Az ez idáig kormányzó Szocialisták Demokratikus Pártjának veresége az augusztus 30-i montenegrói parlamenti választásokon a volt Jugoszlávia területén történt egyik “legimpozánsabb esemény”. A Milo Đukanović montenegrói elnök politikai jövőjével kapcsolatos találgatások mellett igencsak aktuális lehet a montenegrói vezető és Aleksandar Vučić szerb elnök összehasonlítása.
A különbségek
Đukanović és Vučić kapcsolata az elmúlt 25 évben ellentmondásos volt, miközben a kommentátorok ezt a kapcsolatot másként és másként értékelték, a kölcsönös gyűlölködéstől és konfliktusoktól kezdve, a barátságon át, egészen a szoros együttműködésig.
A kapcsolatok leírásaiban – bárhogy is értelmezték őket – gyakran megemlítik, hogy Montenegró elnöke tapasztalt politikus, akitől szerb kollégája sokat tanulhat.
Đukanović valójában harminc éve van hatalmon, ugyanakkor Vučić politikai karrierjének nagy részét ellenzékben töltötte, de most lehetősége van arra, hogy montenegrói kollégájának tapasztalatait saját előnyére fordítsa, amire komoly jelek utalnak.
A másik különbség kettejük között, hogy Đukanović meglehetősen visszafogott személyiség, aki nem kommentálja túl gyakran más emberek viselkedését, még a politikai ellenfelekét sem.
A szerb elnök ugyanakkor heves kirohanásairól, médiapárbajairól és veszekedéseiről ismert.
A viszony
A nacionalista Szerb Radikális Párt (SRS) volt funkcionáriusaként Vučić az 1990-es évek első felében nem viszonyult jóindulatúan Đukanovićhoz és baloldali pártjához, 1998-ban pedig, amikor a montenegrói politikában fordulat következett be Szerbia vonatkozásában, rendkívül negatívan kezelte Đukanovićot, akit Szerbia információs minisztereként árulónak és maffiózónak nevezett.
A Szerb Radikális Párt elhagyását és a Szerb Haladó Párthoz való (SNS) csatlakozását követően Vučić megváltoztatta retorikáját Đukanović esetében, ami a haladók 2012-es hatalomra kerülése után vált igazán láthatóvá.
A két politikus közötti kapcsolatok többé-kevésbé korrekt volt, a két ország viszonyától függően.
A helyzet nyilvánvalóan a legutóbbi választások után változott meg, amikor Đukanović azzal vádolta meg Vučićot, hogy beavatkozott a montenegrói választási folyamatokba.
A fenti vád ellenére a politikai elemzők egy része nem hisz a kettejük közötti konfliktus létezésében.
Szembetűnő, hogy a mindkét országban ugyanazon a címen megjelenő napilap, amely ugyanannak a szerbiai médiamogulnak a tulajdonában van (Igor Žeželj), különbözőképpen ír ugyanazon témákról, mint például a 2016-os “titokzatos” államcsíny, vagy a Szerb Pravoszláv Egyház idei felvonulásai.
Vučić mindkét esetben meglehetősen békésen és együttműködően reagált, kijelentve, hogy nem akar beavatkozni egy másik állam belügyeibe, amit Đukanović üdvözölt.
Konkrét érdekek
Függetlenül a médiaértelmezésektől és elemzésektől egyesek úgy vélik, hogy a két elnököt nagyon specifikus érdekek kötik össze.
A két rezsim összehasonlításakor kiderül, hogy nagyon sok a hasonlóság: a média manipulálása és az információk kontrollja, az erőszakszervezetekkel (elsősorban a rendőrséggel) való visszaélések, a választási törvények és a választási folyamatok kijátszása, valamint az állami forrásokkal való visszaélések a politikai promóció érdekében.
Különösen érdekes, hogy Vučić és Đukanović is ugyanazon médiatanácsadó, Vladimir Beba Popović szolgáltatásait veszi igénybe.
Vladimir Beba Popović a 2003-ban meggyilkolt Zoran Đinđić volt szerbiai miniszterelnök tanácsadója is volt.
Gazdasági szempontok
A pénzügyi nyerészkedők és a gyanús befektetők gazdasági szempontból nagyon alkalmasnak tartják ezeket az országokat a zavarosban történő halászásra.
Ezen a téren ismét felmerül a Đukanović és a Vučić közötti együttműködés: főleg ami az arab beruházásokat illeti.
A BALK nemrégiben foglalkozott azzal, hogy Aleksandar Vučić 2012-es hatalomra kerülését követően Szerbia különösen vonzóvá vált az Egyesült Arab Emírségekből származó befektetők számára.
Ezzel kapcsolatban a szerb elnök úgy nyilatkozott, hogy az arabokat Milo Đukanović irányította Szerbiába az idő tájt, amikor arab pénzek érkeztek hazájába, amit bizonyít a palesztin származású Mohammed Dahlan közvetítői szerepe az emírségek és a balkáni országok között.
Végül álljon itt az a vissza-visszatérő állítás, hogy Đukanović megtámogatta a Szerbiai Haladó Párt létrehozását, amit azért tett, mert annakidején a belgrádi demokrata vezetés nemzetközi elfogató parancsot adott ki a montenegrói dohánymaffia fejének, a szerbiai születésű Stanko Subotićnak a letartóztatására.
Vučić Đukanović köpönyege alól bújt elő(?)
Đukanović egyik volt közeli munkatársa, az igencsak ellentmondásos üzletembernek számító Ratko Knezević kijelentései megerősítik a két vezető “közös érdekeiről” szóló tézist.
Knezević egy belgrádi lapnak még 2009-ben úgy nyilatkozott, hogy Đukanović számára létfontosságú volt a Stanko Subotić ellen elfogató parancsot kiadó, demokrata vezetésű szerb kormányzat megbuktatása, és azért akartak “saját kormányt” létrehozni Belgrádban, mert féltek Subotić letartóztatásától, és esetleges poligráfos vallatásától.
Erre szemelték ki maguknak a Szerb Radikális Pártból távozó Aleksandar Vučić jelenlegi és Tomislav Nikolić volt szerb elnököt, és ezért támogatták meg anyagilag a Szerb Haladó Párt létrehozását a párizsi Ritz szállóban, ahol Đukanović, Vučić és Nikolić állítólag személyesen is találkozott.
Tény az, hogy Aleksandar Vučić hatalomra kerülését követően ejtették a Stanko Subotić elleni vádakat, mert új bizonyítékok merültek fel, és mert a vádak egy része elavult, amivel az elfogatóparancs is érvényét vesztette.
Bármi legyen is a szerbiai és a montenegrói kormányközeli média által terjesztett kép, mégis úgy tűnik, hogy van valami titkos kapcsolat a belgrádi és a montenegrói vezetés között, amiről a teljes igazságot majd akkor tudjuk meg, amikor a “fekete hegyek országában” nyugaton kel fel a nap.
Addig azonban maradnak a maffia és a politika közötti összefonódásról szóló találgatások a Balkánon.
_______________
Fotó: montázs
';
