HALMAZÁLLAPOT: Amikor az élet lustán folyik, mint a méz

Kedves Feleim! Ha valaki véletlenül hiányolta volna hétfői megnyilvánulásomat: Cérnán búcsú volt, Nagyboldogasszony & stuff, így társadalmi életet voltam kénytelen élni. Mint minden alkalommal eddig, most is megálltam a helyem, ettem-ittam, férfiasan, mert Szlavóniában szivárvány csak az égen van. Persze, mire hazakerültem, teleszívtam magam meleggel, majd egy órát is eltartott, amíg a légkondinak hála, lehültem valahogy. Szóval ezért nem írtam tegnap semmit.

Dől a lé

Persze, nem mintha valami nagy írnivaló lenne, úgy általában. A horvátok már elkezdték számolni az idegenforgalmi idény bevételeit, és nagyon úgy néz ki, hogy ez 800 millió euróval meghaladja, az immár mitikus 2019-es év bevételét.

Magyarán: az idén lehet hogy még 12,2 milliárd eurónál is nagyobb lesz a bevétel. Ilyenkor hozzá kell tenni, hogy ezek a hivatalos adatok, mert a valós életben a szemfüles házigazdák különböző praktikákkal még legalább 6 milliárd eurót félretesznek.

Az utóbbi összegnek az államháztartás bottal ütheti a nyomát, viszont a polgárok elégedettek. Reflexből ugyan mindenki szidja a kormányt, de Horvátországban igazán nem kell zavargásokra számítani az ősszel, de tavaszra sem.

Időközben Donyeckben megkezdődött a szerencsétlen horvát állampolgárságú zsoldos pere, amit a sajtó ímmel-ámmal kísér figyelemmel, mert egyértelmű, hogy a végén úgyis kivégezik, ahogyan előtte elítélt két angol és egy marokkói is erre a sorsra juthat.

A BBC június 22-én arról számolt be, hogy Aiden Aslin, az egyik halálra ítélt brit (+ ukrán) állampolgár arról tájékoztatta a családját, hogy ki fogják végezni. Azóta nincs hír róla/róluk.

A Kreml által támogatott kelet-ukrajnai szakadárok július közepén megszüntették a halálbüntetésre vonatkozó moratóriumot, és ezáltal lehetővé tetté az elítéltek kivégzését, ha a bíróság elutasítja fellebbezésüket.

De az sem kizárt, hogy már ki is végezték őket, csak ezt valahogy senki sem adta hírül – vagy legalábbis én nem láttam.

Acélszárnyak hasítják az eget

Kompenzálva némileg a Zágrábra zuhanó hidegháborús drón körüli botrányt, a védelmi minisztérium kiadott egy roppant hivatalos, katonás közleményt, amelynek értemében a muzeális horvát MIG 21-esek ügyeletes párosa valahol Dubrovnik környékén elfogott egy amerikai felségjelű Beechcraft 35- B3 gépet, amelyik Görögországból igyekezett Szlovéniába.

A kis turistagépnek valamilyen gubanc volt a rádiójával, és miután a horvát vadászgépek meggyőződtek róla, hogy nem jelent veszélyt, továbbengedték.

Hétköznapi kis esemény, de a Banožić-féle minisztérium nagyon igyekezett, nyilván annak reményében, hogy feledtetni tudja a NATO nagy eposzba illő felsülését.

Az incidenssel kapcsolatban Magyarországon például mindent “marha ügyesen” titkosítottak, mintha ezzel meg nem történtté lehetne varázsolni azt a szomorú tényt, hogy az ország – és ezzel a NATO – légterében 40 percig jó pár tonna hidegháborús ócskavas pöfögött, anélkül, hogy bárki is a füle botját mozdította volna.

Szóval tessenek odafigyelni, hogy mi történt most: “a spanyolországi Torrejónban található illetékes NATO-parancsnokság (Kombinált Légi Műveleti Központ – CAOC) parancsára MiG-21 vadászgépek szálltak fel, hogy elfogják és azonosítsák a kisrepülőt.

A vizuális megerősítés után az ügyeletes vadászpáros visszatért zágrábi légi támaszpontra. A polgári repülőgéppel felvették a kapcsolatot, megállapítást nyert, hogy meghibásodott az avionikája, ezután a gép a repülési tervnek megfelelően folytatta a repülést, majd Szlovéniában leszállt.

Az embernek önkéntelenül is szalutálni támad kedve ennek hallatán, nem beszélve az óriási biztonságérzetről, amit Torrejón és a CAOC említése generál.

Remélhetőleg soha sem kell majd élesben kipróbálni a rendszert, mert nagy a gyanúm, hogy nem győznénk titkosítani a felhalmozódó baklövéseket.