb hős, aki ott valahol a nagyvilágban valamely eseményen fantasztikus koktélokat kevergetett. Ám, hangzik a kérdés, hogy van ez, ha már a sikervadászat ilyen intenzív, a szimat ilyen kifinomult, sokak miért maradnak ki az ünneplésből? Ünnepeltetésből.

Talán az a baj, hogy magyarok, és igen sok van belőlük?

Elsőként említi a zentai Danyi Zoltán, aki A dögeltakarító című regényével újabban sosem vagy talán csak nagyon rég jegyzett visszhangot váltott kit az ország határain túl. Utána mi van például a kanizsai Nagy Józseffel, akinek a nagyvilágban elért színházi sikereivel szerbhonban ugyan ki tudná igazából felvenni a versenyt? Róla ugyan írtak otthon is, ám közel sem azzal a médiapompával, amely a sokkal jelentéktelenebb alkotókat kíséri. Hasonlóképp áll ezt illetően Lajkó Félix például, aki Szerbia valószínűleg legjobb zenésze és zeneszerzője, ráadásul nem is ment el. Olvasott valaki példának okáért olyat, hogy Egész Lajkó Félixünk lába előtt hever? Aztán azoknak a kevésbé visszhangos neveknek a felsorolása következik, akiket az értelmetlen háború űzött el. Például: Szerbhorvát György, Bozsik Péter, Orcsik Roland, Fenyvesi Ottó stb. Nem utolsósorban alázatos cikkíró, aki itt az al- Dzsazíra szerény cikkírójára hivatkozik: bizonyos B. A. (Balkanac).

Érdemes eloszlatni a végén a homályt, amennyiben létezik. Feljebb prezentált írás az Al Jazeera Balkans szarajevói (al)székhelyű elektronikus kiadványában jelent meg, amelyik része az egész világra kiterjedő Al Jazeera Media Networknek. Cikkíró-szerző név szerint: Tomislav Marković, aki egyben a belgrádi Beton kulturális online lap szerkesztője, ugyanakkor helyettes főszerkesztője az XXZ magazinnak. Kérem, amennyiben érdekli Önöket a dolog, nézzenek utána. Eredeti mű elérhetősége (említeni kötelező):

https://balkans.aljazeera.net/opinions/2020/10/5/gdje-je-srpska-kultura-tu-su-srpske-zemlje-otkud-toliko-madara-u-vojvodini
_______________
Fotók: Twitter

B A Balkanac

Az indiai temperamentum és a politikai korrektség (elhibázott műtétek)

Avatar photo

Közzététel:

a megjelenés dátuma

politikai korrektség, műtét
Rushdie szerint tragikomikus dolog megkísérelni pl. James Bondot polkorrektté plasztikázni
play iconIde kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)
Olvasási idő: 5 perc

Ismét tollat ragadott, azaz hát dolgozni kezdett Salman Rushdie. Nekilátott újabb könyvet írni a Booker-díjas brit író, akinek az ellene tavaly elkövetett, brutálisan véres chautauquai (USA) késes támadás miatt kellett hosszabb kényszerszünetet tartania. A merényletről, amelynek következményeként fél szemére megvakult, továbbá az egyik karja csaknem megbénult Indiai Salamonunknak, régebben már írtunk. Most azzal a hírrel folytatjuk, amely szerint az írói gépezet – ha akadozva is, de – ismét beindulni látszik, míg az az egy szál merénylő, egy derék (rosszarcút nem merünk mondani!) libanoni férfiú, bizonyos Hadi Matar a sitten ül. Ahol folyton a fejét csóválja, mert nem érti, hogyan maradhatott életben egy olyan elvetemült ördögfattyú, aki annyi minden káromlót összefirkált a Prófétáról, hogy ő tkp. nem is volt képes – azzal az érzékeny gyomrával együtt – ától cetig elolvasni.

– Csak maga Allah tudhatja, miért mentette meg azt a patkányt – mormolta egy ízben a börtönőr füle hallatára, de végül megnyugtatta magát azzal, hogy Isten útjai kifürkészhetetlenek.

Ha jól látjuk, szóban forgó, nyugodtan őrültnek is nevezhető cselekedetével valójában kitűnő hátast adott szerencsétlenje az időközben az angol királyi becsületrend lovagjává (is) üttetett író alá. Pontosan friss, húzós témát. Mégpedig az attentátumét, amely így direkt módon kapcsolódhat az egykor ajatollahi átok sújtotta, elégetendő Sátáni versekhez. – Persze, Rushdie nyilatkozataiból megtudhatjuk, hogy az egész nem ment, meg most sem megy simán. Elsősorban ki kellett hevernie a lelki traumát, közben szinte egészében újratanulnia a gépelést, ami prózaíró esetében nem egy olyan kis piszlicsáré dolog. Már csak azért sem, mert még ha viszonylag rövidre tervezett is a mű, könnyen megnyúlik, ha szárnya nő a gondolatnak. – Esetleg hosszabban tart a múzsa csókja.

politikai korrektség

Megjegyzendő, az össz’ nehézség ellenére idén februárban megjelent egy új regénye a szerzőnek, melynek címe: Victory City (magyarul még nincs meg; vélhetően japánul sem, mert a japán fordítót maradéktalan sikerrel járó módon meggyilkolták). Egy régebben született textusról lehet itt szó. Bizonyos győzedelmes városról szólóról, vélhetően India hosszú történetében markáns szerepet játszóról. Sajnos még sehogy nem olvastuk, így aztán legérdekesebb ezzel kapcsolatban az lehet egyelőre itt, amit konkrétan az írás fizikai aktusáról mond Rushdie. Mégpedig hogy egyes ujjain nem érzi az ujjbegyeit, ezért nagyon nehéznek találja az írást. – Ráadásul, amikor leülök – vallotta valószínűleg némi sóhaj kíséretében a New Yorker újságírójának –, igyekezetemből semmi érdemleges nem születik. Írok, szenvedek, ám az eredmény csupán az üresség és a szemét elegye. Csupa olyasmi, amiket másnap törlök. Igazából még nem találtam ki ebből a sötét erdőből.

Bővebben minderről magyarul online a Literán olvashatunk, Tomcsányi Sára összeállításában. (Itt erősen zsugorított formában szerepel!) Abból is megtudhatjuk, hogy éppen elsuhant májusunkban Rushdie – a szólásszabadság örök harcosaként – átvehette a The British Book Award keretében a FREEDOM TO PUBLISH elnevezésű díjat. Ezt olyan szerzők, kiadók és könyvkereskedők kapják, kaphatják, akik az őket érő folyamatos fenyegetések ellenére is bátran fellépnek az intolerancia összes fajtája ellen. A díjazott nem jelent meg személyesen az ünnepségen, azonban küldött egy videót, amin nyíltan felszólalt az egyre ijesztőbb méreteket öltő cenzúra ellen. Mondván, hogy a publikálás szabadságát életében nem fenyegette még ekkora veszély a nyugati országokban. Utalt a zömmel konzervatív politikusok törekvéseire, amelyek az ilyen vagy olyan szempontból rázósnak minősíthető kiadványok betiltására irányulnak, meg utalt a könyvtárak elszaporodó bezárására is.

– Most itt, az Amerikai Egyesült Államokban a könyvtárak és az iskolákban elérhető olvasmányok elleni példátlan támadásról kell értesülnöm – hangsúlyozta. – Ennek nagyon tudatában kell lennünk, küzdenünk kell keményen ellene.

politikai korrektség, műtét

Feltűnő indulattal artikulált beszédének annál a részénél, amelyben az ún. POLITIKAI KORREKTSÉG ijesztő méreteket öltő gyakorlatáról szólt. (Átvitt értelemben ama elhibázott műtétekről…) Arról, amitől például Agatha Christie TÍZ KICSI NÉGER figurája az újabb kiadásokban már nem lehet „néger”, mert sérti az amerikai feketék önérzetét, hanem valami más. Átmeneti megoldásként – tudhatjuk – rövidke ideig az „indián” szerepelt helyette, de most már az sem jó, UFF! (Mert egyébként miért is lenne az indián megfelelőbb néger? – megj. B. A. B.). Rushdie egyenest elítélte Roald Dahl és Ian Fleming szövegeinek ilyen értelemben történt átírását az új kiadások egész sorában, mert szerinte tragikomikus dolog megkísérelni pl. James Bondot polkorrektté plasztikázni.

Végezetül a témát így zárta Rushdie:

– Meg kell hagyni, hogy a könyvek a saját korukból érkezzenek hozzánk, és a maguk idejében létezzenek. Ha pedig ezt nehéz elviselni, ne olvassák el, olvassanak másik könyvet.

– Vagy ne olvassanak semmit – mondanánk mi, ám az meg a könyvtáraknak nem jó.

Ördögi kör, mondhatni: SÁTÁNI. (Lírai felhangok nélkül.)

Egyébként érdekes, hogy már a „fekete” sem tűnik a polkorrektség harcosai számára használhatónak, helyette szerintük inkább az „afroamerikai” kifejezés alkalmazandó. Persze, mondanánk, talán még el is lehetne fogadni, de az USA mégsem a világ közepe, és nem ott él Afrikán kívül az összes fekete bőrű ember. A másik súlyosan diszkriminatív kifejezés, ugye, példának okáért a „cigány”. – Hát rendben, Magyarországon (is) legyen „roma” ugyebár, csak az a probléma, hogy itt hosszú, a maga reszortjában identitásformáló története van a cigányzene műfajának, ami romára keresztelve, roma zeneként egészen mást jelent. Persze hogy van olyan, de nem az. Különben az is érdekes, hogy már a „kövér” sem komilfó. Így aztán Robin Hood nagyot vét, amikor nem a „túlsúlyos” kifejezést használja barátjával és bajtársával, Tuck atyával kapcsolatban. Pedig nem is mond olyat direkte, hogy pl.: TE KÖVÉR DISZNÓ, MÉG LESZAKAD ALATTAD AZ ÁG, AZTÁN B…6-JUK!

politikai korrektség, műtét

P. S. Ugye, ízléstelen viccnek tekinthetnénk itt, ha most a magyar „több szem többet lát” közmondást próbálnánk valamilyen formában elsütni. Végezetül mégis meg kell említenünk, hogy Szerbiában létezik egy TREĆE OKO nevű, szórakoztatónak szánt kiadvány, amely mindenféle okkult jelenséggel foglalkozik. Hemzsegnek benne a földönkívüliek meg a mindenféle furcsa lények, dalra fakadó műanyag szexbabák és egyebek, ám néha egészen értelmes cikket is lehet olvasni benne. Így például a lap valamelyik májusi számában található hosszú írás (szerzője Spomenka Milić újságírónő) arról tesz említést, hogy a politikai korrekció fogalma még a régi időkben fogant, és hogy később a náci Németországban is meghonosodott. Újabban a kilencvenes években ütötte fel a fejét, azóta egyre erőszakosabb, egyre nagyobb teret nyer, főleg angol nyelvterületen. (Hullámokban érkezik tehát…) Sok „szép” példát hoz fel az ilyen „korrigálásra” a cikkszerző, köztük említi ő is Agatha Christie-t.
Számunkra itt külön érdekességgel bír, hogy az egyik mű szereplője egy bíró, aki „indiai temperamentumú”. – Persze, csak volt idáig, az újabb kiadásban már nem.
A Harmadik szem külön figyelmet szentel a revíziónak áldozatul esett népmeséknek. Itt említi James Finn Garner amerikai szerző nagy sikerű POLITICALLY CORRECT BEDTIME STORIES (Politikailag korrekt esti mesék) című ’94-es, újabb és újabb kiadásokat megérő könyvét, amely az abszurd paródia eszközeivel él. Abban felvetődik a kérdés, vajon a hercegnek egyáltalán meg szabad-e csókolnia az alvó Hófehérkét, Piroska és a nagyi pedig lelövi a szexista vadászt; kisvártatva alternatív családot alapítanak hármasban a farkassal, majd boldogan élnek, míg meg nem halnak.

Nahát: FUSS EL VÉLE!

Az olvasás folytatása



Meteorológia

KÖVETÉS

Napi hírlevél


Utazás

A szerző cikkei

B.A. Balkanac

Balkanac

in english

Líra-könyvek

Letöltések


Google-hirdetés

Tíz nap legjava