Az ügyvédje szerint a Montenegróban kirótt börtönbüntetés letöltése után lehetővé kellett volna tenni a kriptokirály számára, hogy szabadon várja a kiadatását, illetve, hogy szabadlábról védekezzen, ám...
Az amerikai dokumentumok azt mutatják, hogy Milojko Spajić jelenlegi montenegrói miniszterelnök természetes személyként a 16. helyen állt a Terraform Labs befektetői listáján. A napvilágot látott dokumentumok...
A montenegrói Legfelsőbb Bíróság első fokon hozott döntését arra alapozta, hogy a podgoricai külügyminisztérium mikor ütötte rá a beérkezési pecsétet az egyik és a másik kérésre,...
Boris Savić a podgoricai felsőbíróság elnöke sajtótájékoztatón közölte, hogy alagutat találtak az általa vezetett igazságszolgáltatási intézmény alatt. Szerinte a földalatti járat minden bizonnyal valakinek a szökését...
A bitcoinok vándorolnak, ugyanakkor a montenegrói legfelsőbb bíróság előtt továbbra is tart a Do Kvon dél-koreai származású kriptokirály kiadásával kapcsolatos törvényi feltételek megállapítása, ezért még korai...
Legutóbb pozitív, most viszont negatív értelemben dőlt meg a részvételi rekord a montenegrói választásokon, amelyeken ezúttal a legalacsonyabb részvételi arányt mérték az ország függetlenségének 2006-os kikiáltása...
Új elnöke lesz Montenegrónak, miután óriási különbséggel nyert Jakov Milatović, az Európa Most mozgalom jelöltje, aki a vasárnapi elnökválasztáson kemény 20%-os különbséggel győzte le az eddigi...
Montenegróban rendőrök csempészik a kokaint, néhányat már őrizetbe vettek közülük. Szerda este (március 22-én) letartóztatták Dejan Kneževićet, a montenegrói rendőrkapitányság szervezett bűnözés elleni küzdelemért felelős igazgatóhelyettesét...
Milo Đukanović montenegrói elnök mindössze három nappal a vasárnapi elnökválasztások előtt feloszlatta a montenegrói parlamentet, miután a kormányalakítással megbízott Miodrag Lekićnek nem sikerült összeeszkábálnia az új...
A volt Jugoszlávia a különböző nemzeti identitások süllyesztője volt, a rendszerváltást követően ezért az országban elemi erővel törtek felszínre a nemzeti indulatok, amelyek véres háborúkon át...
A montenegrói parlament biztonsági és védelmi bizottságának ülésén „erőteljes szóváltás” alakult ki Milivoje Katnić különleges főügyész és Marko Milačić az Igazi Montenegró (Prava Crna Gora)...
Az augusztus 30-án tartott montenegrói választások nagy meglepetést hoztak, nemcsak az ország állampolgárai, hanem a környező országok számára is. A Montenegrót immár 30 éve irányító Milo...
Az ellenzék bejelentette győzelmét a montenegrói parlamenti választáson, de továbbra is az eddig kormányzó Szocialisták Demokratikus Pártja a legerősebb politikai szervezet Montenegróban. Milo Đukanović köztársasági elnök...
A vártnál jelentősen magasabb a részvétel a montenegrói parlamenti választásokon. A valamivel több mint 540 ezer szavazásra jogosult állampolgár 7 és 20 óra között dönt arról,...
Montenegróban a koronavírus jegyében folytatódik az állam és a szerb ortodox egyház közötti konfliktus – legalábbis így értelmezik a montenegrói szerb egyházi előkelőségek, hogy előállították a...